A cukrász

Olyan jó kis filmet láttunk a Cinemaxon. Izraeli-német koprodukció és olyan is: nagyon finom kis történet: kész csoda, hogy ilyesmik készülnek manapság. Egy fura szerelmi háromszögről szól, amiben egy német fiú, Tomas, egy izraeli nő között az összekötő kapocs a biszexuális férj, Oran, aki a két ország között utazgat. A sorsok akkor fonódnak össze egy időre, mikor a  férj meghal egy autóbalesetben és a német szeretője kiutazik Izraelbe, hogy kicsit ott éljen, ahol ő élt, hogy feldolgozza a veszteséget.  A feleség kávézójában kezd dolgozni, és süti azokat a sütiket, amikkel azelőtt a berlini cukrászdába néha-néha betérő Orant bűvölte el. Bár az új cukrász miatt a kóserségi papír veszélybe kerül, a sütik nemvárt népszerűséget hoznak a kávézónak, ezért Anat a rokonság rosszallása ellenére kiáll mellette. Tomas persze elhallgatja, hogy ismerte a férfit és lassan a nő kezdeményezésére kialakul köztük egy szerelmi viszony. Ez eléggé valószerűtlen lenne, ha nem lebegne örökösen köztük annak az emléke, akit mindketten szerettek. Bizarr? Meg lehet így gyógyulni? Nem tudom. Mi van, ha igen? Lehet, hogy ideiglenesen mindegy lehet az alapvető nemi orientáltság, illetve lehetnek olyan helyzetek, és talán főleg a gyász időszaka lehet ilyen, mikor annak, akit szerettünk, bármilyen kis emlékfoszlányát hordozó személy megvigasztalhat egy kicsit. Akkora lehet a fájdalom, hogy ő már nincs és ilyenkor talán nem is a testiség, hanem a melegség, az intimitás hiányzik. Remélem, ezt soha nem kell átélnem. 

A film szerencsére nem volt szájbarágós, nélkülözte azt a - számomra - harsány, buta és hazug hype-ot, amivel a hollywoodi filmek a homoszexualitás elfogadását próbálják elérni. Finom volt és intelligens, szépen fényképezve, a színészek hitelesek, nagyon érzékenyen épültek fel benne a viszonyok. Ritka jó élmény volt.