Jobb lett volna tán frissiben írni a hétfői színházlátogatásról, de akkor tuti egy szemhunyást se aludtam volna és ezt a luxust mostanában nem engedhetem meg magamnak. Pár nap elteltével ugyan kicsit megkopott az élmény frissessége, de azért talán még meg tudok valamennyit őrizni belőle. Ez a legjobb a blogolásban.
Kati meglepetése volt, csak pár nappal dec.2-e előtt árulta el, hová is megyünk: a Szkéné színházba, egy Pintér Béla darabot nézünk meg. Bármilyen kínos, számomra ismeretlen volt ez a név, aki - mint kiderült - komoly név az alternatív színházi életben. A Titkaink hétfői előadása a 200. volt. Hát hol élek én? - kérdezem magamtól ilyenkor.
A darab egy táncházas csoport mindennapjairól szól valamikor a nyolcvanas években. A színészek fantasztikusak, Csákányi Eszter meg egy igazi csoda. Mindegy, hogy Páncél elvtársat játszik vagy dr. Szádeczky Elvira pszichológust, az úgy jó, ahogy van. Zseniális ez a nő.
Az előbb azt akartam írni, hogy emlékszem rá, milyen belterjes volt ez a táncházas közeg, de belegondolva: az egész társadalom ilyen belterjes jellegű volt. Az alternatív zenei közösségek, az egyházi közösségek, a rockerek, a skinheadek, a rendőrök, a tanárok, a melósok és még sorolhatnám: mind ilyen saját kis buborékokban éldegéltek, egymással házasodtak, kis mikrotársadalmakat alkottak. Itt is egy ilyen kis mikrotársadalom életébe nyerhetünk bepillantást.
A népi kör vezetője egyben a Vasfüggöny c. szamizdat kiadvány szerkesztője és kiadója, hozzá kell valahogy hozzáférkőznie a hatalom képviselőinek. A megfelelő ember egy súlyos titokkal terhelt jóbarát lesz, akit beszervez az állambiztonság. Torokszorító az egész: a hatalom elnyomó gépezete olajozottan, cinikusan és tökéletesen öncélúan működik: becsavarja és kifacsarja, akire szüksége van, eltipor minden ellenállást. Bármilyen pragmatikus és kiváltságokat adó, a részének se jó lenni. Hogy lesz ügynök egy egyébként intelligens és felvilágosult emberből, akitől teljesen idegen az uralkodó ideológia? Hol lehet fogást találni egy ilyen emberen? A hatalom a gyengeségeinken keresztül tud kipecázni és nem ereszt. Mi számít gyengeségnek? Minden, ami tilos. A valódi bűnöktől a civil kurázsiig bármi. Minél jobban beleártja magát a hatalom a mindennapjainkba és szabályozza azt, annál kiszolgáltatottabbak leszünk. Először csak a bűnözőket, aztán az ellenzéki beállítottságú politikusokat, aktivistákat, újságírókat hallgattatják el, aztán azon vesszük észre magunkat, hogy egy vicc elmondásáért is elhurcolhatnak fényes nappal. Ez nyilván már nem a nyolcvanas évek, de azért voltak extrém példák szép számmal, sok-sok élet ment a levesbe feleslegesen. Nem őrület megkínozni egy embert azért, mert elmondja a véleményét? Ez csak a vége egy útnak, ami kis lépésekkel kezdődik. Zsibbadtságunkban nem óvjuk ezeket az alapvető jogainkat. Mikor vesszük észre, hogy az út végére értünk és igazából már halottak vagyunk? Miben reménykedünk?
Az előbb azt akartam írni, hogy emlékszem rá, milyen belterjes volt ez a táncházas közeg, de belegondolva: az egész társadalom ilyen belterjes jellegű volt. Az alternatív zenei közösségek, az egyházi közösségek, a rockerek, a skinheadek, a rendőrök, a tanárok, a melósok és még sorolhatnám: mind ilyen saját kis buborékokban éldegéltek, egymással házasodtak, kis mikrotársadalmakat alkottak. Itt is egy ilyen kis mikrotársadalom életébe nyerhetünk bepillantást.
A népi kör vezetője egyben a Vasfüggöny c. szamizdat kiadvány szerkesztője és kiadója, hozzá kell valahogy hozzáférkőznie a hatalom képviselőinek. A megfelelő ember egy súlyos titokkal terhelt jóbarát lesz, akit beszervez az állambiztonság. Torokszorító az egész: a hatalom elnyomó gépezete olajozottan, cinikusan és tökéletesen öncélúan működik: becsavarja és kifacsarja, akire szüksége van, eltipor minden ellenállást. Bármilyen pragmatikus és kiváltságokat adó, a részének se jó lenni. Hogy lesz ügynök egy egyébként intelligens és felvilágosult emberből, akitől teljesen idegen az uralkodó ideológia? Hol lehet fogást találni egy ilyen emberen? A hatalom a gyengeségeinken keresztül tud kipecázni és nem ereszt. Mi számít gyengeségnek? Minden, ami tilos. A valódi bűnöktől a civil kurázsiig bármi. Minél jobban beleártja magát a hatalom a mindennapjainkba és szabályozza azt, annál kiszolgáltatottabbak leszünk. Először csak a bűnözőket, aztán az ellenzéki beállítottságú politikusokat, aktivistákat, újságírókat hallgattatják el, aztán azon vesszük észre magunkat, hogy egy vicc elmondásáért is elhurcolhatnak fényes nappal. Ez nyilván már nem a nyolcvanas évek, de azért voltak extrém példák szép számmal, sok-sok élet ment a levesbe feleslegesen. Nem őrület megkínozni egy embert azért, mert elmondja a véleményét? Ez csak a vége egy útnak, ami kis lépésekkel kezdődik. Zsibbadtságunkban nem óvjuk ezeket az alapvető jogainkat. Mikor vesszük észre, hogy az út végére értünk és igazából már halottak vagyunk? Miben reménykedünk?
2 megjegyzés:
Még a család is megkínoz a véleményedért, nemhogy a társadalom.
Többszörösen nehezített terep, mert a családtagok sokkal jobban ismerik a gyenge pontjainkat és sokkal fontosabb számunkra, hogyan viszonyulnak hozzánk, mint ha idegenek lennének.
Megjegyzés küldése