Nem győzök csodálkozni az álmok hajszálpontos történetein. Az enyém ma hajnalban tökéletesen leírta, amin keresztülmegyek.
Egy kiránduláson voltunk az én kis munkahelyi csapatommal. Beszélgettünk, nevetgéltünk, nagyon klassz, oldott volt a hangulat. Talán valamit ettünk is, mert nekem zsíros volt a kezem. Egy keresztúttól nem túl messze táboroztunk le. A keresztútnál volt egy elég egyszerűen kiépített kút. Oda mentem kezet mosni, a főnököm meg utánam jött ezt lefényképezni (egyébként is fényképezgetett, év végén diavetítést szokott csinálni a közös programokon készült képekkel). Nevetve ugrattam, hogy ez egy végtelenbenyúló kézmosás lesz, mire elkészül a művészi fotó.
Érdekesek az álmok, na meg az ünnepek is. A mai ünnepek, amik már ki tudja, hány rétegből épülnek fel, és ezek hatásai alól úgy tűnik, mégsem nem vonhatom ki magamat. Mint a húsvét is. A leghangsúlyosabb, amit nagyon nyom is minden média, hogy termékenységünnep. A tojás, a nyuszik, locsolkodás. A pészach: a kivonulás, a véráldozat. Amit a kereszténység pakolt rá: a kereszthalál, feltámadás, bűnbocsánat, megtisztulás.
Most mindezt megélem. Most, ebben a négynapos ünnepben, ebben a légüres térben érzem, mennyire nem normális, ahogy élek. Magam előtt is pirulva vallom be, hogy nincs hobbim. Semmi nem köt le. Annyira a kívül helyeztem a fókuszt a családomtól a munkahelyi közösség meg a sporttevékenységek felé, hogy itthon alig tudok mit kezdeni magammal. Ez régen nem volt így, fel tudtam töltődni itthon, de most szabályosan fulladozom. Tegnap este azzal a kis fohásszal feküdtem le, hogy el tudjak távolodni mindentől, ami nem fontos, és csak a tiszta szeretet maradjon bennem. Semmire nem vágyom jobban.
