2010. december 29., szerda

Laci kitalálta, hogy Ákos legyen tetoválómester. Nem is rossz, ebben tényleg sikeres lehet, ha megszerezte a kellő tapasztalatot, vendégkört, önállóan is dolgozhat.

Na, most mértékletes leszek és csak az egyik kedvencemet írom le. 

Dórival a konyhában hallgatjuk a híreket. (Tüntetett, ellopta, felrobbantotta, stb.) Üdvözült arccal idesúgja: - Imádom a tévét - minden titkot elárul!

2010. december 27., hétfő

Gyerekszáj

Laing: Beszélgetések gyerekekkel c. könyvét olvasgattam tegnap. Erről eszembe jutott, hogy régebben én is gyűjtögettem  a jobb sztorikat- műár amit el nem felejtetem leírni. Hálás téma, ezért most kimásolok egyet-kettőt az akkori termésből (ugye Laci, hogy nem hiába töltöttem az időt az index fórumon? Most onnan másolgatok:)

2008.06.
"Úgy szeretem a gyerekekben, hogy olyan nagyvonalúan kezelik a dolgokat. Ma a lányom egyik barátnője két perccel kutyafürdetés után jött: minden úszik, szőrcsomók szerteszét, stb. Próbálom kicsit mentegetni a helyzetet, erre ő:
-Engem nem zavar a kupleráj, nálunk is ugyanez van, leprafészek:D

Kicsire nem adunk."

"A gyerekek pár napja kaptak egy új nyulat a meglévő mellé. Nagyon izgalmas, ahogy a két nyuszi ismerkedik, sokat kergetőznek, most alakul ki a ranglétra, stb. Megyünk az oviba, a kicsi (Dóri):
- Anya, kaphatok szülinapomra még egy nyulat?
-??? Semmiképp, már így is elegen vagytok abban a szobában.
- Akkor halat? Nem, cápát!! Két cápát és majd harcolhatnak.
- És hova teszed?
- Lesz tengerünk is, ott fognak úszkálni.
- ...
- És két bikát is akarok és bikaviadalt fogunk rendezni. És én leszek a kendős és majd kendőzhetünk.
Mi lenne, ha fiút szülök?"

"Fiam: -Mi az az agregátor? Tudom. Agglegény-generátor."

"Dórival mentünk a minap az oviba, az egyik villanyoszlop mellett megláttunk két ledobott pulóvert. Dóri: Hú, valakit megettek a farkasok!"

"A gyerekeimet szándékosan nem vallásosan neveltem, hadd találja meg mindegyik a neki való Istent, ha eljön az ideje. Ennek azért megvannak a negatívumai, kissé alulműveltek e téren. (Már nem sokáig.)
Tegnapelőtt néztünk egy filmet, amiben a haldoklónak éppen az utolsó kenetet adták fel. A kicsi megrökönyödve:
- Mit adnak a bácsi szájába?
- Szent ostyát.
- Miért?
- Az a szokás, ha valaki az összes rosszat megbánja, amit tett, a pap megbocsát neki és ad neki egy...egy...
A nagylányom:
- Jutalomfalatot."

"...az én legkisebb gyerekem vette fel azt a szokást, hogyha nem ízlett neki az ebéd, kiült a kertkapuba a kuka tetejére, onnan leste a szomszédokat. Ha meglátott egyet, elpanaszolta neki, hogy nincs mit ennünk(!) és nem tudna-e neki hozni valami finomságot. A szembeszomszéd-néni volt a kedvence, mert mindig süt valami finom sütit és imádja a gyerekeket." Tényleg, ez szállóigévé is vált nálunk: Terike néni, nagyon éhes vagyok!

"Dóriék(5) tegnap kirándulni voltak az ovis csoporttal. Itthon meséli:
-Képzeld, anya, K. meg merészelte fogni Dönci kezét, pedig ő az ÉN szerelmem. (Szünet)Ha még egyszer meg meri tenni, akkorát rúgok bele, hogy a Marsig repül. (Szün, szün)Űrruha nélkül."

"Dóri tegnap nagy komolyan bejön a konyhába. Leül.
-Most imádkozni fogok. (Leszegi a fejét, szorosan összezárja a szemét, kéz összekulcsol.) Látod, anya, így kell.
Én: ha imádkozol, akkor megköszönheted Istennek, ha valami jó történt veled, elmondhatod neki, amit a legjoban szeretnél, stb.
Dóri (az előző pózban): Kérlek Istenem, játssz velem egy kicsit!"

Van még sok. Tényleg, milyen régen "jártam" ott!

2010. december 25., szombat

Ház a tónál


Vajon miért Sandra Bullock a főszereplője a legképtelenebb romantikus filmeknek? Neki elhisszük? Én például ma megint megnéztem a Ház a tónál c. filmet. De ugyanúgy időről időre terítéken van az Aludj csak, én álmodom, vagy a Megérzés. Tudom, hogy átvernek, mégis megeszem.
Kicsit (nem kicsit) egybecseng a kedvenc egyiptomi mesémmel, ezért még jobban elhiszem.


Kinga (Hugi) festménye

2010. december 23., csütörtök

Dóri és Alma a két légnemű halmazállapotú gyerekem: amint belépnek egy zárt térbe, rögtön minden tele lesz a dolgaikkal.

2010. december 22., szerda

Annyira tetszett Rabán. Apu félig viccesen, félig - hát kicsit lekezelően megkérdezte tőle: - Na öcsém, jársz még horgászni? Most ne nagyon menj, mert télen nem lehet. Rabán meg okosan, jószándékúan felvilágosította, hogy meg kell találni az alvóhelyüket, és akkor annyit horgászhat, amennyit csak akar. Olyan kis kedves volt.


Mindjárt itt a karácsony és én megint nem érzek semmit az egészből, és ez csakis az én hibám. Az Ünnepeket előkészítő sok-sok ceremónia kimaradt: nem készítettünk adventi koszorút, nem sütöttünk mézeskalácsot, nem meséltünk karácsonyi történeteket, nem díszítettük fel a házat. Az adventi naptárról nem is beszélve. A hangulat csapnivaló, minden szempontból. Jövőre tartalékolok erre az időszakra szabit, meg némi pénzt, hogy legyen idő, energia és némi alapanyag a készülődéshez.

2010. december 16., csütörtök

Amit Laing "a nihilizmus tiszta tartományainak" nevez, nem más (számomra), mint a felelősség: mit teszel, ha nincs több életed, ha nincs menyország és pokol, ha véletlenül vagy a Földön. Elég-e a bajtársiassághoz a puszta tény, hogy mindannyian egymásra vagyunk utalva?

2010. december 14., kedd

" Jaj, te Mór, te furcsa, fekete ember, te mindig tele vagy tézisekkel, és sehol egy templomkapu, amire kiszögezhetnéd őket."
( Salman Rushdie: A mór utolsó sóhaja)


2010. december 13., hétfő

Ma hajnalban azt álmodtam, hogy Laci szült nekem két gyönyörű gyereket. Ezt egyértelműen jó jelnek veszem.

2010. december 12., vasárnap

Holnap itthon leszek! Nem mintha annyira megviselt volna a szombati munkanap - fű se nőtt, délben haza is engedtek. Holnap lesz a zeneiskolások karácsonyi koncertje, úgyhogy kettőkor szépen kicsípjük magunkat Dórikámmal és elmegyünk megnézni a többieket. Ő sajnos nem játszhat, mert a mandulaműtét miatt eléggé lemaradt a többiektől, de szerencsére ez nem szegte kedvét. Igazából már nagyon szeretném látni, hogy zongorázik, úgyhogy számomra a legszebb az lesz, mikor bemegyünk az egyik terembe és megmutatja nekem, hogyan játszik.

Le pont des Arts


Ezt a filmet néztük meg tegnap. Jaj. Nagyon szívbemarkoló volt.

Dsida Jenő: Esti teázás

Az ódonművű óra ver,
a mennyezeten pókok szőnek.
Homlokodon bánat hever,
bánata özvegy, néma nőnek,
ki fogyton véknyul, mint a hold,
mert arra gondol, ami volt
s hunyó tűznél fonnyadva fázik
és arra gondul, aki holt,
míg zöld, nagyárnyú lámpa mellett
magányosan, csendben teázik.

S akkor jövök. Halk nesze sincs
saruimnak, mikor belépek.
Nesztelen moccan a kilincs,
borzadva néznek rám a képek.

- Én is teázom, kedvesem... -
mondom lágyan és kedvesen.
A húnyt parázsnak lángja támad.
És felakasztom csendesen
kék sapkád mellé a fogasra
fénylő, mennyei glóriámat.
Egy nyolcfős lelkészcsoport látogatta meg Lainget, hogy az emberi viszonylatok kérdéseivel ismerkedjenek,s tb. Laing hamar rájött, hogy ő lesz az, aki többet tanulhat... Laing így ír erről:

"Beszámolót kellett tartanom nekik Freud elméleteiről az elválás, a vesztés, a bánat, a gyász és a melankólia tárgykörében. Sosem gondoltam rá, hogy a bánat és a gyász némely válfaja nem a szokásos veszteségre-válasz. S ha nem gondoltam rá, hát gépiesen is mániás védekezésnek gondoltam a dolgot. A lelkészek azonban hamar megegyezésre jutottak egymás között, tömérdek tapasztalatuk alapján, amit a halálesetek, temetések, az elhunytak legközelebbi, " drága " hozzátartozóinak reagálása révén szerezhettek mind, hogy bár némelyek szomorúak, boldogtalanok lettek, depresszióra hajlottak, és bűntudatfélét éreztek, amikor valaki közelijük megboldogult, ám az ilyen bánatot és gyászt mégsem szabad általánosnak tekinteni. Sokakat kimondottan megkönnyebbített és sokkal boldogabbá tett egy-egy ilyen közeli halál. Zsebkendőket olyankor csak az érzelem hiányának leplezésére használtak, elrejtendő a fel nem fakadó könnyek hiányát.

Az egyik lelkész például elmondta, hogy Aberdeenben egyszer, egy ilyen Philemon és Baucis -házaspárból a férjjel távozván épp a sírtól, ahová a feleségét nem sokkal előbb temették, a férfi hirtelen odafordult hozzá, szólván: "Tudja, én ötven évet éltem le ezzel a nővel, és még csak nem is kedveltem soha." Az anekdota egyetértő morajt váltott ki a lelkésztársakból. "

2010. december 11., szombat

Játékok


Nem azért szeretem annyira Bobby McFerrint, mert annyira "szépen" énekel, hanem mert annyira szabadon: a testéből kibocsájtott összes hangot zenévé olvasztja a lényét átjáró muzikalitás. Ebben rejlik a zsenialitása. Ahogy elnézem ezt a felvételt, ahol Snétbergerrel játszanak (akit hasonlóan imádok), már előre örülök, hogy csütörtökön a Gödörbe megyek, megyünk. Kár, hogy ilyen kaliberű zenészek nem kapnak elég teret, levegőt (és pénzt) nálunk.

2010. december 9., csütörtök

Laing - Bölcsek, balgák, bolondok


Ezt olvasom most. Nagyon izgalmas! Majd írok még róla, egyelőre egy jellemző kis sztori, amit Laing Jay Haleytől idéz:

"Visszaemlékszem egy bemutatóra., Ericksonéra, nagyközönség előtt. Önkéntes jelentkezőt kért, és egy fiatalember feljött, leült vele. Erickson egyetlen transz rávezetése az volt, hogy megkérte a fiatalembert, tenné a két kezét a két térdére. Majd azt kérdezte: "Lenne olyan szíves folyamatosan nézni a két térdén a két kezét?" A fiatalember azt felelte, hogy persze. Miközben így beszélt vele, Erickson jelt adott egy kollégájának, aki ott állt a fiatalember másik oldalán, és ez a kolléga fölemelte a fiatalember karját, és a kar ott maradt a levegőben. Erickson azt kérdezte a fiatalembertől: "Hány keze van?" "Természetesen kettő"- válaszolta a fiatalember. "Szeretném, ha számolná, úgy, hogy rájuk mutatok", mondta Erickson. "Hogyne.", mondta a fiatalember amúgy atyáskodva. Erickson a fiatalember térdén nyugvó kezére mutatott. A fiatalember azt mondta: "Egy". Erickson az üres térdére mutatott, ahol a fiatalember, a megegyezésük szerint, tovább nézte a kezét, és a fiatalember azt mondta: "Kettő."Most Erickson a levegőben lévő kézre mutatott. A fiatalember hökkenten meredt rá. "Hogyan magyarázza a másik kezet?"- kérdezte Erickson. "Nem tudom."- mondta a fiatalember. "azt hiszem, cirkuszba való vagyok." A hipnotikus rávezetés körülbelül annyi ideig tartott, mint nekem az, hogy ezt leírjam."  
"Decens". - ezt mondták az új frizurámra tegnap. Mégis megéri vasalgatni.

2010. december 7., kedd


"Anya, ma a zsákállatokról tanultunk. Miután szénből zsákot növesztettek maguk köré, befúrják magukat a tengerfenékbe és várják, hogy az áramlások hozzájuk sodorják a táplálékot. Tisztára, mint Zsófi."

2010. december 3., péntek

Nem tudom, írtam-e már, hogy kaptam Dávidtól egy sárkányos rajzot. (Ez a gyengém: a sárkányok és a gyerekrajzok - bár ő már nem sokáig mondható gyereknek, pedig az, nagyon is, egy szeleburdi gyerek). Jó gyerek: tűri a lányok és vendégeik örökös nyüstölését, minden játékban benne van, udvarias, Almát imádja (kölcsönös). Remélem, sokáig hasonlóan boldogok lesznek együtt.

Csáj


" Ha a nyilvános életet akarjuk tanulmányozni, először a teabódékat kell fölkeresnünk, melyek a különböző osztályok gyűlhelyei. A bokharai vagy a közép-ázsiai általában, ha nincs valami különösen sürgős teendője, bizonyára nem tud elmenni két vagy három teabódé mellett egymás utána. Mint már elmondottuk, mindenki magával hordja a teazacskóját, melyből, midőn belép, egy bizonyos adagot átnyújt a hely tulajdonosának, akinek a fő keresete inkább a melegvíz, mint a tea eladásában áll. Nappal s főleg nyilvános helyeken csak könnyű, cukor nélküli teát isznak, egy vagy két gulcse kíséretében; ez juhzsírból és lisztből készült pogácsa, melynek előállításában Bokhara kitűnik. Minthogy a tea megfúvását, bárminő meleg is legyen az, a legnagyobb illetlenségnek, sőt véteknek tartják, a közép-ázsiai addig himbálgatja a csészében kedvenc italát, míg megiható lesz. A jobb könyökét a bal kezére támasztva, különös bájjal kell a csészét rázogatnia, hogy illedelmes embernek tartsák, és egy cseppet sem szabad elöntenie. Órákon át képes csevegni a bokharai egy ilyen teakörben, és amilyen kevéssé fárasztja ki a társalkodás, éppoly kevéssé van ellenére a végtelen teaivás, s előre lehet tudni, mennyi idő szükséges, hogy bizonyos teanemeket végigizzadjon. Valahányszor a kanna kiürült, a kifőzött tealeveleket körbe nyújtják, s csak annyit szabad kivenni belőle, amennyit a két ujj között meg lehet fogni, minthogy ezt a hivatott teaivók valóságos csemegének tekintik."

(Vámbéry, persze.)

Ez a japán raku-csésze nem igazán ideillő, hááát...határeset.

2010. december 2., csütörtök

Ez olyan aranyos...


Nem kéne, de muszáj még idéznem kicsit a Vámbéry-könyvből:

"Az ablakok egyszerű nyílásokból állanak, kétfelé nyíló fatáblákkal; üveget sehol se találni, s még annyi fáradságot is kevesen vesznek maguknak, hogy zsírba mártott papírt használjanak. A bútordarabokat, melyek egész keleten ritkák még, itt nevükről is alig ismerik; s nem is igen csodálkozhatunk ezen, mert gyakran magam is hallottam Európában megfordult keletieket így beszélni: "Nem esztelen-e a frengiknek az a szokása, hogy szép, tágas szobáikat egy csomó asztallal, kanapéval, és egyéb eszközökkel úgy megtömik, hogy alig marad nekik annyi hely, ahová kényelmesen leülhessenek?" (Tudniillik a földre.)"