mittomén

Azért vagyok ilyen rosszul, mert tudom, hogy az én kíváncsiságomnak más láthatja kárát. Elméletileg jó irányba kellene, hogy elmozduljanak a dolgok, ha az ésszerűséget vesszük a fő mozgatórugóul. De erre mindeddig alig volt példa.
Közben meg: ma valamiért brutálisan sokat késtek a vonatok. Bementem az információhoz, hogy megkérdezzem, mikor megy legközelebb olyan vonat, ami Gyömrőn is megáll. Egy huszonéves srác kekeckedett éppen (jogos felháborodását baromi unszimpatikusan adta elő) szegény nővel. Láttam, hogy annyira leszívták az agyát, hogy alig lát ki a fejéből. Ilyen helyen is dolgozhatnék, bár lehet, hogy nyelvtudás és kapcsolatok híján fel se vennének. A kalauznő se kérte senkitől a jegyét a hazafelé tartó vonaton, csak leroskadt az egyik ülésre és elrendezte a papírmunkát.
A napokban összeismerkedtem a takarítónőnkkel. Nagyon rokonszenves kis nő. Új itt, a mi szokásos takarító nénink éppen beteg, ő csak helyettesít. Régebben hegedűs volt a csajszi, a férje meg bőgős a Rajkó zenekarban. A párja tavaly halt meg a rákban, azóta egyedül nevelgeti a gyerekeket és él az ilyen-olyan ellátásokból meg a negyvenezres fizetéséből. Hívták hegedülni, de nem lenne kire hagyni a gyerkőcöket, úgyhogy takarít. Már tegnap is fájlalta a kezét, ma meg mesélte, hogy éjszaka nem tudott aludni a fájdalomtól: teljesen bedagadt a karja. Az ember bele se gondol, milyen megerőltető egy ekkora épületet tisztán tartani. Szóval hálásabb is lehetnék a sorsnak. Fene ebbe az örök nyughatatlanságba.
Egyszerűen annyira vonz ez az egész, annyira izgat, hogy nem tudom abbahagyni. Mint egy könyv, amit nem tudok letenni.