Nyáron szoktam rá, hogy hajnalban, mikor kelek, zenét hallgatok, közben tornázom, stb., így kezdem a napot. Ezért nem tudok bal lábbal kelni, mire mindenki felkel, én már tele vagyok energiával. Mostanában karibi zenével indítok, ez lazít le a legjobban. Egyebek mellett régi-új kedvencem Cesaria Evora, akit a"mezítlábas díva" elnevezéssel illetnek. Remélem, soha nem leszek siket, mert akkor rossz napok köszöntenek a világra.

Realista

Végignézett a lakásban dúló gyerekhadon, az ellipitikus trénerre pillantott, az órájára, a tükörbe, a férjére, az ellipitikus trénerre. Sóhajtott egy nagyot, leült a géphez. Meghirdette Vaterán az ellipitikus trénert és rendelt magának egy 46-os alakformáló bugyit. 

Állandóan nagyszerű lehetőségekkel szembesülünk, amelyek megoldhatatlan problémáknak vannak álcázva.
(John Gardner)

Babos rémtörténet

két fej hagyma
egy piros húsú paprika, csíkokra vágva (julienre, óóóó)
két vörösbab-konzerv
egy üveg sűrített paradicsom (hámozott jobb lett volna talán)
egy paradicsomos hering
egy apró csili
némi rozmaring
két gerezd fokhagyma

Ebben a sorrendben összeforralom és kész.  Laci reakciója a boltban, mikor felvázoltam a vacsorát: Kösz, ebből a te babos rémtörténetedből inkább nem kérek, inkább veszek valami fagyasztott bagettet, vagy valamit, nem baj?

Ákossal főztük, Laci ötpercenként szaglászott be a konyhába egyre várakozásteljesebben. Aztán mégiscsak holnapra halasztotta a bagettet. És erre is kitalált helyből két variációt.

Elcsendesítő kirándulás

Nem egészen olyan volt, mint amit vártam, de azért megérte elmenni. Kicsit elcsendesedtünk, meditálgattunk, légzésgyakorlatokat végeztünk, utána beszélgettünk a többiekkel. A táv nem volt valami hűha, talán 8-9 km némi szintingadozással. Volt egy pihenő, mikor egyedül bóklászgattunk. Én meg rájöttem, hogy magányosan is tudok túrázni, ha úgy alakul, hogy nincs partnerem. 

Új recept

Az új recept, amit ma próbálok ki, vagy bitang jó lesz, vagy ehetetlen.
1. kis-közepes céklákat héjastul lefedett tepsiben puhára kell párolni
2. Kolozsvári szalonnát apróra vágni, megpirítani
3. vöröshagymát apróra vágni, a szalonna zsírjában megdinsztelni
4. csirkemájat kis kockákra vágni, hozzáadni a szalonnás-hagymás keverékhez
5. a céklákat meghámozni, óvatosan kivájni a belsejüket
6. amit kivájtuk, hozzáadni a májas cucchoz
7. a tölteléket jól visszatölteni a céklákba
8. kis tejföl a tetejére
9. be a sütőbe és hadd szóljon.

Ez természetesen csak holnap lesz az ebéd, mert a céklák még mindig kemények.

Ami a közelmúlt nagy felfedezése volt számomra: Jenny Evans: Nuages c. lemeze. Szuper. Szerintem az tetszik főleg, hogy nem ezerszer játszott dzsezz-sztenderdeket, hanem olyan, ezerszer játszott és (átvariált) régi dallamokat tűzött a repertoárjára, mint pl. a Carmina Burana vagy a Purcell Dido és Aeneas. Akárhogy is nézzük, ez üdítő változatosságot jelent, főleg mert mindezt olyan szépen, okosan, finoman teszi. 

Rugany

Hogyan tartsuk rugalmasan az elménket? Az Élő kabbala c. könyv szerzője szerint meglepően kevés elég ahhoz, hogy letérjünk a kitaposott ösvényről, annyira az automatizmusaink foglyai vagyunk - pl. fogjuk a másik kezünkbe a fogkefénket, mint rendesen, stb. Én a csikorgó meszesedés első jeleinél Bobby McFerrin koncertfelvételeket hallgatok, eddig bevált.

Ma megejtettem az év vélhetően utolsó fűnyírását. Nem azért mondom, de nagyon komolyan veszem az ilyesmit. Mielőtt nekilátok, mindig elképzelem, hogyan csinálnám, ha kertész lennék. Vagy hogy élesebb legyen a helyzet: próbaidős kertész. Ez a tudat általában elég motivációval lát el ahhoz, hogy tényleg szépen nyírjam le a füvet, (főleg ilyenkor, mikor már nem nagy az esély a csokibarnaság eléréséhez, ami szintén komoly hajtóerőt ad úgy május körül). A végeredmény nem lett annyira tutti, mint képzeltem, mert kicsit összecsaptam a végét az ebédfőzés miatt. Olyan gyenge currys sütőtökrémlevest főztem egy olyan közepes palacsintával, amilyen egy próbaidős kertésztől elvárható.

Míg kép után kajtattam a neten, találtam egy jó kis kedvcsinálót az ugrókötelezéshez. Valahol nekem is van egy, és nagyon szerettem, csak a térdműtétem óta még nem vettem elő. Itt az ideje. Egyébként is nagyra becsülöm ezeket az egyszerű, olcsó sporteszközöket:egy hulahoppíkarika, ugrókötél, frizbi pont elég egy kis mozgáshoz.

Változások

Fura, az utóbbi időben teljesen megváltozott a zenei ízlésem. Ahhoz képest, hogy nyáron még teljes mellszélességgel álltam ki az elektronikus zene mellett, manapság már nem tudok ráhangolódni. Ma volt a napja, hogy az MP3 lejátszómat is teljesen újrahúztam. Egyszerűen más harmóniákra vágyom, amazok inkább idegesítenek. Bár inkább beszűkülés ez, mert semmi újat nem hozott, csak egy s más elmaradt a zenei repertoárból. Szóval lehet, hogy jó, de az is lehet, hogy szegényebb lettem.

 Bár ahogy öregszem, egyébként is azt figyelem meg magamon, hogy minden az egyszerűsödés felé halad. Még kiforrázom a csészét kávéfőzés előtt, hogy finomabb legyen a főzet, de már nem ejt kétségbe, ha nem teljesen buborékmentes a crema, így is teljesen finom a kávé, ha jó az alapanyag. Tornázom, mert jólesik a mozgás, és azt, ami jólesik, de nem méricskélek. Csak a könyvek terén nem adom lejjebb, ahhoz túl keveset olvasok, hogy ne tetsszen. Még olvasom a Waharit, de elővettem a Hauff meséket.
Amit mindentudó életvezetési tanácsadóknak nem vagyok hajlandó elhinni, azt rögtön, fenntartás nélkül elhiszem a meséknek. Például itt az Orros mese: ebből évekig merítettem erőt. Épp a minap gondolkodtam azon, hogy a multik mennyire nem szívesen alkalmaznak néhai közalkalmazottakat (merthogy lusták, ugye). Mikor felhagytam a főállású anyasággal, nem igazán tudtam, mit is szeretnék, csak azt, hogy nem a Cégnél akarok megöregedni. Az ötéves munkatársi, tízéves főmunkatársi címtől, ami ugye csak adható, és ami örök frusztráció forrása, mert nem bánnak vele bőkezűen, már akkor is hányingerem volt. Megfogadtam magamban: ha eltelik az öt év, én dobbantok, akárhová. Most tessék, itt van, szeptember 16.-án letelt az öt év.  A Sors furcsa fintora, hogy időközben olyan végzettséget szereztem, amivel a privát szférában is el tudnék helyezkedni, sőt: annyira speciális és ritka, hogy két kézzel kapnának utánam. És nemhogy dobbantani, lépni se merek.

Szombat

Arra mindenesetre jó volt apám elrettentő példája, hogy ne hagyjam magam a kényelmesnek ígérkező automatizmusokra hagyatkozni. Testem-lelkem edzésben, harmóniában tartása végett novembertől tai-chi edzésre szándékozom járni. Ha lenne egy olyan ember, mint Pai Mei mester a Kill Billben, talán rábíznám magam, de hát hol vannak manapság ilyen kaliberek? Meg nem is vagyok igazán tanítványnak való, valahogy rögtön gyanút ébreszt bennem a megérkezettség látványa,hogy lehet ennyire magabiztos valaki, hogy sosem kérdez? A hívekről nem is beszélve. 

Mindenesetre ez a srác, akit kiszemeltem magamnak tanítónak, tetszik nekem, szerény és egyszerű, bár ahogy látom, rosszul tűri a kritikát. Na mindegy, elmegyek jövő szombaton erre a meditációs kirándulásra, aztán majd meglátjuk. 

Ma meg Zsolt barátunknál voltunk végre (bár én alig ismerem, és a félénkségemből ma sem tudtam kibújni, de Lacival mindenen és mindenkin osztozunk, így az ő rokonszenvén is). Szóval ez a közös birtokos jelző kissé túlzás, na de mindegy. Számomra ez az esemény inkább a gasztronómiáról szólt, mint a hifiről. Megkóstoltunk egy igen finom bükkaljai bort, igen, sajnos csak egyet, a Sors fintora, hogy mire megtanulom értékelni a jó borokat, addigra a májam nem tudja feldolgozni az alkoholt, hát igen, öregszem. Háromféle bor sorakozott egymás mellett, ugyanabból a szőlőfajtából, más-más technológiával készítve: egy rosé és két vörösbor. Én a Legény névre hallgató bort ízleltem meg, amiről annyit tudok, hogy a tőkén, amiről a szőlőt szüretelik, csak pár fürtöt hagynak megérni, hogy a növény az erejének a legjavát ennek a kevéske gyümölcsnek a nevelésére fordítsa. Régen ittam ennyire zamatos vörösbort, pedig nem is szeretem a száraz borokat.

Nem tudom, jó buddhista lennék-e, mert én bizony azokat az embereket szeretem, akik képesek szenvedélyesen törekedni valamire, létrehozni valami minőségit, elmerülni abban, és az elégedetlenséget, sőt, a kíváncsiságot igenis előremozdító erőnek tartom. 

Szeretem a konyakos meggyet, amiről ma megtudtam, hogy hungarikum, sőt, a Gerbeaud család találmánya (akik ugyan svájciak voltak, na de mindegy, a recept itt született, és hódított.). Ennek ellenére a rossznyelvek szerint a Vörösmarty téren nem kézzel készített, hanem kínai, gyári konyakmeggyet vehet a gyanútlan turista aranyáron. Ez viszont igazi volt és szuper. Nagyon élvezem a mai csokiőrületben megálmodott kis ízfurfangokat, de ennek a desszertnek éppen az egyszerűsége adja meg a tuttit. 

Szomorú, hogy folyik ki a kezünkből az a sok szellemi termék, ami itt születik, és igaz, hogy ez már megint egy közhely, de sajnos igaz. 

A magam részéről ha itt minden rendben menne, akkor is arra buzdítanám a gyerekeimet, hogy amíg fiatalok, éljenek, dolgozzanak pár évet külföldön, mielőtt itt bármibe belefognának, na de így? Mibe is? Az ember bölcsen teszi, ha készít egy biztos kis fészket a felnövekvőknek valahol másutt. Mert hipp-hopp, felnőnek. Én is ezt tenném, ha tehetném. Most viszont nem tehetek mást, csak bízhatom abban, hogy Ákos ügyesen megveti a lábát ott, ahol otthon érzi magát, mert sajnos itt nem. Itt nem.

Boglár Lajos: Wahari

                                                                  Fotó: Brendan Shaw

Na, ezt olvasom éppen. A fülszöveg szerint a szerző a hazai néprajz és kulturális antropológia egyik legkiemelkedőbb alakja, az ELTE Kulturális Antropológiai Tanszék alapítója. Ezt a könyvet a Dél-Venezuelában élő piaroa indiánok között 1968-ban gyűjtött anyagok alapján írta, rendkívül érdekes.

A piaroák mitológiájának központi figurája egy testvérpár, Buóka és Wahari. Buóka az idősebb, Waharit és a lánytestvérüket ő teremti meg azzal, hogy a pupillájából (a szem közepén levő feketeség: ember a szemben) kiemeli őket. Még teremt egy-két dolgot, de már csak ímmel-ámmal - az igazi kultúrhérosz Wahari. Kettőjük példájából idézek most ide egy kicsit.

"Buóka így szólt:- Te többet álmodtál, mint én!

(Aki megissza a fújt varázsvizet, már hallja is a furcsa hangokat, hosszabban tud gondolkozni. A vrázsló lehunyja szemét, és gondolkodik, álmodik.) Buóka ezért nevezte fivérét Rua Waharinak, mert többet álmodott, mint ő. - Nagyobb varázsló vagy nálam - mondta -, és Rua Waharinak nevezlek, istennek.

 - Miért? - kérdezte Wahari.- Te vagy a főnök, sokat álmodtál, többet, mint én. 

(Az álom neve: maripa. Aki álmodik, gondolkodik. Apámnak is van maripája: álmai és énekei. Ezek az ő gondolatai.)

...

- Sokat álmodtunk együtt - mondta Wahari. - megálmodtam az Artures-vízesést, keressük meg, hol van!

- Hazugság az egész, be akarsz csapni, minden csak álom - szólt a hitetlen Buóka. (De próbát tettek, és minden rendben ment. És szegény Buóka ott maradt magában, kételkedve.) 

Wahari így szólt: - Próbáljuk meg, emeljük fel együtt az égboltot! - Wahari felemelte, úgy is maradt.

- Hát igaz az álom! - mondta Wahari. És ily módon próbára tették az egész megálmodott teremtést. Mert amit Wahari megálmodott, megvalósult. És minden sikerült.)

- Hazugság az egész - gondolta Buóka. - Wahari biztosa becsap. - De mindent próbára tettek, helyére raktak, és teljessé vált a világ. Mert Wahari isten!

...

Buóka az égbolt alatt vizet talált, belereszelte a varázsfa kérgét, elkészítette a fújt vizet. Felkötötte a függőágyát, ivott a fújt vízből, és gondolkodott, álmodott. Buókának nem volt még asszonya. 

És megálmodta az asszonyát. Maga mellé kötötte a függőágyát. - Így álmodtam - mondta, és az asszony ott volt, de amint felkelt a függőágyból, az asszony a függőággyal együtt eltűnt. 

Wahari kérdezte: - Hol az asszonyod? Csak igazi varázslók álmai válnak valóra. Miféle álom az ilyen, hogy eltűnik, ha felébredsz? 

De Buóka csak mondta: Asszonyom volt, a feleségem lett. Egy nagy fiam és nagy lányom is volt. Már nagyok voltak, mikor megismertem őket. 

- Mi a nevük? - kérdezte Wahari.

- Nincsen nevük, mert csak álmodtam őket.

- Álmodtad, de nem teremtetted meg őket. Hol az asszony, hol vannak a gyerekek? Megálmodtad, de nem jelentek meg! mit én álmodtam, megjelent. Megálmodtam a növényeket, a Földet, a vizeket és az állatokat, magát a teremtést. Amit megálmodtam, késznek álmodtam. Amit te álmodtál, nem jelent meg. (Mert Buóka nem tudta, hogy az álmok megvalósulnak.)

Annyira de annyira jó könyvet olvasok.

Remények

Múlt szombat óta kutyafuttatóba járok Ébennel. Két kölykével sétált be az utcáról egy Fresibe vagy 6 éve, azóta is azt találgatom, miféle amoroso tehette anyává annak idején, mert minden kutyára morog, vicsorog következetesen. Szóval már régen lemondtam az efféle örömökről. 

A múlt szombati eset is úgy törtét, hogy igazából a lakótelepi feltúrt játszira tartottunk, gondolván, hogy oda most úgyse viszek gyereket, pont elférünk még ott  - Dóri élmény+kutyasétáltatás praktikusan egyben megoldva. Elmentünk a Görög-dombi kutyafuttató mellett, erre mindenki nyüszögni kezdett: Ében is, Dóri is, a kutyák bentről, a mit sem sejtő gazdák, hogy menjünk be. Én mondtam, hogy teljesen antiszoci a kutya, meg már öreg is, e erőltessük, még baj lesz. A gazdik csak erősködtek, hogy próbáljuk meg, pórázon. Na, bementünk. A kutya szőre az égnek áll, farka a lába közé, arra is ráül, nehogy megszagolják véletlenül. Szerencsére két labrador, egy goldie, meg egy foxi volt kint, már összeszokott csapat, úgyhogy 10 perc múlva olyan szinten oldódott a hangulat, hogy Ében már sétált, levehettem róla a pórázt, szaglászott, bóklászott. Mikor később már szürkületben elmentünk a játszótérre, ahol szintén találkoztunk kutyával, már Ében kezdeményezte a játékot. Akkor öröm ez nekem.