Maestro

A végén kezdem, mert ott hangzik el ez a mondat, mikor Bernstein egy zenekari dinamikát tanulgató fiatal karmestert szakít félbe egy próbán:

" Jó ez a rész, de mi a terved azutánra, mikor továbbmégy? Kiáradsz, vagy csak elcsöppensz?" 

A film a tehetség, a művészi szabadság és az erkölcs kérdését feszegeti : eddig lerágott csont. Régi kérdés, hogy a művész magánélete mennyire számonkérhető, összevethető a művészetével. Alkothat-e valami forradalmian újat, ha nem tudja keresztülharapni magát a gúzsba kötő konvenciókon? Nagyon érdekes a zsenikultusz. Nem lehet könnyű egy sikeres művésznek, mert egyik oldalról a zsenit ajnározó szolgalelkűség, a másik oldalról meg az erkölcscsőszök hada veszi körül. Kevés az igaz barát. Milyen szabályok vannak értünk és mik ellenünk? A művésznek ezeket a kérdéseket is dolga a saját maga számára megválaszolni, hogy a nagy kiáradásban ne essen szét az élete. És ebben csakis a szeretet mutathat neki utat.

Ezt a témát elég jól kibontotta a film, de a történetmesélés film hosszához képest aránytalanul nagy hangsúlyt helyezett Bernstein biszexualitására. Úgy is mondhatnám, a történet kissé farnehéz lett. Bernstein életműve. alkotói munkássága viszont mintha csak marginálisan lenne jelen, aláfestő zene itt-ott. Igaz, ami igaz, inkább karmesterként, mint zeneszerzőként ismeri a világ. A West Side Story jellemző eleme a bernsteini életműnek: levegős, modern, kicsit botrányos, pezsdítő és szétfeszíti az energia.  A történetnek is jobbat tett volna, ha a 129 percben a kicsapongó művész úr munkásságáról egy kicsit több szó esik. 

De Bradley Cooper nagyon jó volt, le a kalappal az alakítása előtt. 

Matar Paneer

 Számtalan recept van már a neten, én most azért írom le, ami nálunk bevált, hogy ne kelljen keresgélni. Mert ez durván finom lett. 

A recept úgy kezdődik, hogy egész fűszerköményt majdnem szárazon lepirítunk egy wok-szerű serpenyőben. Az az aroma, ami így felszabadul, valami olyan revelációszerű élményt okoz, mint amikor 16 évesen meglátod a szemüveges szomszéd lányt és rájössz, hogy egy csodálatos nő, vagy mint amikor Szürke Gandalf kibontakozik a köpenyéből és elkezd varázsolni. Én se akartam hinni a szaglószerveimnek, ahogy kibontakozott ez a csodálatosan mély és telt aroma, az igazi lelke : hol voltál te eddig????

Szóval miután leborultam a kömény varázslata előtt, meglocsoltam némi olajjal és rádobtam az apróra vágott vöröshagymát és a fűszereket. Együtt pirultak a hagymával. Én most chaat masalával főztem, ami kicsit garam masalás, de nem annyira édeskés, inkább a szerecsendió dominál benne. Meg én a dahlt is garam masalával főzöm és nem szeretném, ha mindennek ugyanolyan íze elnne. 

Mikor a hagyma a fűszerekkel ekészült, akkor egy maréknyi finomra őrölt kesudiót dobtam mellé, hogy még piruljanak egy kicsit, ja és asafoetidát! Ez fontos! Utána két konzerv hámozott paradicsomot öntöttem hozzá és együtt rotyogtak még egy kicsit. Addig egy másik edényben megpároltam a zöldborsót a zöldbabbal és a brokkolival és kockákra vágtam a paneert. Mikor a zöldségek megpuhultak, akkor összefőztem a fűszeres mártással és a végén hozzáadtam a paneerkockákat. 

Az egyik vendégünk gluténmentes étrenden van, úgyhogy rizst főztem mellé, de azért egy naan-szerű kenyeret is sütöttem. A naan-nal az a helyzet, hogy száraz serpenyőben kéne sütni, amiket én rendszerint szenersre égetek, mire a vendégseregnek elegendő kisül. Nem tudtam még ráérezni a technikájára. Úgyhogy most elővettem a franciapalacsinta sütönket és a legmagasabb fokozaton szépen kisütöttem az asztalnál. Ez a cucc az egyik legjobban bevált partikellékünk lett: imádják az emberek, mikor ott az asztalnál készül valami, beszélgetés, evés közben. 

Ami  a naant a szokványos recept szerint készítem: kicsit lágyabb kenyértészta, csak víz mellett joghurttal készül. Én kb. 60 dkg. liszthez két kis pohár joghurtot tettem. Mikor kisült, fokhagymás, olvasztott vajjal kentük meg. Ez egyébként a tésztába is mehetett volna, de az emberek annyira imádnak malackodni az étellel, szerencsére. Nem véletlenül nincs az asztalon terítő, szeretem a felszabadult társaságot. Szalvéta legyen elég. Kulturáltabb népeknek a tésztába belekeverve süssük a fokhagymás vajat, úgy is nagyon finom. 

Citromlekvár

Szeretem a lekvárokat, de csak a citrusfélékből készülteknek vagyok a rabja. A recept eléggé közismert, és szinte égbekiáltóan sok cukrot tartalmaz, de mit csináljak, ha így finom? És a cukortól lesz ilyen gyönyörű színe és karamelles íze:

Hozzávalók (3 üveg lesz belőle):

4 db kezeletlen, érett citrom

750gr cukor

1 ek pektin vagy Zseléfix

  A citromokat megmosom, a végeit levágom és annyi vízben teszem fel főni, ami ellepi. Kb. egy óráig tart, míg puhára főnek, közben ha kell, pótolgatom a vizet.

Ha puhára főttek, kiveszem a citromokat a vízből, kicsit hagyom kihűlni, aztán vékony csíkokra vágom, közben az összes magtól megszabadítom őket. A vágódeszkát egy kicsit magasabb peremű tálcába tettem, hogy a lecsorgó nedveket felfogja - ezekre mindre szükség lesz.

  Lemérem, mennyi maradt a főzővízből, és 750ml-re kiegészítem. 750 gr. cukrot keverek bele és a vékonyra vágott citromokat minden lével együtt, ami a vagdosás közben keletkezett. Most jön az a rész, hogy addig főzzük, míg egy hideg porcelán tálkára cseppentve már kissé zselészerűen megmarad a lé.  Hosszú folyamat! Cserébe órákig tartó aromaterápia zajlik, ahogy mindent belemg ez a finom, friss illat. Ekkorra már szép, borostyánsárga színe és enyhén karamelles íze lett a lekvárnak. Én még belekevertem egy ek. Zseléfixet, biztos, ami biztos. Itt kétfelé szedtem a lekvárt, kísérleti célból a nagyobbik részbe belekevertem egy kis vaníliás cukrot, a másikba egy kanálnyi friss mentát, üvegekbe töltöttem és a Jóistenre bíztam reggelig.  

  Természetesen reggel kibontottam az egyik üveggel. Tanulság, hogy a cukros lében már nem puhul tovább a citrom héja, szóval, ha a sima vízben nem főtt teljesen puhára, utána már nem fog, inkább olyan kandírozott, kicsit kemény állaga lett. Én persze így is imádom. 

  A vanília kicsit behízelgően kedves íze majdnem kiegyensúlyozta viszont a citrom fanyarkásságát, de a karaktere azért megmaradt. Legközelebb igazi vaníliával főzöm majd, jól is fog kinézni az üvegben. A mentásról majd később nyilatkozom, ha sikerült kibontatni...

Vega wellington

 Ezt is régóta ki akartam már próbálni. Ma lesz a hagyományos karácsony előtti halászléparti, a dínomdánomba és lakomába mi idén vega fogásokkal szállunk be. Eljött az idő!

 Egy Nosalty-s recept volt az ihlető, ezt variáltam át egy kicsit. 

Egy fej apróra vágott vöröshagymát olivaolajon megdinszteltem

500gr csiperkegombát vékony szeletekre összevágtam, a hagymával együtt pároltam tovább.

Fűszerek: rozmaring, kakukkfű, tárkony, feketebors

Egy fej vöröshagymát vajon megdinszteletem, 

2 ek zsmlemorzsát dobtam rá és együtt pirítottam egy kicsit.

300 gr főtt gesztenyét vékony szeletekre vágtam, a hagymás, morzsás keverékkel együtt pároltam egy kicsit

Kellett volna még egy kis fehérbor, de nem volt itthon. Úgyhogy szórtam hozzá 2 ek reszelt parmezánt.

Fűszerek: mint fentebb.

2 cs Lidl levelestésztát kihajtogattam, félbevágtam. A tepsibe helyeztem 1-1 lapot.

Először a nedvszívóbb gesztenyés keveréket oszlattam el a tésztacsíkokon, arra jött a gombás töltelék.

Lefedtem mindkettőt 1-1 tésztacsíkkal, megkentem tojássárgájával, villával összelapítgattam a széleket, megszurkáltam a tetejét és ment a 200 fok-os sütőbe. Kb. 20 perc alatt meg is sült.

Egy kis díszítést elbírt volna a teteje, hogy igényesebben nézzen ki, de remélhetőleg a tányérokból ez is elfogy majd valahogy. 

Cékla halwa

 Ez szintén a delhi-i Dwarka Hotelben megismert hagyományos indiai édesség receptje. Az íze, állaga egyszerűen feledhetetlen. 

Hozzávalók:

kb. fél kg kisebbfajta cékla

6-7 dl tej

10 dkg ghí vagy teavaj

20 dkg cukor

1 tk őrölt kardamom

200gr kesudió (2/3-át ledaráljuk, a többi egészben marad a díszítéshez

A céklákat meghámozzuk, a kisebb lyukú reszelőn lereszeljük. Egy magasabb falú serpenyőbe öntjük, hozzáöntük a tejet és ebben a tejben addig főzzük, amíg az egész szinte krémszerűvé összefő. Ez egy örökkévalóságnak tűnik, de megéri rászánni az időt.  A céklaszálakat átitatja  tej és együtt szépen kiszikkadnak. 

Sokáig ilyen reménytelenül néz ki. Egy zen mester nyugalmával időről-időre megkeverjük és várunk.

Bármilyen reménytelennek tűnik, nem szabad feladni, előbb-utóbb minden rostocska megadja magát. Sajnos erről a momentumról nem készült fotó, majd legközelebb beillesztem ide. Mikor ez a pillanat eljön, akkor belemehet a vaj (ghí), a cukor és a darált kesudió a kardamommal. Itt kicsit megint híggá válik, de mi már tudjuk, hogy hamarosan a vaj és a cukr megteszi a hatását: gyönyörű bordóvá mélyül a színe és olyan sűrűvé válik, mint egy jóféle házi szilvalekvár. Ekkor lehet átsímítani egy kerámiaformába, ahol szépen megdermed.