Ómen

Múlt vasárnap Almával sétálni vittük Ébent. Mikor hazafelé jöttünk, megpillantottunk három csellengő kutyát. Sejtettem, hogy baj lesz, de már nem fordulhattunk vissza, mert ők is megláttak. A két golden retrieverrel magukban nem lett volna gond, a németjuhász-roti keverék kan volt a bandavezér, a harci kedvét meg csak növelte a társaság. Ahogy acsarkodva közeledett felénk, rendesen berezeltem. Ében közben olyan hangot adott ki, mintha ütnék-vernék. (Már akkor kezdte, mikor megláttuk a kutyákat.) Vonyítás? szűkölés? nyüszítés? nincs elég szinonímám.Ha Ében közelébe engedem annak beláthatatlan következményei lehettek volna, ezért elkezdtem ordítozni vele és ijesztgetni, Almával együtt. Na, ezzel a határozottnak tűnő, valójában kétségbeesett viselkedésünkkel sikerült háromszor, majd végleg megfutamítanunk.
És milyen titokzatos az élet: a héten kaptam egy olyan lehetőséget, amivel nem mertem volna élni, ha ez az eset nem történik meg.