Végignézek a könyvespolcainkon, meg a hálószobában rakásban álló könyveken....hááát, a többségüket valószínűleg nem fogom már elolvasni. Kár. Egész életemben csak azokat a könyveket olvastam el, amik igazán megérintettek és néha még azokat is félbehagytam. Nem szeretem "kivégezni", "letudni" a könyveket. De ha író lennék, legjobban a magamfajta olvasót szeretném, mert ami úgy istenigazából tetszik, arra időről-időre visszajárok, sokáig forgatom magamban az olvasottakat. Kinga mondta, mikor a dóci tanyavilágba költöztek: kétféle föld van: az agyagos, amit nehéz megmunkálni, de megtartja a nedvességet, tápanyagokat, csak lazítani kell egy kicsit, meg a homokos, amivel könnyű dolgozni, csak semmi értelme, mert minden csak átfolyik rajta. Én a kicsit nehéz fejemet az előbbihez hasonlítom. Az arany középút persze a humuszos erdőtalaj lenne. Ez mondjuk Alma elméje.
Kedves íróim, akikhez mindig visszajárok: Platón, Karen Blixen, Mika Waltari, Faludy, Esterházy, Márai, Ottlik Géza és mások. Most Feuchtwangert szedtem elő, a Goyát, aminek már nem először futok neki. Feuchtwangert azért szeretem, mert olyan, mit egy sokat látott, kicsit fanyarkás, száraz öregúr: a jellemábrázolásai tűpontosak, távol áll tőle minden túlzás: visszafogott és elegáns, ahogy az udvari cselszövések útvesztőjében kalauzol, szerintem ez a specialitása: a kavarások, a kisebb-nagyobb manipulációk, a szövevényes ügyek. És soha nem ítélkezik! Annyira el tudom képzelni a narrátor hangját, ahogy mesélni az eseményeket. Az én fejemben egy szikár, fehér hajú, kicsit gunyoros mosolyú, fémkeretes szemüveget viselő, 65 év körüli, ívelt orrú férfi. Feuchtwanger valójában így nézett ki:
3 megjegyzés:
Hű, de szeretem ezt a könyvet!Első Feuchtwangeremet apunál olvastam, az Oppenheimer testvéreket.A feleségének(Martha F.) és Alma Mahlernek az önéletrajzában lehet olvasni a politikai helyzetet, ahol ezek a művek születtek.Milyen vagány bohémek voltak, hihetetlen!
Ja, nálam is mindenütt félig olvasott könyvhalmok tornyosulnak.Azt olvasom el tutira, ami a mániámmá válik valami miatt, mert meg akarom ismerni minden porcikáját az írónak, amennyire lehetséges persze.
Apunak nagyon jó ízlése volt. Sajnálom, hogy sose voltunk igazán szinkronban és nem tudtunk eleget beszélgetni. Meg azt is, hogy annyira szégyellte, hogy az igényei meghaladják a szokványos szintet. Félt kilógni a sorból.
Laci szerint osszuk fel, ki melyik felét olvassa el egy könyvnek és beszéljük meg...
Apu furcsa(de szerethető) keveréke volt a személyességnek és a szerepeknek.Nem tudott az igényszintjének megfelelő szerepet találni a társadalmi helyzetében, pedig simán lehetett volna, csak ahhoz őszintébbnek kellett volna lennie, több önérzettel.Amihez őszintén ragaszkodott az az önzése és mi, a gyerekei.
Most ugye Dunát lehet rekeszteni az önismereti könyvekkel és tanfolyamokkal.Az alap attitűd megváltoztatása nélkül nem sikerülhet valódi változást elérni.Az önismeret lelkiismeret nélkül nem sokat ér.Nem kerülnek helyükre a kirakók darabkái.Önismeret,lelkiismeret, hála.Ennyi.Nem kell a csillagokat lehozni az égről.
A félkönyv olvasása jó ötlet, tök vicces, de igazságos.Főleg versengőknél(mint mi vagyunk).
Megjegyzés küldése