Azt szeretném, hogy ha eljön az ideje, én is úgy tudjam elbúcsúztatni a szeretteimet (és remélem, engem is így engednek majd az utamra, ha muszáj lesz), hogy senki ne legyen szomorúbb, mint ha csak ideiglenesen válnánk el egymástól. Most nem tudnám ezt őszintén végigcsinálni, legfeljebb bizakodni.
3 megjegyzés:
Egy világ veszik el egy emberrel, ha meghal, hát még, ha teljesen össze vagytok nőve(mint 2 agyfélteke).
Elvileg hiszek, vagyis bízom abban, hogy a halál után nem semmisül meg a lelkünk, de ez most eléggé sovány vigasznak tűnik, nem tudom elképzelni, hogy lehet egy ilyen veszteséget elfogadni. Ezek persze nem a mai nap gondjai, egyelőre jobban zavar, hogy messze lakunk egymástól és ez a közeljövőben se fog változni. Marad Budapest, a csodás. (Rajongásom változatlan e tárgyban.)
Világképe válogatja, én nem szólnék bele senkiébe, de eddig nem igazán gondolkodtam azon, hogyan állnék hozzá egy közeli hozzátartozóm halálához.
Megjegyzés küldése