Panni

Azt gondoltam, hogy megynugszom majd attól a tudattól, hogy Ébennel a lehető legjobbat tettem, mikor megkértem az orvost, hogy a műtétből már ne ébressze fel. Semmi értelme nem lett volna, hogy a maradék max. fél évet iszonyú szenvedések között töltse, ezért tényleg helyes döntés volt, ebben biztos vagyok. Mégis úton-útfélen elbőgtem magam, ha valahol megláttam egy fekete kutyát, borzasztó volt. Nem csak engem viselt meg, az egész család hangulatára rányomta a bélyegét, hogy már nincs velünk. Hiába volt kinti kutya, mikor elment, napokig mindenki olyan türelmetlen volt, mindenre ugrottunk, rémes volt. Pedig a gyerekek alig érintkeztek vele, most ilyen életszakaszukat élik. Mégis, mintha nyitva hagyták volna az ablakot és minden melegség kiszökött volna.

Úgy döntöttem, nem adom át magam a gyásznak, kutyára van szükségem és kész. Szerencsénkre a családban éppen most kerestek gazdát egy tündéri aranyos, jólnevelt 5 éves goldinak, nem gondoltam, hogy lenne még mire várni. Anyu sem vesztegette az időt, rövid szervezés után tegnap el is hozta hozzánk, csak ezért vonatozott fel Szegedről munka előtt.  

Panni kedves volt, és bár Anyu távoztával ő is úgy gondolta, most akkor menne is haza, elég volt a vendégségből, szófogadó volt és érdeklődő. A nagy hidegre való tekintettel éjszaka az előszobában alszik, nappal ki van engedve, délután-este egy-két órát bent van velünk, hogy mindenkinek legyen egy kis közösségi élménye. Igazából  könnyű vele. Jó sok szőrt kifésültem a bundájából, hogy ne a házban hullajtsa el, simán hagyta, sőt: elégedetten dörmögött, jópofa volt. Mivel még tüzel, nem vittem kutyafuttatóba, de a környéken tettünk egy kisebb sétát. Aranyos volt, minden buszra fel akart szállni, hátha valamelyik hazaviszi. Jó volt vele, bár még meg kell tanítani, hogy ne húzzon. Nagyon nyugodt, a mindenfelől acsarkodó kutyákra rá se rántott. (Ez Ébennél évekig probléma volt, mindenkivel szópárbajba keveredett, sokáig tartott, míg megtanulta, hogy nem kell minden kesztyűt felvenni.)

Mennyire nem ismeri az ember még a saját szívét sem. Ahogy megérkezett ez a remek kutya, hirtelen belémnyilallt, mennyire hiányzik Ében. Hogy milyen szép és milyen jó, de nem Ő. Hogy Ébent akarom. Mikor este Lacival koncertre mentünk, akkor mondta, hogy fura, de ő is ezt érzi, pedig alig volt kapcsolata vele. Aztán, mikor hazajöttünk, és láttuk, milyen örömet szerzett mindenkinek az ittléte, ez az érzés el is csitult. Még Zsófi is, aki egyébként nem kedvelte Pannit (ne mááár, a Panni? mindig terhes és morcos! - tényleg mi mentünk mindig olyankor, mikor pont terhes volt és érthető módon nem volt a legjobb kedvében.) Szóval, még Zsófit is elbűvölte. Alma azt mondta: mintha tűz lobogna a kandallóban, mióta itt van, annyira kellemes és otthonos érzést kelt az ittléte. Remélem, még sokáig örülhetünk neki.

Zsenik

A Tajtékos napok után tényleg zseniális, leheletfinom és nagyon igaz volt. Ingrid azt mondta: nem meri megnézni a filmet, mert fél, hogy lerombolná benne azt, amit a könyv adott. Én nem hiszem, hogy lerombolható lenne egy könyvélmény, vagy csak kevésbé vagyok érzékeny. Annyival erősebb, amit olvasunk a fantáziavilág miatt, amivel megajándékozzuk magunkat az olvasás közben, hogy nem kelhet versenyre vele egy film. Szóval engem inkább kíváncsivá tesz, más hogy látta, hogy olvasta ugyanazt a könyvet, úgyhogy ha lehetőségem adódik, megnézem.

A héten Vian egy másik könyvét vettem magamhoz, az Öljünk meg minden rohadékot! címűt. Valószínűleg nem vagyok humoromnál, mert nekem nem tetszik. Azért olvasgatom, mert minden este elfelejtem kicserélni és nem akarok a Metro újságra fanyalodni, bár az se szégyen.

Viszont ma láttam egy zseniális filmet az HBO-n. Koprodukciós film, persze lengyel forgatókönyvíróval. Egy alapítványi fenntartású vakok intézetéről szól, ahova új tanár érkezik, aki szintén vak, de bot nélkül jár. A bennlakókat teljesen felvillanyozza a lehetőség, hogy segédeszköz nélkül, csupán az érzékszerveik segítségével járhatnak-kelhetnek a világban, de az új tanár módszerei és annak lehetséges következményei hamar kiverik a biztosítékot a vezetésben. (Nekem nagyon tetszett, hogy a film mennyire korrekten mutatta be mindkét fél álláspontját, nem volt olyan ostobán egyoldalú, mint az amerikai filmek.) És hogy természetesen nem csak a vakokról volt szó, hanem mindannyiunkról, az emberi természet izgalmas, mondhatni: izgága, és örökösen határait próbálgató voltáról. Legközelebb kiírjuk DVD-re, de így is felejthetetlen volt.

Végre megszereztük nagy kedvencünk, Yonderboi Splendid isolation c.lemezét. A Youtube-on már sokszor hallgattam, de így, rendes hifin egészen más volt, ég és föld az élmény, már a sorba rendezéstől is, ahogy felépül a lemez, így teljes egész.  És immár harmadszor írom le egy bejegyzésen belül, hogy zseniális, pedig lenne rá szinonima. 

Pitbull cselekedetei 50. előadás

Na, ezt vártam én a kortárs színháztól. Csupa játék és összekacsintás, esetlegesség, interakció. Nagyon profi és magukat soha teljesen komolyan nem vevő színészek. Na és jó közönség.

                                         És Nagy Zsolt sört csapolt nekünk az előadás végén :)

Annyira tudnám élvezni az új helyemet, ha nem kellene három ember munkáját végeznem. Mindenki olyan aranyos, segítőkész,keresve sem találhatnék jobb csapatot, de a a munka mennyisége egyszerűen nem emberi. Úgy éreztem,tegnap volt a mélypont. A halálom a papírokkal teli szekrény. Nincs nyomasztóbb,mint mikor tudod, mi mindent kellene megtenned és nem teheted, mondjuk azért, mert valahol túl kevés az informatikus. Akkor kezdtem el jobban érezni magam, mikor megkaptam a legfontosabb jogosultságaimat. Most már rendben lesz minden. 

Coetzee-Mundruczó: Szégyen

Új év-új élet - a decemberi Zagar koncert meghozta Laci étvágyát is a modern színházi produkciókra és teljes egyetértésben ikerbérletet váltottunk a Trafóba. Erre is meg kell érni.

Az első élményünk a külföldön is elismert, igen jó kritikákkal beharangozott Szégyen volt. Hadd ne mondjam, tele volt a nézőtér, az utolsó tizenöt-húsz nézőt babzsákokra ültették az elő sor elé.

A történet az apartheid idején kezdődik és annak bukása után folytatódik. Egy irodalmat tanító professzor és lányának története során mutat rá a civilizáció, a civilizált ember felelősségére, az ezzel járó kötelesség elmulasztásából adódó következményekre. Mi lesz abból, ha ahelyett, hogy valakit felemelhetnél, mélybe taszítasz. 

A darab szerintem szuper volt, a színészek nagyon a topon voltak, még Miska kutya is. Viszont a rendezés hagyott bennem "némi" rossz érzést. A darab úgy kezdődik, hogy egy fiatal lányhoz betör pár siheder és brutális módon megerőszakolják. Miért kell ezt nekem végignézni? Ennyire érzéketlen tuskónak képzelik a nézőket?  Nekem egy árnyjáték is bőven elég lett volna. Nem beszélve arról, hogy milyen felesleges lelki teher lehet ezt estéről-estére végigjátszani a színészeknek. Na, ez az egy jelenet kiverte nálam a biztosítékot, legszívesebben kimentem volna, az erőszak ebben a mennyiségben és ilyen a kendőzetlenül na és ilyen értelmetlen, hatásvadász módon egyszerűen ízléstelen. (Miért nem mentem ki? Szinte bánom.) 

Voltak nagyon ötletes megoldások a darabban, pl. a kivetítős részek. Milyen érdekes, hogy a drapériára vetítenek egy alvó embert, tehát ő itt most virtuális. Aztán a függöny mögül előbújik egy ember és olyan érzésed van, hogy aki a kivetítőn van,az a valóságos és az igazi csak egy álomkép. Nemcsak érzésed, de meggyőződésed. Néha nem így érzékelünk a hétköznapokban is? 

Vagy a rész a magyar férjről, na, ezen mindenki szívből nevetett. Összességében klassz volt, bár az eleje hagyott bennem rossz szájízt. Ezért a Proton Színház előadásait ezután is figyelni fogom, a Trafóba meg ugye bérletünk van, szerencsére. Egyébként is mindig szerettem a modern színházat, táncot, bejön nekem ez a kísérletezgető, friss légkör.  

Lakodalmas kutya leves

Ki gondolta volna, hogy ennyi bőrt lehet lehúzni két csomag kókuszreszelékről.

1. Másfélszeres mennyiségű vízzel felforraltam, mikor lehűlt, leturmixoltam, leszűrtem. Így lett belőle kókusztej. Utólag derült ki, hogy olyan magas volt a zsírtartalma, hogy ha megvárom, hogy rendesen kihűljön, simán lefölözhettem volna a kókuszzsírt, ez már kettő.

2 (3). A kókuszreszelék egy részét, ami  kókusztej készítés után megmaradt, felhasználtam sütibe.

3(4). Laci talált az antalvalis oldalon egy karácsonyi aszaltszilva krémlevest, annak alapján csináltunk egy másikat, lévén, hogy a miénk már egy kissé kizsigerelt adag. Úgyhogy vettünk még 20 deka aszaltszilvát. A maradék kókuszreszeléket felforraltam annyi vízzel, hogy olyan jó leveses állagú legyen. Lekapcsoltam a lángot, beletettem a löttybe az aszalt szilvát, fahéjat. Lefeküdtünk sziesztázni.

Mikor olyan kellemes langyos lett a leves, kihalásztam a szilvák egy részét, és négybe vágtam. Ami a lábasan maradt, azt jó alaposan összeturmixoltam, olyan jó állaga lett, és olyan édes, hogy semmi egyéb nem kellett bele. A darabolt szilvát beletettem és jól megettük.

  Sajnos a látvány annyira nem hasonul az ízhez, hogy szépen mondjam, ezért képet nem teszek fel. Csukott szemmel kell enni. Viszont: olcsó, laktózmentes, gluténmentes, annyi cukor van benne, mennyi az aszalt szilvában, még a legvadabb paleo-sok se találhatnak benne kivetnivalót. És ami a legfontosabb: Dórinak is ízlett, aki egyébként nem eszi a gyümölcslevest.