2017. április 17., hétfő

Az én húsvétom

Nem győzök csodálkozni az álmok hajszálpontos történetein. Az enyém ma hajnalban tökéletesen leírta, amin keresztülmegyek. 
Egy kiránduláson voltunk az én kis munkahelyi csapatommal. Beszélgettünk, nevetgéltünk, nagyon klassz, oldott volt a hangulat. Talán valamit ettünk is, mert nekem zsíros volt a kezem. Egy keresztúttól nem túl messze táboroztunk le. A keresztútnál volt egy elég egyszerűen kiépített kút. Oda mentem kezet mosni, a főnököm meg utánam jött ezt lefényképezni (egyébként is fényképezgetett, év végén diavetítést szokott csinálni a közös programokon készült képekkel). Nevetve ugrattam, hogy ez egy végtelenbenyúló kézmosás lesz, mire elkészül a művészi fotó.
Érdekesek az álmok, na meg az ünnepek is. A mai ünnepek, amik már ki tudja, hány rétegből épülnek fel, és ezek hatásai alól úgy tűnik, mégsem nem vonhatom ki magamat. Mint a húsvét is. A leghangsúlyosabb, amit nagyon nyom is minden média, hogy termékenységünnep. A tojás, a nyuszik, locsolkodás. A pészach: a kivonulás, a véráldozat. Amit a kereszténység pakolt rá: a kereszthalál, feltámadás, bűnbocsánat, megtisztulás.
Most mindezt megélem. Most, ebben a négynapos ünnepben, ebben a légüres térben érzem, mennyire nem normális, ahogy élek. Magam előtt is pirulva vallom be, hogy nincs hobbim. Semmi nem köt le. Annyira a kívül helyeztem a fókuszt a családomtól a munkahelyi közösség meg a sporttevékenységek felé, hogy itthon alig tudok mit kezdeni magammal. Ez régen nem volt így, fel tudtam töltődni itthon, de most szabályosan fulladozom. Tegnap este azzal a kis fohásszal feküdtem le, hogy el tudjak távolodni mindentől, ami nem fontos, és csak a tiszta szeretet maradjon bennem. Semmire nem vágyom jobban.

2017. március 28., kedd

Már megint a jóga


Az a legizgalmasabb és a legtanulságosabb az egészben, ahogy bizonyos ászánákban ráérzek az egyensúlyra és szinte erőlködés nélkül sikerül hosszan kitartani. Nem erőből megy. Ha hiányzik a balance, irtó nehéz és végetnemérő minden testhelyzet. Megcsinálom, de nem élvezem. Pont erre a tapasztalatra volt szükségem. Valahol itt csatol vissza a kabbalához, a Jákob lajtorjájához, ami szintén erről szól. Az egyensúlyról. Talán megtanulok végre élni.

2017. március 22., szerda

Kihívások (nélkül)

Keresgélek, keresgélek. Nagyon egyszerű lény vagyok: nem lebegnek előttem magas ideák, semmiféle emberfeletti teljesítményre, hősi babérra nem vágyom. Egyetlen kérdésre várom a megnyugtató választ: tudtam-e a mai napon úgy jelen lenni, (enni-inni, szeretni, gondolkodni, beszélni - úgy gondoskodtam-e a gyermekeimről), hogy ezért megérte emberi lényként megszületni. Néha nem is annyira egyértelmű ez, okkal furdal a lelkiismeret. Elég középszerűen hangzik, de legalább igaz.
Lehet, hogy tévedek, de az emberfeletti teljesítményeknek csak úgy látom értelmét, ha kíváncsiság a hajtóereje. A hősiességnek meg a szeretet. Nem mintha annak, akit megmentenek, nem lenne édesmindegy az indíték: a megmentőnek jobb, így nem gubancolódnak benne az érzelmek, az ok-okozati viszonyok, vagyis így alhat nyugodtan. Meg néha nem döntés, hanem szerencse dolga a hősisesség. Hogy van-e rá alkalom.
Pillanatnyilag egyetlen tevékenység van az életemben, ami kihívást jelent: a jóga. Ez az egyetlen olyan terület, ahol minden alkalommal határaim átlépésére kényszerülök. Minden más rutinból megy. Élek a gyanúperrel, hogy nem lesz ez mindig így: egy egyenes szakaszon biciklizem és csak azért tekerek, hogy ki ne essek a mozgásból. És valahogy remélem, is, hogy találok értelmes kihívásokat az életben. Hogy azért ne menjen át egy észnélküli pörgésbe és hulljon szét minden, elsősorban én.

2017. január 31., kedd

Merida, a bátor



Meseimádóként se gondoltam volna, hogy egy Disney rajzfilm különösebben meg tudna érinteni, azt meg, hogy ennyire szívenüt, végképp nem. Ilyen a jó mese: igaz.
Talán mert annyi negyvenes, neurotikus szülőt láttam már. Arról a traumáról szól, mikor a gyerek hirtelen leválik a szülőről és elkezdené a maga útját járni és a szülő ebbe kicsit beleroppan. Minden családban van egy szülő, akihez jobban kötődik a gyerek: egy apja lánya, vagy anyja lánya, aki a hasonlóság miatt cinkossá válik és kicsit ki is játssza a másik szülőt, aki sok esetben a rossz zsaru. Ez azért eléggé hálátlan szerep. lássuk be. Így egyensúlyozgatnak évekig, aztán mikor konfliktus van, az időnként nagyot szól. 
Meg aztán arról is szól, hogy mennyira szabad "nevelni" valakit, meddig mehetünk el...hol a társadalmi szerepek okozta kényszer  és az autonómia határa. Mert a legtöbb szülő itt komoly hibákat vét és az a jobbik eset, ha a gyerek jelzi a határsértést.  Hogy záros a határidő, ha egy szerettünkből valami bestiális bújik elő és mi lehet a gyógyszer.

2017. január 30., hétfő

Rügyecskék

Annyira örömteli látni a gyerekeket, ahogy fejlődik, alakul a világról, önmagukról alkotott képük. Imádok velük beszélgetni. Alma az Új Akropoliszhoz jár egy ideje. Ez egy egyesület, ahol a filozófiatörténet érdekesebb szereplőinek a művein keresztül próbálnak kérdéseket feltenni, és kitalálni, hogyan kellene élni, és ezt a gyakorlatban is próbálgatják. Látom rajta, hogy neki is jót tesz, erősödik. Engem is nagyon érdekel, talán a februárban induló kurzusra el is megyek. 
Mondott tegnap egy jót (tipikus Alma-féle megfogalmazás): "rájöttem, hogyan érdemes az önfejlesztést úgy csinálni, hogy ne önkielégítés legyen. Ne az legyen a cél, hogy magamat fényezzem, hogy milyen jó ember vagyok, mert annak is megvan a maga öröme, hogy törekszem a bölcsesség felé." Na, ezek a tökéletes pillanatok az életben.

2017. január 24., kedd

Nem vagyok valami nagy tabudöntögető, de annak spéci örülök, hogy rászántuk magunkat arra, hogy az évek alatt felhalmozott könyvkészletünk egy részétől megváljunk. Valljuk be: többségüket már csak hangtechnikai elemként tároltuk a nappaliban, meg felvágásból. (Ami részemről egyébként is teljesen indolokatlan, amilyen keveset olvasok.) Persze azért maradt bennünk némi tartás és mondjuk a kukába nem dobtunk ki könyvet, de az antikvárius azért tisztára sepert nálunk majdnem egy egész könyvespolcot és ezért egy picit se fájt a szívem. 
A reggeli torna közben mindig a könyvespolcokat stírölgetem. Ma reggel azt játszottam, hogy gondolatban összeszedtem, ha gyorsan menekülnünk kéne, milyen könyveket tennék tutira a bőröndbe. Mondjuk egy közepes nagyságú bőröndünk lenne erre a célra. Első körben: 
- a Faludy könyvek (az önéletrajziak)
- Platón: A lakoma (ez egy válogatás)
- Volt egy farmom Afrikában
- Márai: Egy polgár vallomásai
- a Hrabal könyvek
- Rejtő: Megyek Párizsba, ahol még egyszer sem haldokoltam
- a Nagy László kötet

Bibliát nem vinnék, mert az úgyis mindenhol van.

Ha csak egy táskám lenne mindennek: Faludytól a Pokolbéli víg napjaim és Nagy László kötet. 

Ha csak a kabátom alá rejthetném, akkor a Nagy László kötet. 

2017. január 16., hétfő

Murakami Haruki: Miről beszélek, amikor a futásról beszélek?

 Egy kritikában olvastam, hogy Murakami néha ír egy-egy zseniális könyvet, közben pedig ellátja az olvasói olvasnivalóval. Na ez pont egy ilyen közbülső könyv. A veleje alig több, mint amit egy közepes hosszúságú esszében el lehet mondani: tanulságos is kicsit, de ezért kár volt könyvformában kiadni. Azért vettem meg, mert izgatott a párhuzam, amit a hosszútávfutás és a regényírás között vont és mert vélhető volt, hogy mindkettőben kompetens. Nemcsak a párhuzam, hanem a kölcsönhatás: jobb író lesz-e valaki a rendszeres fizikai kihívásoktól. 

"Murakami úr, ha ilyen egészségesen él, előbb-utóbb azon kapja magát, hogy regényt írni már nem is tud!- mondják nekem néha. Külföldön nem nagyon hallok ilyet, de úgy tűnik, Japánban sokan vélekednek így.  Vagyis, hogy a regényírás egészségtelen foglalatosság, és aki író, annak a szabályosan működő világtól távol, lehetőség szerint teljesnek nem nevezhető életet kell élnie. Így képes lesz elszakadni a hétköznapi világtól, és elérni valmiféle művészi értékkel bíró tisztaságot - tartja magát a széles körben elterjedt vélekedés. Hosszú évek alatt kialakult a művész vagyis képleteFilmekben és televíziós sorozatokban gyakran bukkannak fel ilyen sztereotipkusan - vagy ha szépen akarunk fogalmazni: mitikusan ábrázolt írók.
Azzal, hogy a regényírás egészségtelen foglalatosság, alapvetően egyetértek. Amikor regényt írunk, vagyis a szöveg által létrehozunk egy történetet, elkerülhetetlenül felszínre kerülnek az emberi létezésben rejlő méreganyagok. Az írónak szembe kell néznie velük, és a veszély elfogadása mellett ügyesen kezelnie őket. Valódi értelemben vett alkotótevékenység ugyanis nem lehetséges ezen méreganyagok közvetítése nélkül (furcsa példa, elnézést is kérek, de érzek valami hasonlatosságot azzal, hogy a gömbhalnak a mérgéhez közeli rész a legfinomabb). Akárhogy is nézzük, nem nevezhető "egészséges" foglalatosságnak.
A művészeti tevékenység tehát eredendően tartalmaz nem ép, antiszociális elemeket. Ezt készséggel elismerem. Az írók (művészek) között éppen ezért akadnak, ne is kevesen, akiknek a valódi élete is önpusztító, vagy akik az antiszociális viselkedés álruháját öltik magukra. Megértem. Vagyis inkább nem ítélem el ezt a hozzáállást.
Ugyanakkor azt tatom, hogy amennyiben sokáig szeretnénk foglalkozásszerűen regényeket írni, olyan védekező rendszert kell magunkban kialakítani, mely képes felvenni a harcot ezekkel a veszélyes (időnként az életet követelő), bennünk rejlő méreganyagokkal. Ezáltal képessé válunk erősebb mérgek helyes, hatékony kezelésére. Más szóval: erőteljesebb történeteket tudunk majd létrehozni.
Ahhoz, hogy igazán egészségtelen jelenségekkel foglalkozzunk, lehetőség szerint egészségesnek kell lennünk. "
Stb., stb. a lényeg, hogy ha az ember nem akar kiégni, és sokáig akar erős történeteket írni, éljen egészségesen. Mindezt persze nem mint mindenki által követendő életmódot ajánlja, hanem csak azt, ami neki bevált.
Mivel most szabadultunk meg egy könyvespolcnyi hajdan érdekesnek vélt könyvtől, amik jó ideje csak a port fogták, bennem is  megérett az elhatározás, hogy ha már bolondulok a kortárs írókért, ne a Bookline-be, hanem a könyvtárba menjek. Ezt meg elajándékozom valakinek.

Az én húsvétom

Nem győzök csodálkozni az álmok hajszálpontos történetein. Az enyém ma hajnalban tökéletesen leírta, amin keresztülmegyek.  Egy kirándulá...