2015. május 25., hétfő

Hegek



Nem vagyok fejfájós, egyáltalán. A frontok szinte észrevétlenül robognak át felettem, miközben a legtöbb ismerősöm karikás szemekkel roskad magába a fájdalomtól.
A csütörtöki buli óta jelentkező fejfájásomat is úgy szemlélgetem, mint valami egzotikus kórt: jé, mi ez? Dél körül kap el, tompán kezdődik, a hányingerig, és mielőtt igazán megunnám, hasogatósba megy át. Csak úgy tudom elviselni, ha kívülről nézem. A fejem a kezembe veszem és a fájdalmat szemlélem, mint a villámlást a Balaton felett. Vagy inkább, mint egy Tesla-gömböt. A villámlás a nyakszirtemtől indul. Kicsit gomolyog, aztán zsiu…átnyilall a két szemem közé. Tökéletesen átérzem az agyam kocsonyás voltát.
Minden fájdalommal így vagyok, sajnos. Először mellé állok, kézbeveszem, aztán meg letagadom. Nincs és akkor nem fáj. Az a baj, hogy működik. Tényleg elmúlik a bánat is, az öröm is. Nem üreg marad a helyén, hanem egy nagyjából érzéketlen „szövet”, milyen fura: hegesedik a lélek.
Nemrég a facebookon rámírt az első szerelmem.
-      SziaJ képzeld, ma a légiparádét néztem és rád gondoltam.
-      Nocsak, nehézbombázók is voltak?
-     Dila.
-      Akkor miről?
-      Nyolcadikban valami közös osztálykiránduláson voltunk Budapesten. A Duna-parton sétáltunk.
-       Igen? És?
-       Semmi. Sétáltunk. Lehet, hogy a kezedet is megfogtam.

Így esett ki, szinte tökéletesen nyomtalanul ez az esemény az emlékezetemből és nyilván nem ez az utolsó. Szóval működik a módszer, de több a kára, mint a haszna. Mennyivel jobb lenne felidézni a félájult örömöt, szívdobogást, nyirkos tenyeret, mint ez a vállrándítós közöny...

2015. május 7., csütörtök

Mégis, mit adtak nekünk a japánok? (A raku)



Bár untat, elismerem a szimmetriában rejlő szépséget. Szerencsére a japánok már túlléptek ezen a fázison és felfedezték a természetes formák, arányok harmóniáját. Nem is lehetett másként: egy nép, ami ennyire maximalista, következésképpen az élvezetekben is az. Felismerték, hogy a teaszertartás tökéletes élvezetéhez (ami maga az Élet misztériuma) csak egy "tökéletlen" eszközön keresztül vezet az út. A hajszálvékony falú, méregdrága porceláncsészék alkalmatlanok a teázás (több, mint) érzéki élvezetére, mert lehetetlen bennük a közvetlen érintkezés és ugyan szimmetrikusak, de nem ergonomikusak. Szószaporítás helyett egy remek cikk erről: