Hologram

Jaj, jaj, jönnek a digiszexuálisok, mi lesz most? Tegnapi cikk az Indexen: Összeházasodott egy holomgrammal egy japán férfi. 

Szeretik a japánokat valami istentől elrugaszkodott perverzeknek beállítani. Én egyáltalán nem értek ezzel egyet: szerintem semmivel nem rosszabbak ezen a téren, mint bármelyik nemzet, csak fejlettebb a technológiájuk és nyíltabban beszélnek arról, ami nálunk sok esetben csak gondolati vagy a szavak szintjén zajlik. Oda is megérne vetni egy kritikus pillantást, az európai, hát még a puritán amerikai kobakokba, látnánk ám csodákat. A bugyiautomatát, amit a japánok perverziójának bizonyítékaként szoktak előcitálni, én egyáltalán nem találom furcsának: ott legalább egy emléket próbálnak megragadni egy illaton keresztül, valami valóságosat próbálnak megidézni.

De ez a hír azért bevallom, kicsit elgondolkodtatott. Nemrég láttuk a Szárnyas fejvadász újabb verzióját, ahol a főhős egy hologrammal él, aki egyszerűen annyira kedves és szolgálatkész, na meg még szellemi társ is, amilyen élő ember soha nem lehet. Sosincsenek rossz hangulatai, nem húzza fel az orrát semmin, mindig megértő, épp csak teste nincs, de hát annyira "jófej", hogy még prostit is szerez a srácnak, akire rávetítve szexelhetnek  "hármasban". Hát mi kell még? 

Nem hiszem, hogy manapság lennének ilyen intelligensen megalkotott programok, bár ez szerintem csak idő kérdése. Ez a japán fickó nem ilyennel kötötte össze az életét, jóval kevesebbel is beérte...De most mivel rosszabb ez annál, mint mikor valaki az Eiffel-toronnyal lép frigyre? Mondjuk az szerintem legalább vicces. Ha az Eiffel-toronnyal össze lehet házasodni, akkor el is lehet válni? És van vagyonközösség? 5 év után mindennek a fele az övé? Vagy házassági szerződéssel történik, ahol kikötik, hogy a halálunk estén az Eiffel-torony nem örököl semmit? Vagy ha baleset ér, ki lesz a legközelebbi hozzátartozónk? Ki nyilatkozhat majd arról, hogy lekapcsoljanak-e a lélegeztetőgépről? Vagy fordítva: az Eiffel-torony felújítási munkálataiba majd nekünk is be kell majd szállni? Az optikai tuningba? 

Sokszor nem könnyű együtt élni egy valóságos személlyel. Még szerencse, ha van szerelem, ami kicsit megolajozza a gépezetet, egyébként az első év tuti pokol vagy szakítás. Hogy lehet különben elviselni, hogy a másik mindenhol ott van: a szaga, a cuccai, a zajai és hát persze a véleménye na ez a legnehezebb, főleg ha különbözik (már pedig fog) a miénktől. Reggel tuti, hogy mindenkinek büdös a szája és erről mégcsak nem is tehet. Menzesz előtt hisztizik, ha frusztrált, hisztizik, ha szar napja volt, hisztizik. A férfiak nem menstruálnak, de ettől még tudnak nagyon hülyék lenni. Böfögnek, finganak. (A nők is, bár nem olyan elementáris jókedvvel.) És még nincs gyerek. Nem mindenkiben van annyi kakaó, hogy ezeket a lelki (-és testi) állapotokat kezelni tudja, pedig nagyon megérné. Fontos lenne, hogy legyen egy olyan hely, ahol az ember tényleg el tudjon lazulni, ahol a stresszt el tudja engedni és lehetőleg ez ott legyen, ahol egyébként lakik. Ez tényleg meghosszabbítaná és jobbá tenné az életünket. Meg szép, hogy egy robot eligazodik a Wikipédia-szócikkekben, de milyen érdekes az, mikor valakinek kipattan a fejéből egy eredeti gondolat, egy paradoxon, a humor? Klassz, ha valaki azt mondja, amit hallani szeretnénk, de akkor mitől fogunk fejlődni, hogyan lépünk túl az árnyékunkon, ha semmi nincs, ami inspirálna? Szóval valahol értem én a japán fiatalembert, de másrészt meg olyan kevés, amit választott, annyira uncsi. Halálosan unalmas.