A HBO2-n láttuk ezt a filmet a napokban. Se az Amerikai szépség előtt, se azóta nem láttam ilyen jó filmet az életközepi válságról.
És bár Ben Stillert sose szerettem, meg kell, hogy mondjam: remek volt. Egy jóravaló fickót játszik, aki az egyetem után kitalálta annakidején a maga kis vállalkozását, amiből tisztességes jómódban megél a család. A fia kiemelkedő zenei tehetségként lehetőséget kap arra, hogy a Harvardon tanulhasson. Brad elkíséri a fiút Bostonba, a felvételire, és csak ott derül ki, hogy elnézték a megmérettetés időpontját. Hogy ne essen kútba a lehetőség, Brad elkezdi hívogatni a hajdani, időközben hírességgé vált hajdani barátait, és az egyik segítségével mégiscsak lehetőséget kap a fiú a meghallgatásra.
Az, hogy egy időre földrajzilag és életvitelileg is kiszakad a mindennapjaiból, ráadásul még az egykori osztálytársai, barátai sikerét látja, más perspektívába helyezi a sorsát, erőfeszítései eredményét. Óhatatlanul összehasonlítgatja a saját sorsát az övékkel és egyre kisszerűbbnek látja a tulajdon életét. Hirtelen átjárja a keserűség és vívódni kezd a féltékenység, az elvesztegetettnek hitt évek és a hirtelen rászakadt öregedés pokoli érzésében. Cseppet sem vígasztalja, milyen remek srácot nevelt, sőt: előveszi a rettegés, hogy a fia sikereinek fényében micsoda lúzernek látja majd mindneki őt. Ahogy halad a történet, szép lassan azért árnyalódik a kép és kiderül, hogy mi minden is lappang az ún. sikeres életek mögött. Mindezzel együtt nincs semmi elkenve, megszépítve, a beszélgetések és a belső monológok okosak és igazak. Remek film volt!
3 megjegyzés:
Láttad már A negyven az húszban?
Nem még. Jó volt?
Persze, nekem bejön :)
Azért volt jó ez az életközépi válságfilm, mert inkább értékrendi válságról szólt."Rosszbarátokkal" vette körül magát, ezért zuhant meg ennyire.Elvesztette a fonalat.
Megjegyzés küldése