A meglepetések estéje volt a tegnapi, az biztos. Jó fáradtak voltunk: Laci is egy 24 órás szolgálat után egy pici pihenővel, én is egy eléggé fárasztó hét után. Akkor még nem éreztem volna veszteségnek, ha végül nem a Kobuci felé vesszük az irányt, hanem haza. Mivel már hetek óta megvoltak a jegyek, úgy voltunk vele, hogy azért csak benézünk, lesz, ami lesz.
Az első döbbenet a megérkezésünkkor volt: Zságer Balázs a bejárat melletti kis standon dedikálgatta a pólóit, CD-it. Annyit változott a legutóbbi koncert óta, hogy Laci meg se ismerte és én is csak hüledeztem magamban: mikor lett férfi ebből a csúnya kis csodabogárból. Valahogy minden összeállt.
Egy előzenekar nyitotta meg az estet: egy Flanger Kids nevű együttes. Mit is mondhatnék róluk? Cukik és elfogódottak voltak, felidézve, milyen is, mikor az ember még hamvas, ártatlan és csak próbálja belőni, hol is van. Nagyon fontos, hogy ebben az időszakban is kapjanak fellépési lehetőséget, amíg kitalálják, mi is az ő hangjuk.Ha már hang: ének terén igencsak erősek: Szczuka Panna szép, tiszta, erős hangja fogott meg leginkább az egész produkció alatt. És jók is voltak, és remélhető, hogy előbb-utóbb rátapintanak a világ ütőerére és elzenélik nekünk, hogy hogyan is látják ők a mát, mert ez az ő dolguk, ahogy annakidején ezt a már befutottak is tették: ki érezheti ezt meg jobban náluk? Hajrá, fiatalság!
Mikor eljött az ideje, a gyerekek levonultak a színpadról, a technikusok átszerelték a felszerelést és beúszott közénk a Žagar-féle zenei világ. Olyan volt, mint egy irdatlan tengerjáró hajó, dúsan megrakodva a Kelet és Nyugat, a múlt és a jövő összes kincsével, fűszerével. De volt ott minden. Mert a normál zenei berendezésekkel kibonthatatlan az a gazdagság, ami a benne foglalt akusztikus és elektronikus hangszerekkel, az emberi hang és annak manipulált változatai, gyermekkorunk hétköznapjainak zajai, szignáljai, ikonikus filmekben elhangzó betétek, híres szövegek egyvelegeként varázsol el. És nem egyedül: kiváló zenészekkel dolgozik. Ami számomra új: Zahár Fannit, a kis fuvolás ördögfiókát most láttam először a színpadon, egészen döbbenetes energiával, színpadi jelenléttel. Kellett pár szám a közönségnek, hogy elengedjék magukat és beinduljon a buli, de az biztos, hogy már régen láttam ennyi felszabadultan a saját táncát táncoló embert, mint tegnap este. És végülis ez lenne a cél: egy közös XXI.századi extázis megteremtése.
