Búcsú

Azt szeretném, hogy ha eljön az ideje, én is úgy tudjam elbúcsúztatni a szeretteimet (és remélem, engem is így engednek majd az utamra, ha muszáj lesz), hogy senki ne legyen szomorúbb, mint ha csak ideiglenesen válnánk el egymástól. Most nem tudnám ezt őszintén végigcsinálni, legfeljebb bizakodni.

Koksz

Nincs a szerelemnél doppingszer a világon. Alma megmutatta Dávidnak azt a versét, amit nyáron írt, azóta a srác állandóan magánál hordja az ereklyét. Alma meg elgondolkodott azon, hogy talán mégis érdemes ilyesmivel foglalkozni...(mármint szórakozásképpen) Lassan azt is elhiszi magáról, hogy szép...
Jelentem: holnap lesznek három hetesek.

Amulett

Dórikámmal ismét egy fontos fejlődéstörténeti korszakhoz érkeztünk. Kezd rájönni, hogy nem vagyok isten(nő), nekem is vannak hibáim, sőt: rossz is tudok lenni. Azt mondják az okosok, hogy a gyerekek ezt a sokkot úgy kezelik (eleinte), hogy az anyai személyiséget kettébontják: van egy jó anya, aki egy földre szállt angyal és egy rossz anya, akivel jobb vigyázni. 

Nemrég az egyik álmában kibújt belőlem egy vörös hajú, hegyes fogú "démon", aki meg akarta őt ölni. Sikítva, sírva ébredt fel, és (érthetően) nem nagyon hagyta magát ölelgetni, vígasztalni. Utána elfelejtődött a dolog, legalábbis általam. Túlestünk a mandulaműtéten, és hogy ne fájjon a torka, egy puha, színes pamutanyagot tekertem a nyaka köré, hogy melegítse. Azóta ezt csak arra az időre veszi le, amíg kimosom és megszárad. 

Ma fürdés után látom, hogy már veszi is fel a kis nyakravalóját. Kérdezem tőle: megvéd a torokfájástól? Erre ő: nem, a rosszabbik énedtől véd meg. Ha rajtam van, nem félek tőle. Hát itt tartunk: amulettet visel a gyerek miattam, biztos, ami biztos. Nem mondtam rá semmit, csak hogy én sose bántanám, de nem sok értelme volt: nem tőlem fél, hanem a rosszabbik énemtől.  Vannak olyan sejtelmek, amik ellen minden szó kevés, idő kell a feldolgozásukhoz. sose vetemednék arra, hogy ezeket elbagatellizáljam, vagy butaságnak minősítsem.

Az egész mégis megrázott,  mert mindig elismertem, ha hibáztam, ha hülye vagy indulatos voltam, bocsánatot kértem, sose tetszelegtem a szent szerepében. Mégis van ilyen, megtörténik.

Alma szerelmes. Nem abba a srácba, amelyik hetek óta imádta messziről, hanem egy másikba, aki miatt ő tett szép kis kitérőket egy-egy boltba menés, kocogás alkalmával, hátha összefutnak.

Minden kétségem ellenére immár két hete tart a nagy l'amour. Féltem, de jó látni, ahogy ragyog és örülök, hogy "bátorkodott" szerelembe esni.

Még egy ilyen peches napot is, mint ez a mai, be tud aranyozni egy kis szeretet.

Dsuang Dszi

A mai nap több részletét is megálmodtam már régebben. Kísérteties. Nem déjá vu, álmodtam. A legrosszabb, hogy semmi haszna az egésznek, csak az a kínos érzés marad utána, szinte unom.

Al Jarreau

Ösztönös és nagyon pontos. (Nem is lehet más, annyira átjárja a zene.)

Október

Ilyenkor olyan a kertünk, mint egy menopausa előtt álló nő, aki még akar valami felejthetetlent mutatni, mielőtt kihuny a tűz...Ez a színorgia pont annyit jelent, nem többet és nem kevesebbet. (Persze mindent meg lehet magyarázni, de nem hagyom magam eltéríteni holmi észérvekkel.)

Gilette

Ma a Hársfa utcában láttam egy hajléktalant, aki a régiségkereskedés kirakatában elhelyezett óriási tükörben borotválkozott egy régi zsilettel a járdán (nem csupasz pengével, hanem a készülékkel). Hát kérem, az úr az utcán is úr. Annyira tetszett ez az életrevalóság.

Manapság olyasfajta luxussá, vagy inkább tudománnyá vált egy ilyen borotvával bánni, mint a jó szivarok, vitorlázótechnikák, töltőtollak, jó borok ismerete. Ha ez így igaz, akkor Lacit én indítottam el a lejtőn, mikor megvettem neki az első eldobható borotvát. (És amit ő barbár rivallással azonnal használatba is vett.) Addig csak a nagypapájától kapott hagyományos készülékkel volt hajlandó borotválkozni. Kettő is volt neki: egy szépséges a mindennapokra és egy útiborotva, ezüstös nyéllel, hozzá egy finom pamacs. Bár már régóta nézegetjük, sokszor emlegeti, hogy semmilyen ultramodern csodával  nem tudja olyan puhára borotválni az arcát, mint a nagypapája.

Oli

Ma hajnalban meghalt Oli. Nem akarok hosszas nekrológba bocsátkozni, lévén: alig ismerem. Ami megmaradt: sokoldalú műveltsége ellenére (pl. 8 nyelven beszélt), minden leereszkedés nélkül elbeszélgetett bárkivel. Vagy: mikor a Havanna lakótelepen lakott, sose zárta a bejárati ajtót. Ilyen ember távozott most a családból.

Hajnaltájban azt álmodtam, hogy Dóri meghalt. Nagyon ritkán álmodom úgy, hogy közben nem sejtem, hogy ez álom. Annyira valóságosnak tűnt az egész, hogy alig bírtam felébredni és mikor magamhoz tértem, olyan érzésem volt, hogy ez egy emlék, ő tegnap meghalt, én aludtam egyet és most le kell mennem telefonálni a családnak, készülni a temetésre, stb.

Annyira szerencsések vagyunk, hogy egy mandulaműtét is ekkora esemény a családban. Annak ellenére, hogy nem tartózkodnak annyit a levegőn, és nem fogyasztanak annyi zöldséget-gyümölcsöt, vitamint, mint kellene, ritka jó immunrendszerük van a gyerekeknek

Caracas - szerelem mindhalálig

A nyomornegyedekben játszódó filmekkel kapcsolatban örökös problémám, hogy képtelen vagyok elhinni, hogy így lehet élni. Az eszemmel elhiszem, de igazából képtelenségnek tartom, hogy ennyire rossz legyen és csak rossz. Pedig miért ne lehetne az? Vagy még rosszabb.

Colin Turnbull antropológus egy éven át (1965-66) élt egy észak-ugandai nép, az ikek körében, és leírta, hogyan bomlott fel a nép társadalma és erkölcsisége egy általa is a helyszínen megélt iszonyatos éhínség következtében. Az együttélés hagyományos szabályai érvényüket vesztették, az emberek gúnyolódtak egymás szenvedésén, az erősebbek habozás nélkül tépték ki az ételt a gyengék kezéből vagy szájából, azt sem bánva, ha szüleik vagy gyermekeik az áldozatok. A legáltalánosabb érintkezési forma, írj az antropológus, egymás becsapása lett. " A gyermekeket majdnem olyan haszontalannak tekintették, mint az öregeket. Ameddig a szaporodóképesek csoportja életben marad, gyerekeket bármikor lehet nemzeni. Így aztán először az öregekről, majd a gyerekekről mondanak le."

Mióta Dodókám hazajött a kórházból, nem győzök álmélkodni, mennyi kedvességgel, szeretettel halmozza el Zsófi. Ölelgeti, puszilgatja, állandóan együtt vannak, minden kis kívánságát lesi, mindenben segít. Éjszaka Dóri felébredt, mert fájt a torka. Be akarta venni a fájdalomcsillapító szirupot, de nem bírta letekerni a tetejét. (Most fent alszik a lányoknál, halljuk, ha van valami.) Leroskadt az ágy szélére és elkezdett keservesen bömbölni. Zsófi szelíden megnyugtatta, inni adott neki (már én is ott voltam, de úgy gondoskodott róla, mint egy kis anyuci). A vagány, nagyszájú Zsófi, aki normál esetben legfeljebb pár jó szót vet oda leereszkedően a kistesónak.