A legjobb valami jó kis vízparton lenne ebben a melegben. Itt van ugye a gyömrői tó, amit szépen kiépítettek, ennek ellenére sikerült megtartani azt a régi jó kis vadregényes hangulatát. Nagyon szeretem, de ha holnap kimegyünk, mozdulni se lehet majd a tömegtől és ilyen népsűrűség mellett nem tudok eltekinteni attól az egyszerű ténytől, hogy a strandolók jelentős hányada a vízbe pisil. Balcsi, Velencei tó anyagi megfontolásból és hosszú vonatozás miatt kilőve. Ráadásul a csapat egyik felének ez már nem is érdekes (velünk). Szóval gyömrői tó, strandok kilőve. Maradhatnánk itthon a viszonylag kellemes klímájú lakásban, de előre látom, hogy abból meg egész napos döglés lenne. "C" tervünk látszik megvalósulni, kirándulni megyünk. Holnap a csodálatos, szépséges, eszméletlenül gyönyörű Holdvilág-árokba és környékére viszem a gyerekeket kirándulni. Lacival voltunk ott novemberben, akkor a legszebb színeiben pompázott, de most is biztosan szép lesz.

Ha azon kapom magam, hogy kezd szétesni az írásképem, előveszek egy elsős füzetet, tollszárat, tollhegyeket, barna tintát és minden betűből írok egy sort. A második oldal vége felé előveszek egy nagy papírt és a fellelhető többi színt: feketét, fehéret, pirosat, aranyat és mindenfélét irkálok rá, ami eszembe jut : verseket, idézeteket, neveket. Olyan gyönyörűség ez, ami egy golyóstollal átélhetetlen. 

Ezután kimosom, elteszem és hónapokig rá se nézek. 

A rend mértéket ad, ami a lötyögő vágyakat formába önti, és megszülethet a harmónia. Mint ebben a zenében.

Les ondes orientales

Dhafer Youssef: Abu Nawas Rhapsody c. lemezén merengek mostanában, ha a neten keresgélek.

Búcsúajándék

"Brahma először megteremtette a férfit. Amikor az asszonyra került volna a sor, már nem maradt semmije, tehát összegyűjtötte a méhraj zümmögését, a galamb turbékolását; a napsugár csendjét, a felhők mélabúját és a szél kiszámíthatatlanságát; a nyúl félénkségét és a páva hiúságát; a papagáj-kebel lágyságát és a gyémánt keménységét; a méz édességét és a tigris kegyetlenségét; a tűz forróságát és a hó hidegségét; a szarka fecsegését, a daru képmutatását és a gólya hűségét. Mindezekből alkotta Brahma az asszonyt és a férfinak adta.

Egy hét múlva jött a férfi Brahmához: "Óh Isten, a lény, akit nekem adtál, megmérgezi az életemet. Szüntelenül fecseg, elrabolja minden időmet, minden semmiségért zsörtölődik és minduntalan beteg. Vedd vissza tőlem!" És Brahma visszavette az asszonyt.

Egy hét múlva ismét jött a férfi Brahmához és panaszkodott: "Óh Isten, mióta visszaadtam neked az asszonyt, életem nagyon magányos. Mindig arra gondolok, milyen csodálatosan táncolt és énekelt. Nem tudom elfelejteni, milyen pajkosan nézett rám a szeme sarkából, mennyire értett a játékhoz és hogyan feküdt a karjaimban! Add vissza nekem!" És Brahma ismét visszaadta az asszonyt.

Három nap múlva újból jött a férfi Brahmához:  "Óh Isten, már magam sem tudom, mit tegyek. De abban biztos vagyok, hogy több a bánatom miatta, mint az örömöm. Kérlek, szabadíts meg tőle!"

Brahma haragos lett: "Boldogulj vele, ahogy tudsz!"

A férfi siránkozott: "De képtelen vagyok vele élni!"

"És éppolyan kevéssé tudsz nélküle élni."- szólt Brahma és eltűnt."

Ászok

Laci  mondta ma erről az Arany Ászok reklámról: 

"Mit képzelhet egy külföldi turista, mikor meglátja Csuja Imrét a plakáton? Ki ez a fura figura? Nekik semmit sem jelent sem Csuja Imre, sem az Üvegtirgis. Arra gondoltam: azt mondják Magyarországról, hogy mennyire provinciális, mert ami itt történik, arról sehol nem tudnak, vagy nem értik. De ha jobban belegondolok, ha Amerikában, vagy pl. Franciaországban készül egy film, az rövidesen mindenképpen eljut hozzánk. Mitől kevesebbek a mi sztárjaink, mint akik Hollywoodban játszanak? (Sőt!) És ilyen zseniális emberekkel, mint Rudolf Péter, vagy Reviczky Gábor, együtt válogathatod a paradicsomot a piacon, összefuthatsz a metrón, bárhol. Vehetsz egy színházjegyet és megnézheted élőben a színpadon. Tehát a miénk. 

Egy Jack Nicholson, Robert de Niro ugyanolyan távolságban él a saját országában, városában lakó hétköznapi emberektől, mint tőlünk, tehát ugyanannyira nem az övék, amennyire nem a miénk. Szóval akkor ki a provinciális? És ez a válaszom arra, miért nem szeretnék külföldön élni, még ha meg is nyertem volna a lottó ötöst."

Lyányok

Nem azok a kimondottan vidám, napsugaras rajzok, amiket imádunk, de szerintem kifejezőek. A felső négyet Zsófi (13) rajzolta, mostanában. A szöveg alatti részből a felső kettő Dórié, a legalsót Alma kezdte el egy rajzpályázatra pár éve. Szerintem nagyon fontos lenne, hogy a gyerekek minél tovább rajzoljanak szabadon, nagyon jót tenne. Tinédzserkorban így is mindent elárasztanak a klisék, de még mindig ott marad a játék a színekkel, ami szintén felszabadít.

Annyira szeretnék az esti Híradóban igazi híreket látni, hallani. Sokkal jobb érzéssel töltene el, mint az a maszlag, amit naponta rám akarnak tukmálni. Persze érdekes is lenne egy ilyen Híradó, hmmm....

Az egyik kedvenc részem jut eszembe erről, Ottlik Géza: Iskola a határon c. könyvéből

"Valaha, mikor valami baj, rosszízű kitolás, megaláztatás ért bennünket, éppen Szeredy találta ki a megoldást rá: elmesélte. Délután a tanteremben, ha tíz percre kiment a felügyelő altiszt, vagy este az árnyékszéken, ahol mindig összegyűltünk, Dani elmondta újra, eljátszotta egy kicsit hogy hogyan is volt a dolog. S mint egy keleti sámán, afrikai varázsló, ezzel a ráolvasással, vajákolással, egyszerű elmeséléssel elvarázsolta, ártalmatlanná tette, átformálta az egész rosszat, s szinte a szemünk láttára semmisült meg a mérge, szinte érzékelhetően szakadt le lelkünkről gonosz nyomása. Pedig Szeredy sosem humorizált, sosem parodizált, sőt, a lehető legszabatosabban, a valósághoz teljesen hűen foglalta szavakba a történteket. Talán éppen az volt a titka, hogy a teljes és hű valóságot mondta el.

Látszólag mi sem volt ennél könnyebb. Szeredy Dani elmesélte, hogyan is történt, s a zűrzavarból egyszerre rend támadt, a dolgok formát kaptak, s az élet érthetetlensége érthetővé vált."

Ezért nem lehet eléggé hangsúlyozni a színház fontosságát: az utolsó szakrális tér, ahol elmondható az igazság.

Úgy dukálna, hogy képpel illusztráljam a mai sütit, de már csak morzsák voltak belőle, mikor eszembe jutott, hogy feltegyem ide  receptet. És még akkor is vívódtam, mert megint nem mértem ki, miből mennyit tettem a tésztába, hogy írjam ezt le egyáltalán? Olyan finom lett, hogy mégis megkísérlem.

Szóval: 

- egy marék mandulát és diót durvára vágtam

- egy kis olajon kb. 2 dl zabpelyhet pirítottam, félidőben hozzáadtam a mandulát és a diót és együtt pirítottam őket készre, elzártam a gázt, 

- hozzáadtam egy evőkanál cukrot és a serpenyő hőtehetetlenségétől szépen karamellizálódott az egész cucc.  Hagytam némiképp kihűlni.

Zsófi kevert közben egy sima muffintésztát (3 tojás, kb.10 dkg cukor, 1 kis tejföl, némi olaj, szódabikarbóna, csipet só), csak kevesebb liszttel, mint szokásos. Beleforgattam a zabpelyhes keveréket és tortaformában közepesen forró sütőben kisütöttem. 

Finomabb lett volna, ha vajon pirítom a zabpelyhet, de így is pillanatok alatt elfogyott. Holnap még egy kis meggyet teszek hozzá.

Közösségi érzések

A közösségi érzés egyik legtapintatosabb megnyilvánulásának tartom, hogy az emberek gyümölcsfákat ültetnek az utcára. Akkor is, ha esetleg nem abból a célból teszik, hogy az utcán jövő-menő gyerekek lelegelésszék (mint a fenti képen látható, feketenyelvű leánkák), hanem mert esetleg már nincs hely a kertben, az utcafront pedig elvileg a háztulajdonosé, de félig-meddig azért mégis közös tér. Olyasmi, mint a búzaföld széle, amit nem arattak le a gazdák, hogy legyen egy marék búzája a vándoroknak, nincsteleneknek is. 

Itt főleg meggy és szilva terem, de Kisteleken körte-, alma-, és barackfák is vannak, ettől az egész falu illata egy erős gyümölcskoktélra emlékeztet, főleg a forró, nyári napokon. Azóta se éreztem sehol ezt a szinte mézesen édes, nektártól nehéz illatot. Néha nehéz ezt hátrahagyni.

Másrészt: ma bent jártam Budapesten, és újból elérzékenyültem a tudattól, hogy ott lehetek. Egész más a magasság-mélység, jóság-rosszaság, emberi különbözőség mértéke, mint itt, faluhelyen. És mi ez a Budapest mondjuk Berlinhez képest? 

Valahogy úgy is vagyok ezzel a Pestre költözéssel, mint egy állat, aki mindenfélét meg akar ismertetni a kölykeivel, azt akarom, hogy megismerjék és birtokukba vegyék a nagyvárost. Azt akarom, hogy vadásszák le. Közben érzem, hogy akár rosszul is elsülhet ez az egész. Csak abban reménykedhetem, hogy sikerül olyan családi hátteret biztosítani a gyerekeknek, hogy ne kívánkozzanak rossz társaságba. 

Újra és újra felmerülő témám a hűség - most éppen Radnóti Miklós és felesége, Gyarmati Fanni házassága kapcsán, amiről nemrég derült ki, hogy nem is volt annyira idilli, mint ahogy mi tanultuk annak idején. Talán csak számomra új információ, hogy Radnóti Fanni barátnőjével folytatott szerelmi viszonyt, és erről a felesége is tudott. 

Ilyen mély barátság manapság szinte elképzelhetetlen. Tartás kell az ilyesmihez, lelki nagyság, de hát mi a törpék korában élünk. A másiknak, mint önálló lénynek a tisztelete kiveszőfélben van, a levéltitok, mint olyan, szinte nincs is. Talán ennél is fontosabb annak a ténynek a megértése, hogy ha az a másik időnként el is kalandozik, bármilyen vérfagyasztóan komolynak tűnik is az egész, semmi ahhoz a bizalmi viszonyhoz képest, amit évekig épít fel két ember. A félrelépések még csak hagyján, de mibe kapaszkodjon az ember, ha szerelemről van szó? Hogy ő Radnóti Miklós felesége? Ez egy olyan titok, amit a mai kor embere már képtelen megérteni. Persze gondolom, szegény Fanni is szívesen kihagyta volna ezt az epizódot az életéből, de hát ha az ember egy bizonyos minőségű kapcsolatot megszokott, sok mindenre képes, hogy ne kelljen váltani. És a tehetség annyira igéző! 

A véletlen szerelem

Dórikám írta, akitől lelkiismeret-furdalás nélkül idézgetek nyakra-főre:

Akkor találtam meg eme örökbecsű művet, mikor a lányok szobáját raktuk rendbe Anyuval. Azóta ha valamit nem akar túlbonyolítani, azt mondja: azt csá.

Igazán nem szeretném a blogot a körlevelekben küldött diavetítésekhez hasonlóvá tenni, na nem mintha a gondolataim magasabb nívót képviselnének, mint az általam idézett, méltán híres kedvenceiméi, de belőlük sok van, belőlem meg csak egy. A most következő idézetet mégis ide szánom. A Nyitott Akadémia postolta nemrég a facebook-on. Hosszú, de igaz.

Charlie Chaplin a 70. születésnapján írta az alábbiakat:

1. Amikor elkezdtem szeretni önmagam, észrevettem, hogy a kínok, a szenvedések és érzelmi fájdalmak csak figyelmeztető jelei annak, hogy a saját igazságom ellenében élem az életem. Ma már tudom, hogy ez: HITELESSÉG.

2. Amikor elkezdtem szeretni önmagam, megértettem, hogy mennyire tud bántani valakit az, ha rá akarom erőltetni a vágyaimat, miközben az idő még nem jött el erre, illetve az adott személy még nem állt készen rá, még akkor is, ha ez a személy én magam voltam. Ma ezt úgy hívom: TISZTELET.

3. Amikor elkezdtem szeretni önmagam, felhagytam azzal, hogy másfajta élet után vágyakozzak, és láttam, hogy minden, ami körülvesz, az valójában egy lehetőség arra, hogy fejlődjek. Ma ezt úgy hívom: ÉRETTSÉG.

4. Amikor elkezdtem szeretni önmagam, megértettem, hogy minden körülmények között a megfelelő helyen és időben vagyok, és minden a megfelelő pillanatban történik. Így nyugodt lehetek. Ma ezt úgy hívom: ÖNBIZALOM.

5. Amikor elkezdtem szeretni önmagam, felhagytam azzal, hogy raboljam a saját időmet, és abbahagytam a jövőre vonatkozó nagy tervek gyártását. Ma csak olyan dolgokat cselekszem, amik örömet okoznak nekem és boldoggá tesznek. Olyan dolgokat, amik felvidítják a szívemet. Mindezt a magam módján csinálom, a saját ritmusomban. Ma ezt úgy hívom: EGYSZERŰSÉG.

6. Amikor elkezdtem szeretni önmagam, felszabadítottam magam azok alól a dolgok alól, amik nem tettek jót az egészségemnek - ételek, emberek, dolgok, helyzetek és minden, ami elvitt önmagamtól. Először ezt a hozzáállást egészséges egoizmusnak tartottam. Ma már tudom, hogy ez: ÖNMAGAM SZERETETE.

7. Amikor elkezdtem szeretni önmagam, felhagytam azzal a próbálkozással, hogy mindig igazam legyen, és azóta sokkal kevesebb alkalommal tévedtem. Ma ezt úgy hívom: SZERÉNYSÉG.

8. Amikor elkezdtem szeretni önmagam, elutasítottam, hogy a múltban éljek és a jövő miatt aggódjak. Most, csak a pillanatnak élek, ahol MINDEN történik. Ma napról napra élem az életem és úgy hívom: BETELJESEDÉS.

9. Amikor elkezdtem szeretni önmagam, észrevettem, hogy az elmém képes arra, hogy zavarjon és beteggé tegyen. De ahogy összekapcsoltam a szívemmel, az elmém nagyon hasznos szövetségessé vált. Ma ezt úgy hívom: A SZÍV BÖLCSESSÉGE.

10. Nem kell, hogy féljünk a vitáktól, összekülönbözésektől vagy bármilyen problémától önmagunkkal vagy másokkal. Még a csillagok is összeütköznek néha, és a találkozásukból új világok születnek. Ma már tudom, hogy EZ AZ ÉLET.

"A szeretetben nincsen félelem; sőt a teljes szeretet kiűzi a félelmet."

(János 1.levele 4;18)

Hát vége a kilenc napi nyugalmamnak, Laci hamarosan hazaérkezik a csajokkal Görögországból. Tényleg nagyon nyugis volt így: tettünk-vettünk, jókat főztünk, sétálgattunk, sokat beszélgettünk és nagyon keveset tévéztünk. Anyuval is, Ákossal is könnyű együtt működni, én se vagyok egy idegbajos típus, nagyon jól elvoltunk. Jó sok dolgunk volt, napi nyolc órákat simán elpakolásztunk. Nem mondhatnám, hogy majd megvesztem a lányok után, és őszintén szólva, azt se bántam, hogy Lacihoz se kellett alkalmazkodni: hullámszerűen tört rám néha a hiányérzet, ennyi.   

Most mégis olyan boldog és izgatott vagyok, úgy várom, hogy berobbanjanak ismét: életem sava-borsa, drágaságaim.

Mindig is szórakoztattak az enyhén zakkant emberek, de csak bizonyos távolságból. Éppen ezért megrázó élmény régi baráttól a szabadkőműves világuralmi törekvésekről hallani. Vagy az én flegmámon szenved hajótörést megint valami fontos információ, vagy tényleg mellékvágányra sodródott az ex-hitgyülis barátja és annak agymenései által az én két lábbal a földön álló, talpraesett barátném. Mikor egy Kossuth rádiós ifjúsági műsorban is a szabadkőművesek kezét látja, az nem jó jel. Vagy tényleg nincsenek véletlenek és ilyen ügyesen manipulálnak bennünket? Az a baj, hogy nem hiszek abban, hogy ennyire körmönfontnak kellene lenni, hiszen a  cél nem az, hogy mindenki szabadkőműves legyen, hanem a pénz és a hatalom. Miért kellene ehhez a színre lépni? 

Vagy a világhálón terjedő Vodafone reklám, benne Balázs, mint az Antikrisztus??? Most komolyan. Egy reklámnak rövidnek kell lennie és hogy a megfelelő hatást elérje, a szimbólumok nyelvén beszél. A beszűkült gondolkodású ember persze mindenbe azt lát bele, amit akar. 

És a denveri repülőtér? Ugyan már.

Ma kimentünk Ákossal a tóhoz. Nem a strandra, hanem a horgásztóhoz, mert ott akart rajzolni, én meg a felhőket fényképezgettem a telefonommal. Olyan gyönyörű, harapnivaló felhők kavarogtak az égen, élmény volt nézegetni őket, éppen mire is hasonlítanak. Felhő-Anubiszok, sárkányok, szárnyas oroszlán, papucs orrán pamutbojt. Hátha éppen az élet, az anyagi világ a legnagyobb csoda, amit átélhetünk? Még ha csak káprázat az egész, akkor is megéri, hogy itt lehetünk.

Nagyon szeretem a selymet. Télen fűt, nyáron hűt, rendkívül kellemes viselet, nem úgy, mint azok a szaténszerű műszálas szarok, amikben fél perc alatt leveri a víz az embert. Azonkívül a sznobizmusomnak is jót tesz. Újonnan szinte megfizethetetlen, de hát mit veszek én újonnan? A kedvenc 100Ft-os turisomnál ma sikerült egy bézs színű selyempizsamát "lőni", ebben feszítek itt a számítógép előtt. Nem egy különösebben vágykeltő darab, inkább aranyos, mint a legtöbb pizsi. Ahogy felvettem, éreztem, hogy ez kb. olyan komoly lelkierőt igénylő feladat elé állít, mint alkoholistának reggelente a felesüvegre nézni - nem lesz kedvem átöltözni, ebben flangálok majd itthon? Három  hét betegállomány után egyébként is egyre léhább leszek, hát még így. Sose voltam még táppénzem, betegkartonom se volt, bármi bajom volt, lábon kihordtam, avagy szabadságból oldottam meg. Éppen most roggyanok meg? De azért jó ám itthon lenni, bár anyagilag nagy érvágás, de egyrészt nem szeretném, ha szétnyílna a hasam, másrészt meg akkora ajándék, hogy huzamosabb időt a családommal tölthetek, ennek a gyümölcseit még évekig szedegethetjük. 

David Bowie: Afraid

I wish I was smarter

I got so lost on the shore

I wish I was taller 

Things really matter to me

But I put my face in tomorrow

I believe we're not alone 

I believe in Beatles

I believe my little soul has grown 

And I'm still so afraid

Yes, I'm still so afraid

Yea, I'm still so afraid on my own

On my own 

What made my life so wonderful?

What made me feel so bad?

I used to wake up the ocean

I used to walk on clouds 

If I put faith in medication

If I can smile a crooked smile 

If I can talk on television 

If I can walk an empty mile

Then I won't feel afraid

No, I won't feel afraid

I won't be Be afraid 

Anymore

Anymore

Anymore