Azt gondoltam, hogy megynugszom majd attól a tudattól, hogy Ébennel a lehető legjobbat tettem, mikor megkértem az orvost, hogy a műtétből már ne ébressze fel. Semmi értelme nem lett volna, hogy a maradék max. fél évet iszonyú szenvedések között töltse, ezért tényleg helyes döntés volt, ebben biztos vagyok. Mégis úton-útfélen elbőgtem magam, ha valahol megláttam egy fekete kutyát, borzasztó volt. Nem csak engem viselt meg, az egész család hangulatára rányomta a bélyegét, hogy már nincs velünk. Hiába volt kinti kutya, mikor elment, napokig mindenki olyan türelmetlen volt, mindenre ugrottunk, rémes volt. Pedig a gyerekek alig érintkeztek vele, most ilyen életszakaszukat élik. Mégis, mintha nyitva hagyták volna az ablakot és minden melegség kiszökött volna.
Úgy döntöttem, nem adom át magam a gyásznak, kutyára van szükségem és kész. Szerencsénkre a családban éppen most kerestek gazdát egy tündéri aranyos, jólnevelt 5 éves goldinak, nem gondoltam, hogy lenne még mire várni. Anyu sem vesztegette az időt, rövid szervezés után tegnap el is hozta hozzánk, csak ezért vonatozott fel Szegedről munka előtt.
Panni kedves volt, és bár Anyu távoztával ő is úgy gondolta, most akkor menne is haza, elég volt a vendégségből, szófogadó volt és érdeklődő. A nagy hidegre való tekintettel éjszaka az előszobában alszik, nappal ki van engedve, délután-este egy-két órát bent van velünk, hogy mindenkinek legyen egy kis közösségi élménye. Igazából könnyű vele. Jó sok szőrt kifésültem a bundájából, hogy ne a házban hullajtsa el, simán hagyta, sőt: elégedetten dörmögött, jópofa volt. Mivel még tüzel, nem vittem kutyafuttatóba, de a környéken tettünk egy kisebb sétát. Aranyos volt, minden buszra fel akart szállni, hátha valamelyik hazaviszi. Jó volt vele, bár még meg kell tanítani, hogy ne húzzon. Nagyon nyugodt, a mindenfelől acsarkodó kutyákra rá se rántott. (Ez Ébennél évekig probléma volt, mindenkivel szópárbajba keveredett, sokáig tartott, míg megtanulta, hogy nem kell minden kesztyűt felvenni.)
Mennyire nem ismeri az ember még a saját szívét sem. Ahogy megérkezett ez a remek kutya, hirtelen belémnyilallt, mennyire hiányzik Ében. Hogy milyen szép és milyen jó, de nem Ő. Hogy Ébent akarom. Mikor este Lacival koncertre mentünk, akkor mondta, hogy fura, de ő is ezt érzi, pedig alig volt kapcsolata vele. Aztán, mikor hazajöttünk, és láttuk, milyen örömet szerzett mindenkinek az ittléte, ez az érzés el is csitult. Még Zsófi is, aki egyébként nem kedvelte Pannit (ne mááár, a Panni? mindig terhes és morcos! - tényleg mi mentünk mindig olyankor, mikor pont terhes volt és érthető módon nem volt a legjobb kedvében.) Szóval, még Zsófit is elbűvölte. Alma azt mondta: mintha tűz lobogna a kandallóban, mióta itt van, annyira kellemes és otthonos érzést kelt az ittléte. Remélem, még sokáig örülhetünk neki.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése