mittomén

Azért vagyok ilyen rosszul, mert tudom, hogy az én kíváncsiságomnak más láthatja kárát. Elméletileg jó irányba kellene, hogy elmozduljanak a dolgok, ha az ésszerűséget vesszük a fő mozgatórugóul. De erre mindeddig alig volt példa.
Közben meg: ma valamiért brutálisan sokat késtek a vonatok. Bementem az információhoz, hogy megkérdezzem, mikor megy legközelebb olyan vonat, ami Gyömrőn is megáll. Egy huszonéves srác kekeckedett éppen (jogos felháborodását baromi unszimpatikusan adta elő) szegény nővel. Láttam, hogy annyira leszívták az agyát, hogy alig lát ki a fejéből. Ilyen helyen is dolgozhatnék, bár lehet, hogy nyelvtudás és kapcsolatok híján fel se vennének. A kalauznő se kérte senkitől a jegyét a hazafelé tartó vonaton, csak leroskadt az egyik ülésre és elrendezte a papírmunkát.
A napokban összeismerkedtem a takarítónőnkkel. Nagyon rokonszenves kis nő. Új itt, a mi szokásos takarító nénink éppen beteg, ő csak helyettesít. Régebben hegedűs volt a csajszi, a férje meg bőgős a Rajkó zenekarban. A párja tavaly halt meg a rákban, azóta egyedül nevelgeti a gyerekeket és él az ilyen-olyan ellátásokból meg a negyvenezres fizetéséből. Hívták hegedülni, de nem lenne kire hagyni a gyerkőcöket, úgyhogy takarít. Már tegnap is fájlalta a kezét, ma meg mesélte, hogy éjszaka nem tudott aludni a fájdalomtól: teljesen bedagadt a karja. Az ember bele se gondol, milyen megerőltető egy ekkora épületet tisztán tartani. Szóval hálásabb is lehetnék a sorsnak. Fene ebbe az örök nyughatatlanságba.
Egyszerűen annyira vonz ez az egész, annyira izgat, hogy nem tudom abbahagyni. Mint egy könyv, amit nem tudok letenni.

Alig bírok aludni, annyira szorongok az elkövetkezendő változások miatt. Okosabb lett volna megvárni a választásokat és akkor lépni, mikor minden mozdul. De ki tudja, akkor lett volna-e lehetőségem rá? Mintha bármi jelentősége lenne a boly számára annak, hogy egy ilyen kis hangyácska hová lép... Nem hiszem.
Mennyivel bátrabb lépéseket hoznak mások az életük során. Pl. mikor valaki úgy dönt, hogy saját vállalkozást indít, ahol a saját főnöke lesz, és akire előbb-utóbb mások is rábízzák a sorsukat. Az igen. Az merész lépés: megteremteni valami nem létezőt, egy álmot valósággá tenni, kiállni a hideg szélbe.

Ómen

Múlt vasárnap Almával sétálni vittük Ébent. Mikor hazafelé jöttünk, megpillantottunk három csellengő kutyát. Sejtettem, hogy baj lesz, de már nem fordulhattunk vissza, mert ők is megláttak. A két golden retrieverrel magukban nem lett volna gond, a németjuhász-roti keverék kan volt a bandavezér, a harci kedvét meg csak növelte a társaság. Ahogy acsarkodva közeledett felénk, rendesen berezeltem. Ében közben olyan hangot adott ki, mintha ütnék-vernék. (Már akkor kezdte, mikor megláttuk a kutyákat.) Vonyítás? szűkölés? nyüszítés? nincs elég szinonímám.Ha Ében közelébe engedem annak beláthatatlan következményei lehettek volna, ezért elkezdtem ordítozni vele és ijesztgetni, Almával együtt. Na, ezzel a határozottnak tűnő, valójában kétségbeesett viselkedésünkkel sikerült háromszor, majd végleg megfutamítanunk.
És milyen titokzatos az élet: a héten kaptam egy olyan lehetőséget, amivel nem mertem volna élni, ha ez az eset nem történik meg.

...

- Képzeld, ma milyen finomat ettem: Peti mozzarellás polentát hozott szárd raguval. Isteni volt.

- ... (Döbbent csend.)... és Te is ettél a húsból?

- Igen, egy kockát. Meg akartam kóstolni. milyen az íze. (Szemrehányó, majd kiábrándult tekintettel méreget, mint akinek lepel hullott le a szeméről. Vagy mint egy idegen faj képviselőjét. Miért nem hazudtam inkább?)
- Baj?
- Azt hittem, mellettem állsz. Ha nem bólogatsz olyan lelkesen, mikor a vegaságról beszélek, most nem csalódtam volna ekkorát. (Idegen vagy, egy igazi alien.)
- Én világosan megmondtam, hogy csak a nagyipari állattartást tartom hülyeségnek, ezt nem támogatom. Én megértem, hogy neked sokkal nehezebb átállni a vega kosztra, azért vagy ilyen vonalas. Azért helyeseltem annyira, hogy meg ne törjem a lendületedet, mert jó iránynak tartom, amerre elmozdultunk. Azt hittem, nem ellenzed, ha valaki házon kívül húst eszik.
- Azt a gyerekekre értettem. Senkinek nem parancsolom meg, hogy mától egyáltalán ne egyen húst, de Te más vagy. Semmi baj (ááááá, dehogy!) , csak át kell alakítanom magamban egy képet Rólad, amit felépítettem. Ennyi az egész.
- Nocsak. Hogy érted ezt?
- Ha ilyen kis dologban engedsz a kísértésnek, megbízható vagy-e más dolgokban?
- Ezt nem mondod komolyan. Nem hiszem el. (Végre kimondta. Azonnal elneveti magát.)
- Te, te, teee, te örök Éva.

Vega

Január 1.-től vegás koszton van a család, egyelőre húsvétig, aztán majd meglátjuk. Érdekes módon Laci kezdeményezte, hogy váltsunk, miután beleolvasgatott Laár András blogjába. Elég az embertelen, gyalázatos körülmények között tartott állatok lemészárlásából, éppen ideje ebből a láncból kilépni. (Ennek egyébként nagyon örülök, mert szeretem ugyan a húst, de a háztájira esküszöm.) Most tehát belevetjük magunkat a vega receptek özönébe és megpróbálunk olyasmiket főzni, amiket mindenki megeszik, és a pénztárcánkat se terhelik meg jobban, mint a hagyományos konyha.
Laci nagy lelkesen hazahozott tegnap egy füzetkét: a 100 legjobb... sorozatból a Vegetáriánus étkeket. A levesektől az egytálételeken át a szendvicskrémekig, biosüti-receptek hada áll készenlétben, csak arra vár, hogy megvalósítsuk végre a szelíd, környezetére odafigyelő ember konyháját. Nagyon jópofa, barátságos előszó vezeti be a recepteket. Alcím:

A tündérfőzés titkai...

Cellini

Laci megszerezte Benvenuto Cellini (ön)életrajzát egy antikvárban 60 kemény forintért, ezt olvasom most. Belesajdul a szívem, ahogy Firenzét és kora mestereit emlegeti, imádom. Könnyed, fordulatos, érdekfeszítő, és ha nagyon is mond néha, sosem unalmas, ami a legnagyobb tapintat jele.