Vízcseppek a forró kövön

Ezt néztük tegnap felvételről. Sejtettem én, hogy a homoszexuálisok világa nem feltétlenül olyan fickándozós, viháncolós, mint az Almodovar-filmekben: ha valaki komolyan elkezd kötődni, az itt se ússza meg a kínlódást. Bár itt talán többről van szó: valódi megigézettségről. Annyira nyomasztó volt.

A szombati Állatkerti kaland egyik tanulsága, hogy nem csak mi vagyunk kíváncsiak a lakókra, hanem ők is ránk. (Persze itt nyilván már többé-kevésbé emberhez szokott példányok láthatóak, nem csak a személyes varázsunk az ok, vagy mégis?)
Ez a kedves "kis" gorilla Lacit szúrta ki magának első látásra (alfahím, hihi): odarohant hozzá, felegyenesedett, és az üveg másik feléről vette szemügyre. Jól megnézte magának, aztán elment.
Én alapvetően a társas életet élő állatokat kedvelem, úgyhogy az ázsiai vadkutyákat figyelgettem. Kiszemeltem magamnak az a nőstényt, aki folyton körbeszimatol és leadja a drótot a többieknek. Nagyon gyorsan reagált: odajött a plexifalhoz és rögtön megpróbált kommunikálni velem. Nagyon aranyos volt, tiszta Ében. Jeleztem felé, hogy szimpi, erre lefeküdt közvetlenül elém és hunyorogva nézett, szaglászott felém. Kisvártatva jöttek a többiek is, ugyanúgy viselkedtek. Jó érzés volt.
Az Állatkertből nem sokat láttam, mert Dóri a dzsipeknél összehaverkodott egy nagyon jó fej kislánnyal (szintén Dóri), én meg az anyukával beszélgettem, amíg játszottak. Az anyuka mesélte, hogy ez az ő "furcsa", "tanulási zavarokkal küszködő" kislánya, aki nem tud a Hannah Montana - világba szocializálódni. A tanító néni kiabál vele, mert időről időre elsodródik a többiektől az iskolában, nem tudja tartani velük a tempót. (Hozzá kell tennem, hogy okos volt, tájékozott és empatikus.)
Mikor a nagyobbik lányával New Yorkban éltek, úgy tanultak (4-5 éves kortól kezdve) olvasni, számolni, hogy harmadikos korukban még tankönyvük sem volt. A gyerkeke teljesen eltérő tempóban haladtak: volt, aki még csak pár soros versikéket olvasgatott, volt, aki már kisregényeket, a matekban ugyanígy: mindenki a maga tempójában. Harmadikos volt a kislány, mikor hazaköltöztek. Tankönyv, szorzótábla nélkül, pusztán logikai úton olyan szinten állt matekból, hogy a Zrínyis matekversenyen valami nagyon jó helyezést ért el. Ennek ellenére, vagy pont ezért csak nagy nehézségek árán tudott a mi poroszos oktatási rendszerünkbe szokni, anyuci azóta is visszasírja a régi iskolát, ahol volt lehetőség az egyéni fejlesztésre, fejlődésre.
A harmadik tanulság, hogy a lelkes apukák is elfáradnak egyszer (hamarabb, mint a gyerekek), úgyhogy legközelebb hozunk még valakit, akivel le lehet ülni sörözni, beszélgetni, amíg a család rohangál.

Bonsai

Vannak olyan szópárok, amik úgy összeillenek, mint az alma és a fahéj, vagy a kék sajt és a dió. Az egyik kedvencem: partizán a rekettyésben.

Káosz

Ezt a filmet láttuk ma (felvételről). Nagyon klassz volt! Itt van róla egy jó kis írás:
http://www.prostitucio.hu/juhasz.borbala.chaos.nem.rendszer.htm

Itt meg a hivatalos filmismertető:
http://port.hu/kaosz_chaos/pls/fi/films.film_page?i_film_id=53350&i_city_id=-1&i_county_id=3&i_topic_id=2

Turka

Tekintettel a közelgő hosszú hétvégére, délben elengedtek bennünket. Kihasználtam a ritka alkalmat és bementem a Gyöngy-házba, meg a Rákóczi úti angol turisba. Bátran mehettem, mert nem volt nálam pénz. Ott persze szívtam a fogam, mert három nagyon klassz, enyhén magas sarkú, kifogástalan állapotú papucsot is találtam, ami jó volt rám. Érdekes, hogy a Marks&Spencer és egyéb boltokkal ellentétben a turkálókban léteznek ugyanilyen márkájú ruhák, cipők 38-as méret felett is. Hogy lehet ez? Valahol ezeket a ruhákat is megveszik. Vagy lehet, hogy Nyugaton tudják, hogy érdemes a molett, nagylábú nőkre is gondolni? 

Mikor Tóni bácsiék még évente hazajártak az USA-ból rokonlátogatásra, mindig remegő szívvel vártam, mikor nyílnak ki a naftalinszagú bőröndök, amikben az amerikai rokonok megunt ruháit hozták nekünk. Ez az illat ugyanúgy a messzi Kánaán ígéretét jelentette a számomra, mint a mentolos csokié, ami nálunk egyszerűen ismeretlen volt akkortájt. Talán ezért nem jelentett sose gondot a  számomra más ruhájába belebújni. Sőt: a tudat, hogy a ruhákat egy általam szeretett, szerencsés személy hordta, csak fokozta az ajándék varázsát: még inkább ragaszkodtam hozzájuk. (Ez persze nem akadályozott meg abban, hogy lyukasra csúszdázzam a csodálatos amerikai nadrágok ülepét.)

Na igen, a viszonyom a használt (de nem elhasznált) ruhákhoz azóta sem sokat változott.

Igazából itt, Gyömrőn szeretek molyolgatni a piacon, ahol sok az ismerős, vagy  majdnem az. Nagyon kellemes, könnyed, levegős közösségi élmény, mondjuk, mint a kukoricahántás. Válogatjuk az ocsút a pelyvától, közben ide-odadobálgatjuk a ruhákat annak, akinek szerintünk ez jól állna, vagy örömet szerezne, vagy poénból a cikisebb darabokat. Laza ismeretségek szövődnek, mennek az információk ide-oda, nagyon kötetlen az egész. Pesten egy kicsit más, de még mindig sokkal személyesebb, mint bemenni egy boltba és magányosan lapozgatni a vállfákat.

Bárcsak lenne egy tapasztalt, öreg nagynénim vagy nagymamám, akivel meg tudnám beszélni a gondjaimat. A francba, hogy mindenki elválik. Most mi lehetünk az első generáció. Nem igaz, hogy ennyire elviselhetetlen az élet, hogy mindenkinek ki kell szállni belőle. Ránk megint nem gondoltak!

Kopjások

Egy volt ÁVH-s tiszt könyvét olvasom, illetve kettőét: a Berkesi-Kardos párosét. Kémregény és nagyon jó! Laci azt mondta, szakmailag teljesen hiteles, már ami a kihallgatási taktikát, satöbbit illeti. Kicsit vonalas, bár engem nem zavar, ha egy író nem teljesen tárgyilagos. Nem érdemes kilúgozni az embereket.

Úgy szeretnék már valamiről írni, de annyira fáj a derekam, és főleg annyian járnak-kelnek itt, hogy nem tudok két értelmes mondatot se összehozni. Pedig érdekes lenne.

Ma többszörös cica-gazdik lettünk Nuca segítségével. Ha jól láttam, van egy szürke cirmos (valószínűleg a sárga szemű, sziámi keverék Zombi az apuka), két fekete, vagy sötétszürke és egy fehér alapon szürke cirmos hátú kölyök. Szerencsére Ében is jól fel lett táplálva Ákos által, úgyhogy felkészülten várja a hamarosan rászabaduló cica-hordát. Fénykép egyelőre nincs, nem akarjuk megzavarni a mamát.

Zsákmány

Majd szöveg is jön.

Gábor Éva Mária

Állítólag a Bajcsy rheumatológián érdemes gerincsérvet kezeltetni, műttetni, ha valakit érdekel. Nagyon dicsérik.

Csencsre visszatérve

Igazából Petiről van szó. Mikor (úgy egy éve) megismertem, rögtön lenyűgözött a megjelenése. Kb. mint egy 120 kilós óriáscsecsemő, vagy egy túlméretes puttó. Egyetlen egyenes vonalat se láttam rajta: pocak, hurkák, vaskos, húsos ujjak, göndör, barna hajfürtök, enyhén dülledt, de kifejező, értelemmel, humorral teli barna szempár, hosszú szempillák, bársonyos, de férfias bariton. Csak úgy sugárzott róla a bőség, a testi-lelki jóllakottság. Még a szaga is gömbölyű volt. Éreztem, hogy jóban leszünk.

- Igazából kevesen tudják rólam, hogy gyógyító vagyok. Ork-gyógyító sámán. 

Akkor még nemigen tudtam, mi fán terem a WoW, az orkokról is csak annyit, hogy nyesedéknek valók, minek az ilyet még gyógyítgatni is?! De azért tetszett, hogy nem hegyesfülű, légiesen szőke tünde-királyfivá alakul esténként - nem a lelkierő jele az ilyesmi. 

Alapvetően engem fárasztanak ezek a szerepjátékok: gyorsaságot, taktikai érzéket kívánnak. Cserébe megajándékoznak a közösen elvégzett küldetések örömével és ez rengeteg pluszt ad. (Főleg, ha valaki nem az E-bay-en vásárolja a fegyverzetét, hanem kiérdemli.) Ha marad még jártányi ereje egy-egy éjszakába nyúló parti után, játszva megküzd az APEH-hel, FIBERNET-tel, sunyi munkatársakkal és az élet egyéb kellemetlenségeivel. Nem is rossz bolt.

Persze, kérdés, hogy az ember találja meg a játékát, vagy a játék faragja az embert. Valószínűleg a játékra is érvényes, mint minden "tudatmódosító szerre", hogy nem visz be új jellemvonásokat az ember személyiségébe. (Ezt nem én találtam ki, de egyetértek vele.) Stabil érzelmi háttér nélkül nemigen húzza ki magát az ember a szárazra.

Help

Ha van még valakiben egy kis könyörület, mondja már meg, hogy szoríthatom a saját bloglistámat ("Olvasnivaló")a jobb oldalra. Köszönetem.

Füst

Nagyon tetszett a Füst, Harvey Keitelt egyébként is bírom. A Füstban az fogott meg, ahogy pár vegetáló ember élete egyszeriben feldúsul egy emberi gesztustól, ahogy egy lépésnyit letérnek a kötelező, mindennapi, józan szokásaiktól. (Jó értelemben.)

Úgyhogy kicsit csalódott voltam, mikor elkezdődött az Egy füst alatt-Beindulva, mi ez? H.K. meg a trafikja maradt, de minden más kicserélődött. Míg ki nem derült, hogy ez kérem szépen egy szemérmes kis szerelmi vallomás New York, pontosabban a csakis a bennszülöttek számára érthető, élhető Brooklin felé... Nagyon kedves volt.

A Szép asszonyok... túlbürokratizált, korrupt világa természetesen nem itt és nem most létezik, nem is tudom, honnan ismerősek a benne működő mechanizmusok...

Tanulsága is van a könyvnek, több is. Egy ilyen világban (volt-e valaha más, vagy csak képzeltük?), nem lehet csak arra hagyatkozni, hogy az embernek igaza van, sőt: ez a legveszélyesebb. Az idealizmus tehát kilőve. A tutti a realizmus egy kis szívvel. (Lélekkel.)