2014. augusztus 28., csütörtök

Tegnap levizsgáztam masszázsilag. Ma fogadtam az első fizetős vendégemet és teltem meg csupa kétellyel. Na persze nem egy idegent, hanem az egyik kolléganőmet gyúrtam félholtra (na jó, nem "fél"). Először azt hittem, erkölcsi aggályaim vannak. Úgy éreztem: pénzért masszírozni majdnem olyan, mint pénzért szexelni. Szabad ilyet? Tetszelegtem kicsit  magamnak ebben a terézanyus pózban, aztán rájöttem, hogy miért ez a csalóka érzés. Azért, mert a vendégem végig csendben volt. Ennyi. Előre megbeszéltük, mit szeretne, hol vigyázzak, stb. Ha rákérdeztem valamire, igennel vagy nemmel válaszolt, aztán visszasüppedt a csendbe. El is aludt.
Ha az ember ingyen masszíroz, folyamatos visszajelzést kap, hogy ez meg az mennyire jól esik, valóságos vitaminbomba az egónak a sok dicséret. Megvan az áramlás: jóért jót kapsz azonnal. 
Ha pénzért masszírozol, egyedül maradsz. Csak adsz és adsz és adsz. Nagyon emberpróbáló ám. Közben viszont kiderül, hogy hol is a valós indíték, és mivel nem kering az energia, le kell nyúlni azokhoz a tartalékokhoz, amiket egyébként rossz időkre teszel félre. De mégiscsak ez a valóság, ezért ez jó. Mit változtat meg ez az emberben? Egyvalamit biztosan: topon kell lenni, nagyon. Bármi van, a másik emberre figyelni kell és azt adni, amire szüksége van. A másik meg: jól gazdálkodni azzal a pénzzel, amit a masszázsért kapok, mert az a tárgyiasult energia, azért valaki megdolgozott, talán keményebben, mint én valaha is. Ez merőben ellenkezik az én hedonista természetemmel, de éppen ezért hozhat egyensúlyba.
Nem vagyok különösebben szentimentális alkat, de bele-belefeledkezem az anatómia-ábrákba és a csontok, izmok, inak szimfóniájától és elönt az istenfélelem. Gyönyörűek vagyunk a bőrünk alatt (is).

2014. augusztus 9., szombat


Tegnap meghozták a masszázsszékem. Igaz, hogy nem krémszínű, hanem fekete, de az érzés, ebbe beülni...! Végtelenül kényelmes, ergonomikus kialakítású, a teherbíró felületek dőlésszöge, arányai úgy vannak kialakítva, hogy az ember azonnal ellazul benne. Nekem is jó, mert körbejárható és nem kell görnyedni mellette. Pik-pakk összecsukható, egy válltáskában bárhova elviszem. 

2014. augusztus 3., vasárnap

Svéd


Hm....ma értem a végére a svédmasszázs tanfolyamnak. Nem bánom,hogy az intenzív képzést választottam, mert ha  9 héten keresztül heti egy alkalommal lett volna lehetőségem a gyakorlásra, biztos, hogy nehezebben vésődtek volna be a technikák. Jó volt így, hogy a többiekkel felváltva masszíroztuk egymást, egész más volt a saját bőrömön érezni az egyes fogásokat. Így is szinte vicc kategóriának tűnik ez az 50 óra, nyilvánvalóan úgy lesz ebből készségszintű tudás, ha naponta masszírozok, hadd emlékezzenek a kezeim helyettem is. Nem fáradtság persze,sőt... Jó ötletvolt a kissé tenyeres-talpas svédmasszázzsal kezdeni, ez a színtiszta materializmus: csontok, izmok, inak, ízületek. Simítások, dörzsölések, gyúrások, egy-két kimozgatás. (Tanultunk mézes masszázst és köpölyözést is, ez utóbbi nagy kedvencem lett.) Aztán jön majd a thai masszázs: a test kissé szélsőségesebb kimozgatásai, itt már belépnek a meridiánok, energiákkal is dolgozunk. Aztán a talpmasszázs, a nagy varázslat, ez nagyon izgat. Ez már elég is lenne...ha nem merülne fel az örök kérdés: és a masszőrt ki masszírozza meg? Mert erre egyetlen masszőr ismerősöm se tudott válaszolni. Mert masszőr nem szívesen masszíroz masszőrt. Erre a problémára, mármint önmagunk karbantartására remek a shiatsu, a do-in gyakorlatokkal. Ez még messze a jövő zenéje számomra, mert egy valamirevaló shiatsu tanfolyam összköltsége egymillió forint. Ha van ott keresnivalóm, lesz rá lehetőségem valamilyen módon. Egyelőre örülök annak a kevésnek,amit tudok. Már most nagy hasznát látom a mindennapi életünkben. Laci beszerzett nekem egy masszázsszéket, ami igazán hasznos kis találmány: kis helyet foglal, meggyőző, mert szakértelmet sugall, és pont azoknak a testrészeknek a kezelésében ad nagy mozgásszabadságot a masszőrnek (hát, nyak-vállöv, karok, derék), amivel a a legtöbb embernek gondja van...szóval: ha idővel realizálódni látszik majd ez a masszőrösdi, ezzel érdemes kezdeni. Imádom ezt az egészet.