Janne Teller: Semmi

"Eskindsen tanár úr ugyanazzal a poénnal üdvözölt bennünket, mint minden évben: - Gyerekek, örüljetek a mai napnak! Iskola nélkül vakáció sem lenne. 

Nevettünk.. Nem a poént találtuk viccesnek, hanem a tényt, hogy az idén sem hagyta ki. 

ebben a pillanatban felállt Pierre Anthon. 

- Semminek sincs értelme, ezt régóta tudom  - közölte. - Ezért semmit sem érdemes csinálni. Erre most jöttem rá.

  Majd egész nyugodtan meghajolt, s összepakolta a cuccát, amit nem sokka azelőtt vett ki a táskájából. Búcsúzóul közönyös képpel felénk intett, s kiment anélkül, hogy becsukta volna maga mögött az ajtót.

Pierre Anthon azért hagyta ott az iskolát, hogy a szilvafa tetején üldögéljen, és éretlen szilvákkal dobálózzon. Némelyik eltalált minket. Na nem mintha Pierre Anthon direkt ránk célzott volna. Ez szerinte egyébként sem érte meg a fáradságot. Csak véletlenül talált el néha-néha. És kiabált is utánunk mindenfélét. 

 - Minden mindegy!  - harsogta egyik nap. - Mert minden csak azért kezdődik el, hogy egyszer véget érjen. Születésetek pillanatában haldokolni kezdtek. És így van ez mindennel. "

Innen indul a történet, amit nyugodt lélekkel felvehetnének az ajánlott könyvek listájára valamelyik hagyományosan úgyis elbliccelt kötelező olvasmány helyett, ahogy a skandináv országokban már most is az. Arról szól, hogy egy csapatnyi kamasz az Élet értelmét kezdi keresni, hogy választ adhasson ennek a Pierre-nek a provokációira. A maguk kontrollálatlan, a Legyek Urát idéző rítusaival, felnőtt segítsége nélkül próbálják meglelni a meglelhetetlent. Tanácstalanságukban egyre messzebb és messzebb mennek, míg tragédiába torkollik a történet megoldás nélkül.      

A könyv jó, bár nem zseniális. Szókimondó, fontos és provokatív, letisztult és valahogy mégiscsak hiányérzetem van. Csak úgy nem adnám a gyerekem kezébe, de hogy fontos beszélni róla, az biztos, mert pont ez a korosztály az, ami nagyon könnyen lezüllik, ha nem talál értelmet az életének. És a lezüllést arra az állapotra is kiterjesztem, mikor dolgozol, fizeted az adót, neveled a gyerekeidet, csak elfelejtesz gondolkodni és fontos kérdéseket feltenni magadnak. Ennél semmivel nem szomorúbb élet egy alkoholistáé, csak a társadalom számára kényelmesebb, kevesebb macerával jár.  

A  sulis gyerekek közül ennek a Pierre-nek lett volna rá lehetősége, hogy célt találjon az életének, mert ezeket a kérdéseket feltette magának és a többieknek, még ha nem is volt pillanatnyilag képes válaszolni rájuk. Sajnos ilyen az Élet, ilyen a társadalom. Mindig születnek ilyen gyerekek, akik nem elégednek meg a sablonválaszokkal, megkeresik a magukéit, de ezeknek a nagy részét leszedik a szilvafáról, mielőtt megtalálnák. Mindig leszedik a szilvafáról, mert a tömeg nem szenvedheti a nehéz kérdéseket. Ez van. A tömeget ugyanis nem érdeklik a válaszok. 

Az önismeret nehéz pálya és  van, aki nem is bír ép ésszel végigmenni rajta. Akkor van érték az életedben, ha van benne valami, mi nem eladó. 

Hogy értelme van-e, volt-e : majd a végén derül ki. Évtizedeket lehet zombi üzemmódban tölteni. Mindenki máshogy éli meg: ami engem kíváncsivá tesz és inspirál, arra más vállat von. Az én ártalmatlan hedonizmusom is sok ember számára értelmezhetetlen, pedig nem csinálok mást, csak figyelek és várok. Viszont a vallásos ideológiákba feledkezett, de az életüket nem élő emberekkel meg én nem tudok hatékonyan kommunikálni. Szóval nekem is megvannak a korlátaim, sajnos. Nincs mindenki számára érvényes válasz, de kérdések nélkül egyéni sem lesz.