Ma hajnalban álmomban apámnál jártam. A temető mellett lakott és a házában volt egy fehér falú szoba, ahol  kiállítási tárgyként sorakoztak azok a vackok és ajándékok, amiket tőlünk kapott. Egy  imazsámolyon csíkos füzetben voltak feljegyezve mindazok, amiket ma megtenne, ha visszamehetne az időben.

" Miután nagypapa, minden várakozás ellenére, túlélte a Hitler-diktatúrát, végre élni akart. A " Miből éljek meg? " kérdése a legkevésbé sem izgatta, minthogy korábban jóformán a semmiből, a semminél is kevesebből élt. Jóvátételt követelt, nem valamely hivataltól vagy hatóságtól, hanem magától a sorstól.  Végre-valahára kizárólag azt akarta csinálni, amire mindig is vágyott: kávéházban üldögélni.

 De hogy lehet ebből megélni? A sors  nem intézte bürokratikusan az igénybejelentését. Ügynöki állást kínált egy kávéforgalmazó cégnél, és a nagyapának kávéházról kávéházra kellett járnia, hogy megtudakolja, hány kiló kávét rendelnek a következő hétre, és hogy szükség van-e a cég emblémájával ellátott papírszalvétára és előre csomagolt kockacukorra is. Naponta négy-öt kávéházat keresett fel, az egyikben elolvasta a lapokat, a másikban  kártyázóknak kibicelt, a harmadikban egy biliárdjátszmában vett részt. Mindenütt ismerte a törzsvendégeket, és ő volt az egyetlen, aki mindegyikben törzsvendég volt. Politikáról és futballról vitatkozott, és kávéházi beszélgetések alapján Bécs összes színházi előadását elemezni tudta, bár be se tette a lábát a színházba. Amikor felkerekedett, hogy az egyik kávéházból átmenjen a következőbe, felvette cége számára a rendelést. Ha délután öt felé hazakeveredett, le sem vette a kabátját, csak odaszólt a feleségének: " Hű, de nehéz napom volt! Gyere Dolly, menjünk a kávéházba!" 

(Kiűzetés...stb.)                                                                                       

Új túrázós blogot találtam, nagyon érdekes:

http://muszlimturaklub.blogspot.hu/

Piros háromszög

Dömöstől a Vadálló-köveken, Prédikáló-hegyen át a piros háromszöges úton Dobogókőig, ködfelhőben. Aludni mentem.

Sas és teknőc

" Ubatutu néni mesélte azt is, hogy az idő sasmadár, de nagyon gyorsan elfárad ez a sas, mert a karma között   egy ősöreg , óriási teknőcöt hurcol folyton-folyvást. Tehát újra meg újra le kell ereszkednie a földre,  hogy megpihenjen a teknőcén, amely ugyan továbbvánszorog, de az idő mégis mintha megállna közben. Míg aztán a sas újból erőt gyűjt, hogy felszálljon, de vajon meddig bír repülni, karma közt az öreg teknősbékával , tehát: földre száll , és megint a teknőc megy előre, hátán a sassal... Ez az idő.

...

Ubatutu megmondta: nincs szerencséd, fiacskám, fáradt a sasmadár, te a teknősbéka idején éled az életed. Tudod-e Manoel, mit csinálnak az indiánok abban az időszakban, amely olyan, mintha nem moccanna előre, mert elfáradt a sas? Húzzák, nyújtják az időt, mert tudják, hogy a teknőc  vánszorog vele, és ezért maguk is lelassulnak. Nem három, vagy  hat hónapig szoptatják a gyerekeiket, nem is egy évig, hanem három évig. Igen bonyolult mintájú szőnyegeket szőnek, és nem két héten, nem négy héten át, han em egy egész évig szőnek egy takarót. Én magam olyan szőnyegen feküdtem kisgyermekkoromban, amelyet négy évig szőttek. Nem is másztam le róla soha, annyi nézegetnivaló akadt rajta."

Robert Menasse: Kiűzetés a pokolból

Borostyánút helyett

Életem eddigi legszebb útvonalát jártuk be tegnap, mikor Pilisszentlászlóról Visegrádra sétáltunk át a kék jelzésen. Szerencsére kifogtuk a  hét egyetlen száraz napját, úgyhogy gyönyörű, verőfényes napunk volt. Az őszi erdő színpompáját sajnos nem tudom a mobilos képekkel visszaadni, de némiképp sejteti azt a tobzódást, amiben részünk volt.

Utazás a koponyám körül

Alma hívta fel a figyelmemet erre a könyvre, amit mindig is ki akartam olvasni, aztán valahogy mégis elmaradt. Nem értem, miért, mert egyébként mindig is szerettem Karinthyt. Nincsenek reménytelen esetek: ami a középiskolásoknak kötelező, végre hozzám is eljutott.

A könyv egyrészt azért kuriózum, mert saját élmények alapján írja le, mit él át egy agydaganatban szenvedő (és az agyműtétet szinte végig éberen megélő) beteg. Ettől nagyon személyes az egész, de minden érzelgés és pátosz nélkül való, ez fog meg igazán.
Nem vagyok fatalista, bár egyre kevésbé hiszek a véletlenekben, és ez már a könyvekre is igaz.  Éppen erre a könyvre volt most szükségem.
Augusztusban derült ki egy közeli ismerősömről, hogy mellrákja van. Ahogy az ismeretségi körben tudomást szereztünk róla, először persze csak a gyanúról, nem a tényről, hirtelen mindenki kombinálni kezdett, mindenkinek eszébe jutott valaki, aki pórul járt, vagy akin segíteni tudtak, egy-egy jó orvos, ilyen-olyan szakember, végül oda jutott a történet, hogy az első kiindulópont (november 16.-ai mammográfia időpont) helyett csak sikerült minden vizsgálatot időben elvégeztetni,  egy normális sebészt, onkoplasztiai team-et, onkológust találni.
Karinthy "hat lépés távolság" elmélete jut az eszembe, amit azóta kísérletileg is igazoltak. Ha ez így van, kutya kötelességünk segíteni annak, aki hozzánk fordul. Karinthy valahogy úgy írja: a fajta nem adhatja oda harc nélkül a tagját.

Meglepi

Csak kiszedtem Laciból, milyen programot tervez a szülinapomra. Annyira  várom!

Zsíros-hegy

Nagyon korrekt kis túrát tettünk ma a lányokkal a Remete-szurdoktól a Zsíros-hegyre, majd Solymárra. Reggel még reménykedtünk, hogy egy-két órán belül felszáll a harapnivalóan sűrű köd, de sajnos hamar be kellett látnunk, hogy a szép kilátásról le kell mondanunk. A tejfölszerű köd és a csúszós utak ellenére jól éreztük magunkat, elgyönyörködtünk mindabban, amit láthattunk. Semmi máshoz nem tudom hasonlítani, mikor az ember a családjával kirándulhat. Ennyi idő után annyi régi sztori, egy-két hangsúly, tipikus hanghordozás, apró poén, stb. gyűlik össze, hogy ha mindenki alapvetően elfogadóan áll a programhoz, alig lehet olyan körülmény, ami elronthatná a hangulatot. A gyerekek remekül állták a sarat! Dóri, aki itthon egyik fotelből a másikba teszi magát, szinte végig elöl menetelt (a Remete-hegyi emelkedő után), és Zsófi is egy zokszó nélkül csúszott-mászott a sima talpú Converse-cipőjében, úgyhogy le a kalappal. Alma erőnlétével meg ugye mi nem leszünk már soha egy szinten. Be kell, hogy valljam: nekem pont elég volt ez a nem egészen 10km-es séta a sok csúszkálással. 

Tanulságok nekem: 

1.: sokkal többet meg kell tudnom azokról a helyekről, és azok élővilágáról, ahol megfordulunk. Enélkül olyan a természetjárás, mintha  egy képtárban járkálnék, amit nem ismerek: de szép, de szép! Nem vagyok teljesen tudatlan, de azért jócskán van tanulnivalóm, hiányzik valamiféle bennfentesség,  beavatottság.

2.: térdvédő.

Vegyeske

Annyira hálás vagyok, amiért a szeretteim többsége még él. A halottak napja így most az élőkkel telt: anyu  a maga energikus módján felutazott Szegedről és végiglátogatta az unokákat. Miután elviharzott Vácra,  beszélgettünk, társasjátékoztunk a kicsikkel, és én nem győztem hálát adni az égnek magamban, amiért együtt lehetünk. 

Ebben az évben szerencsére csak illúziókat temettem, azokért meg nem kár - hulljon a férgese.

Gyönyörű idő van, és holnap is hasonló várható, úgyhogy remélhetőleg némiképp szikkad egy kicsit a Pilis, mert szombaton arra vesszük az irányt.

Furcsa ez a fénynélküliség a lakásban: a nappaliban kicsit borúsabb időben már délelőtt villanyt kell kapcsolni, ha olvasni szeretnénk. És még hol van a tél! Engem mondjuk nem nagyon érint, mert többnyire a világos irodában töltöm az nappal javát, de Lacit (akit mondjuk cseppet sem zavar) és a kicsiket egyértelműen. Megint elkezdtem csíráztatni, hogy valami értékes vitaminhoz jusson a nép. A retekmag-csíra egyértelmű kedvenc, alig győzöm "gyártani" az utánpótlást.