Jó kis kirándulás volt és egy olyan közös évforduló, amiért egy éve egy lyukas garast sem adtunk volna. Mit is írhatnék, ami se túl érzelgős, se el nem bagatellizálja a tényt, hogy a teljes felnőtt életünket egymás mellett éltük le? Nézem a közös szelfinket, amit Laci a Kaptár-köveknél lőtt rólunk: már régen nem az a fiú és lány, sőt férfi és nő, hanem hamarosan bizony néni és bácsi és idővel már csak pár szétfoszló emlék. Kiiramlik a kollagén a bőr alól meg az ízületi tokokból, mélyülnek az árkok itt-ott, egyre erősebb olvasószemüveg kell és már nem azt csináljuk, amit szeretnénk, hanem amit tudunk: lassan bekerít a négy fal, ha nem vigyázunk. De néha még akkor is. Akkor majd az emlékekből merítünk majd egy kis fényt, meg a humorérzékünkből, ha megtréfálnak az istenek. Meg a szeretetből, csak legyen.
3 megjegyzés:
Én úgy örülök :)
És a Vajákról is írsz valamit?Mi is most nézzük :D
Köszi és persze :)
Megjegyzés küldése