2021. október 28., csütörtök

A feleségem története




Nagyon vártam már, mert Enyedi Ildikó filmjeit imádom. Gondolkoztam nagyon, biztosan írjak-e erről a filmről, nagy falat ez nekem...de azért röviden mégiscsak megemlítem a kronológiai hűség miatt és mert közben belekezdtem  a könyvbe: gyorsan írnom kell róla valamit, mielőtt elolvasom. 
A film történetéről röviden annyit, hogy egy hajóskapitányról szól, akinek egyetlen szenvedélye az evés: igazi ínyenc. Viszont gyomorfekélye lesz, és a hajószakács példájából merítve (aki házas), eldönti, hogy neki feleség kell, most. Egy kávéházban fogadásból megkéri az első arra járó nő kezét (aki persze gyönyörű és csábító), aztán feleségül veszi. Aztán mint aki jól végezte dolgát, elhajózik négy hónapra és hamarosan már a gyomorfekély lesz a lekisebb gondja.  
És amiről számomra szólt ez a csaknem háromórás film (2 óra 49 perc): az a szívfájdító tény, hogy a férfivilág és a női világ mint az olaj és a víz, egymás fölött-alatt áramlanak, de sosem elegyednek, ha nincs kölcsönös tisztelet. Anélkül minden hiába. (A végtelenben sem összeérő párhuzamosok.)
A sok-sok apró részletből egy: sötétben sejtetve, ahogy a matrózok egymással a tangót gyakorolják, majd a táncteremben, ahogy a kapitány tangót táncol a feleségével és egészen leveszi a lábáról ezzel a nem is sejtetett tánctudással, ennek a mélyen metaforikus tartalma és paradoxona. Hogy itt van egy tánc, amit férfiak egymással gyakorolnak, egymáson kísérletezik ki a csábításnak ezt a nagyon kifinomult és egyben erőszakos harcmodorát és hat. De ehhez egy olyan nő kell, aki mer tangót táncolni. És Lizzy nem fél.

10 megjegyzés:

Alma írta...

Úgy volt, hogy együtt nézzük meg :(

ixchel írta...

Nem a Perzsa nyelvleckéket?

Alma írta...

Szülinapomra ígérted a Feleségem történetét, a Perzsa nyelvlecke azelőtti ötlet :)
Nem gond, csak kicsit meglepődtem.

Alma írta...
Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.
Alma írta...

Rabán ezt a filmet ígérte születésnapomra, tőled én kértem, hogy nézzük meg együtt, így pontos.

ixchel írta...

Bocsi. A szita agyam. Szívesen mwgnézem veled mégegyszer.

ixchel írta...

Engesztelésül mit szólnál a legújabb Wes Anderson filmhez? https://muveszmozi.hu/filmek/francia-kiadas

Alma írta...

Francba, hogy maszkba kell mozizni!
Már annyira kíváncsi vagyok erre a filmre.
Argentinában tényleg táncolták egymással a férfiak a tangót, itt Európában csak gyakorolták?

ixchel írta...

Valahol olvastam erről konkrétan régebben. Most reggel keresgéltem azt a cikket, de nem találtam. www.milonga.hu/tango_tortenelem.html talán itt...

Alma írta...

Köszönöm, nagyon jó cikk. 3 év gyakorlás után mert csak nővel tangózni egy férfi, hihetetlen, de tök jogos. Mit tesz a konkurencia! :D