Keftedes, vagy amit akartok (répafasírt)

Régen főztünk már itt. Volt egy izgalmas Steiner Kristóf recept, amivel szemezgettem, de végül gyáva voltam hozzá. Most valami visszafogottabbra vágytam, úgyhogy ennek most a leegyszerűsített verziója készült nálunk. 

Ezek lettek összedinsztelve:

4 nagy sárgarépa a nagylyukú reszelőn lereszelve

két közepes fej hagyma apróra felkockázva

6 gerezd fokhagyma

fahéj

őrölt bors, őrölt kömény, szerecsendió, friss, apróra vágott rozmaring, só

Én már erre a finom illatra értem haza, itt vettem át Lacitól. Mikor kicsit kihűlt a cucc, kétmaréknyi kesudiót és egy maréknyi pirított napraforgót ledaráltam. Ezeket kb.egy csészényi burgonyapehellyel, félcsészényi szezámpehellyel és kukoricaliszttel, meg egy kis búzaliszttel együtt a masszához kevertem, míg egy formázható masszát kaptam. 

Némi repceolajban közepes lángon kisütöttem. Irtó hamar megég amúgy, de van az a mérték, amikor ez még jót is tesz az ízének. A tányéron látható fasírtok a topmodellek közé tartoznak, csak mondom. Sokkal finomabbak, mint amilyen szépek. Nem azért, de az Ikeás zöldséggolyó a nyomába se érhet. (Viszont nincs is kész 5 perc alatt.) Tzatzikivel, salátákkal, vagy az imádott krumplipürével és áfonyalekvárral lesz az igazi.

Garbarek és a vanília

Sose hittem el igazán a tücsök és a hangya meséjét, vagy nem úgy. Nem rossz ám zeneszóra gyűjtögetni, szorgoskodni és ezt akkor is illik meghálálni, ha a tücsök amúgy magának is hegedülgetett volna. Ezért ha tehettem, mindig valamilyen módon arra törekedtem, hogy legálisan jussak zenéhez. Szeretem az eredeti CD-ket kézbefogni, de igaz, ami igaz, mióta van Spotify előfizetésünk, igencsak szívesen ugrok fejest az eddig még éppen csak sejtett zenei áramlatokba. Nem tudom, a Spotify és Tidal által fizetett jogdíjakból mennyire lehet megélni, és hogy a YouTube hogy fizet, de sok kicsi sokra megy alapon még ennek is örülök. 

Most mégis egy régi kedvencet vettem elő Laci sugallatára. Jan Garbarekről akkor hallottam először, mikor a néhai edzőm és pótapám megmutatta a Ravi Shankarral készült albumát. Ez nagyon bevésődött annakidején. Belegondolva, ez több, mint 30 éve volt. 

Ahogy most a Spotify-on elbogarászgattam az életművében, jöttem rá a munkamódszerére: nagyon sokféle zenésszel dolgozik, iszonyú színes palettával, de csakis a legjobbakkal és ezekhez adja azt a semmihez nem fogható ízt, ami mindent egy kicsit selymesebbé, kívánatosabbá tesz, mint az édességekben a vanília. De ebben semmi kommersz nincs, a minőség változatlan, csak még akarsz belőle. A világzenét (amit sokszor hajlamosak az előadói vagy túl populárissá tenni, vagy éppenhogy nagyonis karcosan előadni) megemeli, de úgy, hogy az közben mégis önmaga maradhat. Ilyen is lehet a jazz. Vagy a dzsessz. Közvetítő közeg. Alázatos médium. Most egy 1996-os lemezét hallgatom, a Visible World-öt. Szuper, és ami a legnagyobb meglepetés volt a számomra, hogy az egyik kedvenc énekesnőm, Mari Boine is közreműködött a lemezen egy szám erejéig. (Az ő éneke egyenesen gyógyszer a számomra, ezt túlzás nélkül mondhatom.) 

Zenit és nadir

Alma hatására Adriano Celentano estet tartottam. Mennyire jellemző egyébként, hogy a lányok a sok tekintetben időutazásszerű grúziai kirándulás során szerettek bele ebbe a zenébe. ami amúgy a mi szüleink fiatalságát idézi és számukra egybeforrt az életveszélyes szerpentinekkel, meg az úton kószáló tehenek farát csapkodó grúz sofőrrel, az ablakon kilövöldöző násznéppel, és persze azelső önálló kalandos úttal a felnőttlétben. 

Volt valami a II.világháború utáni Európában, ami teret adott a sokféleségnek és éppen ezt szerettük a francia és az olasz filmekben is, hogy a színészeknek, énekeseknek elsősorban nem tökéleteseknek és szoborszerűen szépeknek kellett lenniük, hanem egyéniségeknek. Lehetett kopasz, nagyorrú, görbelábú, ha ott parázslott benne a tehetség. Egy ilyen dalban is mennyiféle árnyalata van az emberi hangnak! Ha a mondanivaló úgy kívánja, mindent szabad neki, minden hang megengedett. Éppen ebben rejlik a tökéletessége.

Káprázat

Igazán szerencsésnek érzem magunkat, hogy most, mikor a járványhelyzet "kezelése" kapcsán sokak élete gyökerestül fordult ki önmagából, a mi kis hajónkat nemigen dobálta meg a vihar. Mindanyiunk munkahelye megmaradt, a fizetésünk nem csökkent, senki nem lett beteg a családból. A legkisebb gyerekünk is most érettségizik, a szüleink egészségesek. Tűzvész mindenütt és én nyavalygok, mert langyos a sör. Néha azért mégis eluralkodik rajtam a rossz hangulat, kérném szépen vissza a sokat szidott szürke hétköznapokat! Most derül ki csak igazán, hogy annyira voltak unalmasak csak, mint mi, akik éltük. És lehetne sokkal rosszabb is. De azért néha mégis nyűgös leszek! Nem is tudom, mi hiányzik a legjobban. Mondhatnám, hogy a színház. De hát alig járunk amúgy színházba, pedig szeretjük, én meg egyenesen imádom. Vagy egy jó koncert. Na ezt már inkább megérezzük, hamarabb kimozdulunk egy jó kis koncert kedvéért a csigaházunkból. Enni egy finomat a nyüzsgő városban: egy jó levest valahol. Kiülni egy kávéra, croissantra, egy jó beszélgetésre a körúton. Beugrani Almáék kávézójába egy mosolyra meg egy ölelésre, beleszagolni a karamellillatú hajába. Egy moziban a szélesvásznú históriák. Na ez kezd már egy kicsit szentimentálissá válni. Vagyis nagyon. Holott csak arra szerettem volna rávilágítani, mennyire hozzá vagyunk szokva a kiszolgáláshoz: hogy megsütik, megfőzik, megvarrják, letörölgetik, megtanulják, önmagukon átszűrik, illatosítják és a fenekünk alá tolják a jó dolgokat alapesetben. Abban a hamis illúzióban ringatnak minket, hogy nem a mókuskerékben botladozó kis rabszolgák, hanem valamiféle felsőbbrendű lények vagyunk, akiknek nem szükséges ilyesmivel foglalkozniuk. Tudom, hogy illúzió, de nem tudok ellene mit tenni. Elszórakoztatom magam. Mostanában textilöblítőket és tusfürdőket szagolgatok jobbhíján. Szerintem úgy ismernek már a Müllerben, DM-ben, mint a rosszpénzt. Mondjuk vásárolok is, ez eléggé alacsony költségvetésű szórakozás.
A napokban az operaáriákra kattantam rá. A YouTube ebből a szempontból valóságos kincsesbánya: a híresebb áriák mindenféle korból, előadásban hallhatóak, láthatóak - nagyon érdekes. Régebben is játszottam már ilyet, most pont Az ötödik elem kapcsán haraptam rá erre a mókára. Akartam írni erről valami frappánsat. Úgyhogy YouTube beltölt, szövegkönyv elő és gyerünk. Kíváncsi voltam rá, mi köze a Lammermoori Luciának és főleg az ún. megőrülési jelenetnek ehhez a történethez. Semmi.

Egy szerepe van: a zene mágiájával átemel a profán világból a transzcendensbe, a szürkeségből a szépség birodalmába. A megalkuvásból a hősiesség, az erény és a borzalmak végletei közé és mikor az utolsó futamok is elhallgattak, még csak le se kell porolnunk magunkat. És a hétköznapi hőstettekre is motivál: semmire nem tudok olyan lendülettel kapálni, mint egy jó kis Verdi áriára. Kisember, kis hőstettek.

 Az opera amúgyis körmönfont műfaj: egyszerű igazságok bonyodalmak és zenei futamok vattacukrába csomagolva, néha az ízléstelenségig. Káprázat és mi ezt tudjuk, de nem bánjuk.  Nagy álmok törpéknek. (Is.)

Na végre - tortilla

Ha van vitathatatlan családi kedvenc, az a tortilla. Régebben volt egy-két szárnyaszegett próbálkozásom ebben a témakörben, de egytől-egyig kudarcba fulladtak. Igazából akkor se vonzott a tortillasütés és most is szívesen kihagynám, de sajnos az éppen ehető kategóriába tartozó tortilla is a megfizethetőség határán van. Ebben Dóri véleménye a mérvadó: amit feltét nélkül, magában is megeszik, az a jó tészta. Ilyet eddig még nem találtunk. Az eredeti, mexikói tortillát speciális előkezelésen átesett, ún. masa harina kukoricalisztből készítik, nálunk a legolcsóbban 900FT-ért láttam. 

Úgyhogy az első tortillámhoz mezei magyar kukoricalisztet és búza finomlisztet használtam fele-fele arányban. Egy régi palacsintasütőben sütöttem. Az egyetlen vigaszom az infernális füstben csak az volt, hogy már ez is sokkal finomabb volt, mint az eddig kóstolt kuoricalepányek. Kereszthuzat és újratervezés. 

Sajnos, mint minden tortilla, ez is hamar törékennyé vált, de mondjuk annyira nem zavart, mert igazából a lasagnéhoz sütüttem, abban meg mindegy. A maradékot töltögettük, ahogy lehetett. Ma viszont sikerült megtalálni az orvosságot erre a problémára is. Tádám:

- 300gr kukoricalliszt

- 300gr finomliszt

- 1.5 dl olaj

- 2 tk só

- 1 cs sütőpor

- 50gr burgonyapehely 

A száraz hozzávalókat és az olajat egy fakanállal összekevertem, aztán annyi melegvízzel, amennyit kényelmesen felvett, egy közepesen lágy, nyújtható tésztát dagasztottam. 10 percet állni hagytam, lisztezett deszkán hajszálvékony korongokat nyújtogattam belőle és a palacsintasütőben kisütöttem. 

Ízre, állagra olyasmi lett, ahogy elképzeltem: ha annyira megsül, hogy a finom barna foltok is megjelennek rajta, akkor is szépen hajtogatható, tölthető.

A palacsintasütő helyett elektromos palacsintasütőben a kertben, teraszon is meg lehet sütni, vagy simán tárcsán ,ha valaki nem él a kerti sütögetéstől és akkor a lakás se füstölődik fel és buli is. 

Állj bele a mélybe

Egyre jobban megbecsülöm azokat az énekeseket, akik klasszikus zenei képzettség, eszköztár birtokában léptek könnyűzenei pályára. A Meszecsinka énekese, Oláh Annamária is operaénekesből indult el  világzene fortyogó bugyrai felé a Korai Öröm gitárosával és barátaival. A  zenéjük egész egyszerűen hipnotizáló erejű. Egy tömör, jellemző mondat, (amit sajnos nem én találtam ki): kicsi líra egy nagy, pszichedelikus dunyha alatt. Veszélyes is, mert ez az örvény biztosan levisz a mélybe. Mondhatnám: mélyvíz, csak úszóknak, de itt talán bölcsebb nem tempózni. Azt se tudom, szeretem-e, de muszáj vissza-visszahallgatnom.

Norman Doidge: A változó agy

Ezt a könyvélményemet Dórinak köszönhetem, aki az apját lepte meg vele szülinapjára. Így vándorolt hozzám. Azokból a izgalmas kísérletekből szemezget, amelyek a XX-XXI.században megdöntötték a Descartes óta uralkodó szemléletmódot, ami az emberi testre és főleg az agyra mint egy gépezetre tekintett. Rengeteget reménytelen eset nyerhetett második esélyt ennek a dogmának a túlhaladásával. Nagyon izgalmas kísérletek, esetleírások sorjáznak és bizonyítják, hogyan lehetséges szenvedélybetegségekből meggyógyulni, kezelni a fantomfájdalmat, agyvérzést, súlyos agysérülést elszenvedők számára a felépülés, tanulási zavaros gyerekek figyelmét megragadni és persze, hogy mi is történik velünk életünk legfelemelőbb pillanataiban. 

Érdemes többször is elolvasni. Ide az utolsó fejezetek egyikéből másolok be egy figyelemreméltó részt. (Amennyiben Asimov után még mondhat valaki figyelemreméltót erről a kérdésről, aki viszont nem kísérletek, hanem megfigyelés, logika, intuíció és hát benne lakó természetes intelligencia, sőt zsenialitás révén jutott el ezekhez a gondolatokhoz. Erre is jók a zsenik. Kérdéseikkel, játékaikkal utat mutatnak a szorgalmas és módszeres tudósoknak.)

" Mc Luhan úgy vélte, hogy a kommunikációs médiumok kiterjesztik a képességeinket, ugyanakkor belénk is robbannak. Első médiumtörvénye szerint minden médium az ember valamely aspektusának a kiterjesztése. Az írás, amikor tollal papírra vetjük a gondolatainkat, kiterjeszti az emlékezetet, az autó a lábat "terjeszti ki", a ruha pedig a bőrt. Az elektronikus médiumok az idegrendszerünk kiterjesztései: a távíró, a rádió és a telefon megnöveli az emberi fül hatótávolságát, a televízió a szemét és a látását, a számítógép a központi idegrendszerünk feldolgozókapacitását fokozza. Mc Luhan szerint az idegrendszer kiterjesztése során maga az idegrendszer is megváltozik. 

...

Az elektronikus médiumok azért képesek olyan hatékonyan megváltoztatni az idegrendszert, mert hasonló módon működnek, alapvetően kompatibilisek vele, és ezért könnyen összekapcsolhatóak. Mindkettőben elektromos jelek azonnali átvitele szükséges a kapcsolatok kiépítéséhez. Idegrendszerünk plasztikusságának köszönhetően kihasználja ezt a kompatibilitást, és összeolvadhat az elektronikus médiummal egyetlen, nagyobb rendszert alkotva vele. Sőt az ilyen rendszereknek eleve olyan a természete, hogy összeolvadjanak, függetlenül attól, hogy biológiai jellegűek vagy az ember által alkotottak-e. Az idegrendszer egy belső médium, amely a test belső részei között közvetít üzeneteket. Az evolúció arra hozta létre, hogy a többsejtű szervezetekben, például bennünk ugyanazt a szerepet töltse be, amit az elektronikus médiumok az emberiség életében - azaz összekapcsolják az egymástól különálló részeket.  

Mc Luhan meglehetős iróniával beszél az idegrendszer és az én efféle elektronikus kiterjesztéséről: "Az ember immár kezdi a koponyáján kívül hordani az agyát és a bőrén kívül az idegeit. ...Ma, az elektromos technológiák több mint egy évszázados használata után, központi idegrendszerünket globális ölelésként terjesztettük ki, s bolygónkra vonatkoztatva eltüntettük a teret és az időt. " Ezt a kiterjesztést pedig az teszi lehetővé, hogy plasztikus idegrendszerünk képes egysíteni magát egy elektronikus rendszerrel."