Disneyland

Nagyszülőnek lenni igazi jutalomjáték lehet, de bébiszitterkedni se semmi. Ha már úgy alakult, hogy a saját unokáimmal csak hébe-hóba találkozhatok, legalább a barátnőm gyerekeire vigyázhattam hétvégén. Jólesett kicsit visszamenni az időben... Saját gyereket nevelni azért melós feladat. Sokkal nagyobb boldogság, de sokkal több aggodalommal is jár, mint alkalmanként egy-két napra jófejkedni. Súlya van. Meg az év 365 napjában egyetlen felnőttnek sincs kedve legózni és barbiezni, időnként csak arra volna szüksége, hogy hagyják egy kicsit békén és ne kelljen századszor is megnéznie ugyanazokat a rajzfilmeket. De most hétvégén nem volt semmi súly, egyszerűen annyi volt a feladat, hogy érezzük jól magunkat. 

Mivel én már elég régen nem követem nyomon a gyerekcsatornák kínálatát, ezért eléggé meglepett egy-két Disney-produkció. Pl. a Bűbáj c. film, mintha az összes hercegnős történet paródiája lenne, hát azon nagyon jól szórakoztam. A történet lényege az, hogy a rajzfilmvilágból, Andalgóciából a gonosz mostoha fondorkodása által a valós világba, a nyüzsgő New York kellős közepébe csöppen egy hercegnő, itt kell megállnia a helyét. Nem valami szivélyes fogadtatásban részesül: senki nem törődik vele, csak egy koldus áll vele szóba, aki egykettőre kirabolja és ha ez még nem lenne elég, még el is kapja egy zivatar. A zilált hercegnőt egy válóperes ügyvéd veszi meseimádó kislánya rimánkodására  kénytelen-kelletlen a védőszárnyai alá. Nagyhirtelen a hercegnő nyomában más andalgóciai lakosok is (egyebek mellett a herceg, aki a kezére pályázik) megérkeznek a való világba, ami számos vicces jelenetet eredményez. 

Rengeteg parodisztikus elem, jelenet volt benne: a kedvencem, mikor a hercegnő első reggelét tölti az ügyvéd lakásában és hát mit is csinálhatna? Hiszen hercegnő: takarít. Hogy pezsgőbb legyen a jelenet, segítségül hívja segítőtársait, az állatokat is. De mivel New Yorkban vagyunk, nem őzikék és nyuszik segítik, hanem városi galambok, patkányok és csótányok, de közben a hangulata, a kameraállás, stb. teljesen a Hófehérkére hajaz, szóval a jelenet szerintem nagyon vicces.

A történet egyébként is tele van régi rajzfilmekre való utalással, mintha az összes hercegnős filmet összerázták volna és ebből lett volna ez a fura, buborékos koktél. 

A másik egy tinifilm volt a Makrancos hölgy által ihletve, azt a huszonegyedik  századi gyerekek szájaíze szerint átalakítva. Nyomokban shakespearei elemeket tartalmazott, egyébként nem volt rossz.

Néha úgy érzem, hogy alig keletkeznek új történetek.  Mindenki a jól bevált, jól megírt, sokak által ismert történetekhez ragaszkodik, ezeknek a gerincére építi fel a saját ötleteit és hipp-hopp: kész a termék: forgatókönyv. Jó, mondjuk a mesecsatornáknál tömeggyártás zajlik, nincs min csodálkozni, de azért lehangol kicsit ez a jelenség.  Pedig a Disney, Pixar még az igényesebbik opció.
Az egésznapos mesetévé-háttérzajban az volt az ijesztő, hogy nem gondolkoztam. De semmin. Kikapcsolt az agyam. Kivéve, mikor a gyerekekkel beszéltünk, az pezsdítő volt. Volt egy-két kolléganőm, aki úgy jött vissza GYES-ről, mint akinek megzápult az agya, mostmár nem csodálkozom...
Viszont egy gyerekkel beszélgetni, játszani...na, az valami. Kizökkent a szürke hétköznapokból, próbárateszi a kreativitást, fantáziát. Na, ez rugalmasan tartja az agyat!