Az vagy, amit megeszel.

Az ünnepek kapcsán mindig felmerül, mikor mit szokás enni: karácsonykor halat, újévkor lencsét, mákos ételeket, hátha elér a bőség az idén, csirkét ne, mert hátrafelé kaparja a szerencsét,viszont disznót meg igen, mert előrefelé túr, stb.  Érdekes lenne összeszedni, mi mindent veszünk magunkhoz ilyen megfontolásból az év során. Ha igazán érkelne a gasztronómia, biztosan készítenék egy ilyen gyűjteményt. 

De így, csak belekotnyeleskedve a témába is látom, hogy sok esetben nem táplálékot, hanem jelképeket veszünk magunkhoz. Lehet, hogy Jézus mégiscsak tévedett és nem csak az "fertőzteti meg" az embert, ami a száján kijön, hanem az is, ami a száján bemegy? Mert valahogy minden kultúra jelentőséget tulajdonít neki: a tojás, a gabona, a méz, a bor, az olaj, a kenyér nemcsak táplálékok, hanem egyszersmind kegyszerek is. Húsvétkor bárányt eszünk, karácsonykor pulykát. A nyúl, mint a termékenység szimbóluma, ugyebár. Vagy itt van a húsvéti szentelt tojáshoz fűződő hagyomány: egy-egy tojást mindig ketten ettek meg, hogy ha eltévelyednek, jusson eszükbe, kivel ették meg azt a tojást. (Hátha ez kapaszkodót nyújt?)

A kóserség legtöbb alapszabálya teljesen ésszerű: az a lényege, hogy minél jobb minőségű, friss élelmiszer kerüljön az asztalra. Na és hogy a levágott állt a lehető legkevesebbet szenvedjen. Amit és ahogyan eszünk, az erkölcsi alapvetéseket is magában foglal, nem csak praktikus szempontokat. "Ne főzd a gödölyét anyjának tejében." Ennek se igazán praktikus okai vannak, inkább a teljes kizsákmányolástól, mohóságtól óvó szabály. Aztán, hogy ezt is mennyi módon csűrték-csavarták, az már igazán ízléstelen. Aki az anyját is eladná, az úgyis megmagyarázza, hogy hogyan lehet mégis hasznot húzni ebből. De az alapszabály mélyen erkölcsi célzatú..

Kínában, ahol ami mozog, azt megfőzik, ami meg nem, azzal fűszereznek, egészen az alkímiába hajlik a főzés tudománya. Amit megeszel, nem csupán a táplálékod, hanem a gyógyszered is. Az "öt gyógyszer": kisütött bivalyvaj, friss vaj, olaj, méz, nádcukor. A taoista vallás szerint az emberi testben harminchatezer istenség lakozik, akik ki nem állhatják a bor és a hús szagát. Továbbá a Három Féreg, melyek a betegséget, az öregséget és a halált okozzák, és az ember által elfogyasztott öt gabonán (rizs köles, búza, árpa, zab) élősködnek. Ez is kinek a fejéből pattanhatott elő. Persze senki nem vette komolyan. De hogy miért tartották mérgezőnek a lómájat, a félszarvú kecskét, a fejükkel északra kimúlt háziállatokat, az jó kérdés. De a fecskefészek, a száznapos tojás jöhet. A kínai gasztronómia egyébként is felfoghatatlan dimenzió a legtöbb európai ember számára, annyira sokrétű. Szörnyen izgalmas.

És ha már mérgező: a piaroa indiánok mérgezőnek tartották a húsevést, ezért mágikus énekekkel ehető "növényekké varázsolták" az állatok húsát, hogy fogyaszthatóak legyenek. Ehhez képest viszont reális tény, hogy a trópusi ültetvényeken termelt, eredetileg mérgező maniókát ehetővé tudják tenni azzal, hogy lereszelik. 

Legalább ugyanennyire fontos, hogy bizonyos ünnepek, események kapcsán mit nem eszünk, pl. a húsvét előtti negyvennapos böjt. De a delphoi jósdában is szokás volt, hogy ha valaki fontos kérdésben várt választ, testgyakorlatokkal és böjttel készítette fel magát a jóslatra. Vagy a beavatási szertartások, amiket legtöbbször szintén böjt előz meg vagy kísér, hogy az ember az elcsendesedésben felül tudjon emelkedni a hétköznapi énjén. Ez nem tévesztendő össze a fogyókúrával, aminek során mindannyian többé-kevésbé farkasemberré változunk. Én nagyon.

Érdekes lenne egy könyvet írni Szakrális gasztronómia címmel. Csak senki se olvasná el. De jó cím, hangzatos.