Alma hívta fel a figyelmemet erre a könyvre, amit mindig is ki akartam olvasni, aztán valahogy mégis elmaradt. Nem értem, miért, mert egyébként mindig is szerettem Karinthyt. Nincsenek reménytelen esetek: ami a középiskolásoknak kötelező, végre hozzám is eljutott.
A könyv egyrészt azért kuriózum, mert saját élmények alapján írja le, mit él át egy agydaganatban szenvedő (és az agyműtétet szinte végig éberen megélő) beteg. Ettől nagyon személyes az egész, de minden érzelgés és pátosz nélkül való, ez fog meg igazán.
Nem vagyok fatalista, bár egyre kevésbé hiszek a véletlenekben, és ez már a könyvekre is igaz. Éppen erre a könyvre volt most szükségem.
Augusztusban derült ki egy közeli ismerősömről, hogy mellrákja van. Ahogy az ismeretségi körben tudomást szereztünk róla, először persze csak a gyanúról, nem a tényről, hirtelen mindenki kombinálni kezdett, mindenkinek eszébe jutott valaki, aki pórul járt, vagy akin segíteni tudtak, egy-egy jó orvos, ilyen-olyan szakember, végül oda jutott a történet, hogy az első kiindulópont (november 16.-ai mammográfia időpont) helyett csak sikerült minden vizsgálatot időben elvégeztetni, egy normális sebészt, onkoplasztiai team-et, onkológust találni.
Karinthy "hat lépés távolság" elmélete jut az eszembe, amit azóta kísérletileg is igazoltak. Ha ez így van, kutya kötelességünk segíteni annak, aki hozzánk fordul. Karinthy valahogy úgy írja: a fajta nem adhatja oda harc nélkül a tagját.
Nem vagyok fatalista, bár egyre kevésbé hiszek a véletlenekben, és ez már a könyvekre is igaz. Éppen erre a könyvre volt most szükségem.
Augusztusban derült ki egy közeli ismerősömről, hogy mellrákja van. Ahogy az ismeretségi körben tudomást szereztünk róla, először persze csak a gyanúról, nem a tényről, hirtelen mindenki kombinálni kezdett, mindenkinek eszébe jutott valaki, aki pórul járt, vagy akin segíteni tudtak, egy-egy jó orvos, ilyen-olyan szakember, végül oda jutott a történet, hogy az első kiindulópont (november 16.-ai mammográfia időpont) helyett csak sikerült minden vizsgálatot időben elvégeztetni, egy normális sebészt, onkoplasztiai team-et, onkológust találni.
Karinthy "hat lépés távolság" elmélete jut az eszembe, amit azóta kísérletileg is igazoltak. Ha ez így van, kutya kötelességünk segíteni annak, aki hozzánk fordul. Karinthy valahogy úgy írja: a fajta nem adhatja oda harc nélkül a tagját.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése