Nagyon korrekt kis túrát tettünk ma a lányokkal a Remete-szurdoktól a Zsíros-hegyre, majd Solymárra. Reggel még reménykedtünk, hogy egy-két órán belül felszáll a harapnivalóan sűrű köd, de sajnos hamar be kellett látnunk, hogy a szép kilátásról le kell mondanunk. A tejfölszerű köd és a csúszós utak ellenére jól éreztük magunkat, elgyönyörködtünk mindabban, amit láthattunk. Semmi máshoz nem tudom hasonlítani, mikor az ember a családjával kirándulhat. Ennyi idő után annyi régi sztori, egy-két hangsúly, tipikus hanghordozás, apró poén, stb. gyűlik össze, hogy ha mindenki alapvetően elfogadóan áll a programhoz, alig lehet olyan körülmény, ami elronthatná a hangulatot. A gyerekek remekül állták a sarat! Dóri, aki itthon egyik fotelből a másikba teszi magát, szinte végig elöl menetelt (a Remete-hegyi emelkedő után), és Zsófi is egy zokszó nélkül csúszott-mászott a sima talpú Converse-cipőjében, úgyhogy le a kalappal. Alma erőnlétével meg ugye mi nem leszünk már soha egy szinten. Be kell, hogy valljam: nekem pont elég volt ez a nem egészen 10km-es séta a sok csúszkálással.
Tanulságok nekem:
1.: sokkal többet meg kell tudnom azokról a helyekről, és azok élővilágáról, ahol megfordulunk. Enélkül olyan a természetjárás, mintha egy képtárban járkálnék, amit nem ismerek: de szép, de szép! Nem vagyok teljesen tudatlan, de azért jócskán van tanulnivalóm, hiányzik valamiféle bennfentesség, beavatottság.
2.: térdvédő.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése