A társas lény óta nem olvastam Aronsontól semmit. Ez 25 éve volt. Erre a mostani könyvre Bánki György hívta fel a figyelmet egy előadásában. Hála érte.
Mi a jó ebben a könyvben? Miért érdemes elolvasni? Mond-e valami újat? Igen is, nem is. Egyrészt: leélünk pár évtizedet emberek közt és a tapasztalataink által már megsejtjük azt, amire a kutatások által a szakemberek bizonyítékokat is szolgáltatnak és jó ezt olvasni. Az ember nem érzi elszigetelt eseteknek ezeket és a homályos megérzések lehetséges tendenciák figyelmeztető jeleivé válnak. Nem lepődünk meg, ha az élet újból szembesít vele.
A könyv legfőbb mondanivalója: legyünk tudatában a vakfoltjainknak, amik megnehezítik, hogy bizonyos tényeket tudomásul vegyünk és annak az énvédő mechanizmusnak, ami a hibás döntéseinkből fakadó lelki feszültséget igyekszik csökkenteni. Esendő emberek vagyunk, akiknek jár a bocsánat és az újrakezdés lehetősége.
A könyvet egy Lao-Ce idézettel zárja:
" A nagy nép olyan, mint a nagy ember:
Ha hibát követ el, felismeri.
Ha felismerte: beismeri.
Ha beismerte: orvosolja.
És aki rámutat a hibáira, legjóságosabb tanárának tekinti."
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése