Európa kiadó: Ez a város

Kísértetek az idők mélyén

Hiányzó láncszemek

Utcáranéző ablakokban 

utcára néző emberek.

Valami végleg megváltozik

Összeomlik hangtalanul

Ami van és ami nincs

Nem vész el, csak átalakul.

Ez a város egy távoli bolygó

Itt élni nem rossz és itt élni nem jó.

Osztályon felüli elmeosztály

A félelem bére csak ennyi

A legjobból a legtöbb kell,

De ez is jobb, mint a semmi.

Az értelmes gépek hajnalán

Átmenetelek az életemen

Évmilliók jönnek az ember után

Rohadt érzés, de én szeretem.

Ezer úton egyfelé,

Szomorú este vár a bárban,

Harmadik típusú találkozások

Idegenek az éjszakában.

Ez a város egy távoli bolygó

Itt élni nem rossz és itt élni nem jó.

Osztályon felüli elmeosztály

A félelem bére csak ennyi

A legjobból a legtöbb kell,

De ez is jobb, mint a semmi.

Ideje új kalandoknak,

Semmi nem történik újra

A gépek elbarangolnak

A képzelet határain túlra

Kezdetét veszi a lehetetlen

Valami, amit nem ismerünk

Az idők végtelen szakadéka fölött

Különös holnapra ébredünk.

Ez a város egy távoli bolygó

Itt élni nem rossz és itt élni nem jó.

Osztályon felüli elmeosztály

A félelem bére csak ennyi

A legjobból a legtöbb kell,

De ez is jobb, mint a semmi.

Európa Kiadó 12.30

Eléggé elátkozottnak tűnt a tegnap este: mindenki kidőlt mellőlünk, egyre megveszekedettebb szélben, esőben meneteltünk az A38 hajóhoz plusz két jeggyel. Lacit kishíján elgázolta egy autó, erre még nem volt példa, mióta ismerem. Úgy rántottam el az autó elől. Nem sok kedvünk volt a bejáratnál ácsorogni, hátha valaki ebben az időben pont oda akar menni, miután a honlapon ki volt írva, hogy minden jegy elkelt. Nem lett igazunk: fél perc alatt gazdára leltek a plusz jegyek. Mi mindig az elsők között szoktunk odaérni: egy sörrel a kezünkben figyelgetjük a szállingózó közönséget a színpad melletti lépcsőn ülve. Most olyan érzésem volt, mintha valami fura osztálytalálkozóra érkeztünk volna: nagyon sok kb. mi korunkbeli, vagy idősebb ember volt, de nagyon sokan úgy, mintha harminc éve kifestették volna magukat, belőtték volna a sérójukat és azóta semmi sem változott volna. Ötvenes srácok és csajok. Nekem ez mindig kísérteties kicsit, bár sok jó arc volt. Borzongva, de azért szívesen voltam ebben a társaságban. 

Ahogy sűrűsödött a tömeg, felhagytunk a bámészkodással és középre húzódtunk. Vallomások következtek, őszinteségi hullám: 

- Én egyébként nem is szeretem az Európa Kiadót. Van pár száma, ami tetszik, de igazából nem szeretem. Csak bulizni akartam veled még egy utolsót ebben az évben, ezért mondtam igent. Nem baj? Te szereted?
- Háát..igazából én se szeretem annyira. Van pár száma, ami nagyon ott van, de nem mondanám, hogy annyira odáig vagyok érte.
...és elkezdődött a koncert.  Kicsit nehezen alakult ki a bulihangulat, de nagyon jó zenék, nagyon jó szöveggel. Teljesen értem, miért volt a nyolcvanas években akkora szükség egy ilyen zenekarra, mint egy falat kenyérre. És sajnos most is ugyanolyan aktuális minden strófája, mint akkoriban. Milyen csúnya ez a Menyhárt Jenő, de legalább egyenletesen: a csúnyaságán nem fognak az évek. De nagyon szuggesztív, irtó karizmatikus figura. Sugárzóan csúnya. Ez nem rossz kombó. Azt mondta: úgy látom, maguk egy olyan közönség, akiknek nem könnyű a kedvére tenni. De én azért mégis ezt fogom tenni: a kedvükre teszek. És úgy is lett. A nagy egyéniségek elsöprő ereje, meg a színpadi rutin feltördelte a fásultságot, kérgességet. Egyre fokozódott a hangulat, nagyon vidám, felszabadult lett mindenki, még a mosdók, meg a ruhatár előtt is táncoltak az emberek. Irtó jó buli kerekedett. Annyira örülök, hogy elmentünk. És felhagyok a Youtube-bal ebben a műfajban, köszönőviszonyban sincs az igazi hangzással, ami ott van, sajnos.

Hologram

Jaj, jaj, jönnek a digiszexuálisok, mi lesz most? Tegnapi cikk az Indexen: Összeházasodott egy holomgrammal egy japán férfi. 

Szeretik a japánokat valami istentől elrugaszkodott perverzeknek beállítani. Én egyáltalán nem értek ezzel egyet: szerintem semmivel nem rosszabbak ezen a téren, mint bármelyik nemzet, csak fejlettebb a technológiájuk és nyíltabban beszélnek arról, ami nálunk sok esetben csak gondolati vagy a szavak szintjén zajlik. Oda is megérne vetni egy kritikus pillantást, az európai, hát még a puritán amerikai kobakokba, látnánk ám csodákat. A bugyiautomatát, amit a japánok perverziójának bizonyítékaként szoktak előcitálni, én egyáltalán nem találom furcsának: ott legalább egy emléket próbálnak megragadni egy illaton keresztül, valami valóságosat próbálnak megidézni.

De ez a hír azért bevallom, kicsit elgondolkodtatott. Nemrég láttuk a Szárnyas fejvadász újabb verzióját, ahol a főhős egy hologrammal él, aki egyszerűen annyira kedves és szolgálatkész, na meg még szellemi társ is, amilyen élő ember soha nem lehet. Sosincsenek rossz hangulatai, nem húzza fel az orrát semmin, mindig megértő, épp csak teste nincs, de hát annyira "jófej", hogy még prostit is szerez a srácnak, akire rávetítve szexelhetnek  "hármasban". Hát mi kell még? 

Nem hiszem, hogy manapság lennének ilyen intelligensen megalkotott programok, bár ez szerintem csak idő kérdése. Ez a japán fickó nem ilyennel kötötte össze az életét, jóval kevesebbel is beérte...De most mivel rosszabb ez annál, mint mikor valaki az Eiffel-toronnyal lép frigyre? Mondjuk az szerintem legalább vicces. Ha az Eiffel-toronnyal össze lehet házasodni, akkor el is lehet válni? És van vagyonközösség? 5 év után mindennek a fele az övé? Vagy házassági szerződéssel történik, ahol kikötik, hogy a halálunk estén az Eiffel-torony nem örököl semmit? Vagy ha baleset ér, ki lesz a legközelebbi hozzátartozónk? Ki nyilatkozhat majd arról, hogy lekapcsoljanak-e a lélegeztetőgépről? Vagy fordítva: az Eiffel-torony felújítási munkálataiba majd nekünk is be kell majd szállni? Az optikai tuningba? 

Sokszor nem könnyű együtt élni egy valóságos személlyel. Még szerencse, ha van szerelem, ami kicsit megolajozza a gépezetet, egyébként az első év tuti pokol vagy szakítás. Hogy lehet különben elviselni, hogy a másik mindenhol ott van: a szaga, a cuccai, a zajai és hát persze a véleménye na ez a legnehezebb, főleg ha különbözik (már pedig fog) a miénktől. Reggel tuti, hogy mindenkinek büdös a szája és erről mégcsak nem is tehet. Menzesz előtt hisztizik, ha frusztrált, hisztizik, ha szar napja volt, hisztizik. A férfiak nem menstruálnak, de ettől még tudnak nagyon hülyék lenni. Böfögnek, finganak. (A nők is, bár nem olyan elementáris jókedvvel.) És még nincs gyerek. Nem mindenkiben van annyi kakaó, hogy ezeket a lelki (-és testi) állapotokat kezelni tudja, pedig nagyon megérné. Fontos lenne, hogy legyen egy olyan hely, ahol az ember tényleg el tudjon lazulni, ahol a stresszt el tudja engedni és lehetőleg ez ott legyen, ahol egyébként lakik. Ez tényleg meghosszabbítaná és jobbá tenné az életünket. Meg szép, hogy egy robot eligazodik a Wikipédia-szócikkekben, de milyen érdekes az, mikor valakinek kipattan a fejéből egy eredeti gondolat, egy paradoxon, a humor? Klassz, ha valaki azt mondja, amit hallani szeretnénk, de akkor mitől fogunk fejlődni, hogyan lépünk túl az árnyékunkon, ha semmi nincs, ami inspirálna? Szóval valahol értem én a japán fiatalembert, de másrészt meg olyan kevés, amit választott, annyira uncsi. Halálosan unalmas.

Almodovar-est

Ilyen se nagyon van: Laci dolgozik, a lányok szerteszét. Teljesen egzotikus érzés hogy nincs kihez szólni. Ilyen lehet magányosan élni? Nem kellemes. Olvashattam is volna ezen a ritka csendes, magányos estén, de inkább magamhoz vettem a pálinkásüveget meg egy doboz csokit és Almodovar estet tartottam. Úgyis moziba szerettem volna menni, csak elfogyott a szufla a délutáni rohangálásban. Nagyon szeretem az Almodovar filmeket. Végletekig kihegyezett, kifeszített emberi sorsokon keresztül mutatja be, mit jelent nőnek lenni. Hogy ez miféle létezés, mi kell hozzá, hogy működjön mindennek ellenére. Az egésznek a gazdagságát, hogy ebben milyen erő és termékenység van. Tragikus is, meg humoros is, de mennyire. Mint az Élet. (Lehet az Életnek fekete humora, vagy csak a Halálnak? ) Pont az ilyen végsőkig kifeszített, szinte képtelennek tűnő élethelyzeteket megragadva mutat rá: látod? És így is lehet élni. Ezt is meg lehet oldani. Ebből is lehet valamire jutni. És ezzel a hozzáállással tesz nagyon megértővé és léptet ki a kispolgári keretek közül, hogy megérthesd, hogy ott is van Élet. (Jó, néha ő se tud ellenállni a kísértésnek és elszalad vele a ló, mert ő ilyen. Féktelen és a palettáján nem a pasztellszínek vannak, hanem égővörös és királykék meg narancs és ez így is teljesen rendjén is van.)

Most az Áldott mélységek c. filmmel kezdtem, amiben egy bárénekesnő a rendőrség elől bujdokolva egy kolostorban húzza meg magát, ahol mindenkinek van valami stikkje: az egyik nővér LSD-zik, a másik heroint használ, a harmadik ponyvaregényeket ír, a negyedik jelmezeket varr, hogy el tudja viselni ezt az egyhangú létet. Én sírva nevettem rajta időnként. Mondjuk én ismerek olyan nőket, akiknek az élete unalmasabb, mint egy apácáé, na, ők nem kínlódnának úgy, mint ezek a szegények. Aztán ebből is van kiút. 

A másik meg a Titkom virága, ami meg az alkotói válságról szólt és ugye az örök gyógyszer: ha történik az emberrel valami nagyon durva, végetér az alkotói válság, mert ha nem írod meg, nem kiáltod valahogy világgá, de legalábbis nem fütyülheted el,  beleőrülsz.

Néha elgondolkozom rajta, hogy a nehéz helyzetek érlelik ki a nagy egyéniségeket, vagy az erős egyéniségek képtelenek a megalkuvásra és ez okozza a nehéz helyzeteket. És persze vannak olyan nehézségek, tragédiák, amik egyszerűen csak jönnek és vagy megbirkózol vele, vagy összeomlasz. Nem opcionálisak. Tertium non datur.

Langsam

 Divat lett morcogni a "kötelező" ünnepek miatt. Az ünnepi zsémbelésben szerintem a karácsony a listavezető, talán a Valentin nappal holtversenyben. Az emberek tehernek érzik a készülődést, hogy kívül kell helyezni a fókuszt önmagukon. Nem pöröghetünk önmagunk körül, de kár. Nincs hó, nincs Jézuska, nincs titok.  De sajnos szeretet és figyelem se nagyon van és ezért igazán csak magunkban kereshetjük a hibát. Ezért ilyen kínos ez az ünnep és ha nem így lenne, akkor nem zavarna az a nyomás, ami a kereskedelem felől érezhető, mert tisztában lennénk azzal, hogy a karácsony a magánügyünk és úgy ünnepeljük, ahogy jólesik.  

Ma kedd van. Már a munkahelyünkön lennénk, sokan fülig a stresszben. Ehelyett egy meleg takaró alatt kucorgok a fotelben egy pohár meleg teával. Miért nem lehet ennek a szép, hosszú munkaszünetnek örülni? Két nap szabival egy csomó szabadidőt nyerhettünk most is. Bárcsak mindenkivel találkozhatnék, akit szeretek, annyira jólesne. Minden ajándéknál többet ér egy kis ráérő idő: kiélvezni, hogy nem rohanunk. Ez tölt igazán fel.

Táncosok

"Manapság minden politikus egy kicsit táncos. És minden táncos beleártja magát egy kissé a politikába, ettől azonban még nem szabad őket összekevernünk. 

A táncos abban különbözik a szokványos politikustól, hogy nem hatalomra vágyik, hanem dicsőségre. Nem ilyen vagy olyan társadalmi rendet akar ráerőltetni a világra - az egy cseppet sem érdekli- hanem a színpadot akarja elfoglalni, hogy az énjét ragyogtassa. A színpad elfoglalásához azonban le kell taszigálni a többieket. Ehhez pedig speciális harci technikára van szükség. A táncos harci taktikáját...erkölcsi dzsúdónak nevezi. A táncos az egész világnak odadobja a kesztyűt: ki bír erkölcsösebb, bátrabb, becsületesebb, önfeláldozóbb, hitelesebb lenni, mint ő....

 Nyilvánosan hozza meg javaslatait, színpadon, táncolva, énekelve és felszólítja a többieket, hogy kövessék a példáját." 

(Milan Kundera: Lassúság) 

Heinz Sobota: A kurvapecér

"Csúnyairodalom" - ezzel a szóval jellemezte, akitől kölcsönkaptam . Ennél találóbban aligha lehetett volna jellemezni ezt a könyvet. Fertelmes remekmű. 

Egy brutális strici önvallomása, aki csak a jószerencsének köszönheti, hogy nem lett apagyilkos is. Nem a szokásos forgatókönyv pereg itt: nem egy író merül el az alvilág mocskában, hogy megszülessen a KÖNYV: egy kőkemény bűnöző írja meg a történetét. Ebben van az ereje és a kíméletlen őszinteségben. Ahogy a stricik és kurvák, börtönök világában kalauzol, szép lassan elmerülsz az elképzelhetetlenben. Mert nem hagy az illúzióidban ringatózni: felráz és a szemed közé nevet. Ha azt hitted, sejted az emberi létezés mélységeit, megmutatja az igazi meredélyt. Csak bele ne szédülj. És legyen nálad hányózacskó. Mindeközben nincs lelkiismeret-furdalása, legfeljebb rossz közérzete. 

Az elején még élt bennem a gyanú, hogy könyvet kísérő elragadtatott kritikák mögött egész egyszerűen csak a kifinomult entellektüelek kultúrantropológiai érdeklődése áll, amivel a "vadakat" szemlélik és figyelmeztettem magam, hogy ne dőljek be. De az valami nagyon izgalmas, ahogy a homályos, primitív emlék-töredékektől, a durva nyelvezettől a költőien tömör és pontos mondatokig, képekig eljut. A végén már állandóan ez járt a fejemben: ez nem is író. Ez egy költő.

"Ellopom ezt a tizenöt percnyi gyengédséget, magammal viszem a mocsokba és a nyelvem alá teszem a darabka ég mellé."

És annyira szorítottam egy kis happy endért, de hát nincs. Nincs. Nem lehet. Hiába a tehetség, hiába a szerelem. Tartást tud adni, ideiglenesen kiemelhet a mocsokból, de megváltani nem tud. A zsenialitás egyébként is egy parazita faj: kisajátít, felfalja az életet, a szerelmet a műalkotásért cserébe, ha nem vigyáz az ember. De azért szívesen olvasnám zseniális pultosok, kalauzok és műtősnők könyveit is, ha ilyen minőségben írnák meg a sorsukat, gondolataikat. Szerintem nagyon üdítő lenne. 

A bennem élő hippinek egy kis Robert Plant :)

The show must go on

 Van egy rossz szokásunk, amit belénk, "rendes emberekbe" már cseprő gyermekkorunkban beleneveltek: lábon hordjuk ki a betegségeinket. Ebben se tudunk egy egészséges mértéket tartani. Mert igaz, ami igaz, vannak az életben olyan helyzetek, mikor nincs idő meghalni se, de ezeknek záros határidőn belül vége van. Akkor kellene pihenni, hogy a szervezet kicsit beérje magát. Különben nem regenerálódni fog, csak a tartalékainkat emésztjük fel lassan. 

  Az ember a munka világában hamar megadja magát a nélkülözhetetlenség illúziójának, nagy a csodálkozás, mikor pár hét kényszerpihenő után kiderül,, hogy a világ még mindig nem omlott össze és a fogaskerekek, ha kicsit csikorogva is, majdnem ugyanúgy forognak, mint azelőtt. Vagy jobban. Az az igazság, hogy az ember csakis a szerettei számára nélkülözhetetlen és az ilyen lábon kihordott betegségek miatt is ők fognak szívni mivelünk. Ők fognak a kórházba kísérni, ők mennek a gyógyszertárba, viselik a kedélyjavítók, altatók mellékhatásait velünk, ők szenvedik el a türelmetlenségünket, bár igaz, időnként pont ők nyúzzák le az utolsó réteg bőrt is mirólunk, persze öntudatlanul. Szóval a kedves családnak és egyéb kedveseknek is megvan a maguk sara időnként.

  Van nekem egy kedves barátnőm, évtizedek óta szenved az egyre súlyosbodó migrénjével. Gyógyszert is kapott rá, egyre erősebbeket.  A legutóbbi gyógyszerével kapcsolatban figyelmeztették: óvatosan! tényleg csak akkor vegyen be belőle, ha nagyon fáj a feje, mert ópiát-függőséget okozhat. Hát neki egyre gyakrabban fájt a feje, egyre több gyógyszert szedett. Hogy ne legyen olyan nyomott, kedélyjavítókat is. Egy nagyon okos, jólszervezett nőről van szó egyébként, kiapadhatatlannak tűnő életerővel alapesetben. Ennek ellenére nemrég már ott tartott, hogy ha nem szedte a gyógyszerét, elviselhetetlen migrén gyötörte. Folyamatosan konzultált az orvosával, megpróbált otthoni körülmények között leállni a gyógyszerrel. Részsikerek voltak. Aztán egy hete már pokoli kínok között került az idegsebészetre, most klinikai körülmények között segítenek. Kivizsgálták, de semmilyen képalkotó eljárással, vizsgálati módszerrel nem sikerült olyan szervi elváltozást találni, ami indokolná ezeket a rendkívül erős, mindennapi migrénes rohamokat. A  baj oka valószínűleg pszichés: egy beakadt, feldolgozatlan pszichés trauma tünete. Mivel a barátnőm okos és rend van a fejében, sejti, tudja, mi is az, csak egy olyan pszichológust kellene találnia, akire rá meri bízni ennek a félretekert csavarnak a helyrepakolását, de ez eddig váratott magára. Nem csoda. 

  A doktornő, aki kezeli, leült az ágya szélére és azt mondta:  Maga függő. Nem kell megijedni, mindannyian függők vagyunk így vagy úgy. Én például rágógumifüggő. Tényleg: van egy rágója?  Valahogy így el lehet indulni.