A Négy lakoma annyira tetszett annakidején, hogy mindenképpen el akartam olvasni tőle, amit még lehet. Magyarul csak az Orosz románc jelent meg, úgyhogy lecsaptam rá.
Meir Shalevet a mágikus realisztikus stílusa miatt előszeretettel hasonlítgaják Márquezhez. Hát, kb. szerintem kb. annyira hasonlít Márquzhez, ahogy az Negev sivatag egy trópusi esőerdőhöz. Mégis jó. Nem olyan buja, fűszeres, egzotikus. Európai. Illetve: olyan emberekről szól, akik kínkeservesen megvetették a lábukat egy idegen és kietlen földön egy álomtól vezérelve és még a szerelemre is maradt erejük. Az Ororsz románc is nagyon jó, de a Négy lakoma még jobb volt.
"Fánya és Eliézer Márgulisz szőlőjébe tartottak. A vastag szemüveget viselő LIberson vitte a piknikkosarat, a gyenge és könnyű Fánya az ura vállára hajtotta a fejét, és a szentjánoskenyérfa porzószálainak illetlen, spermaszerű szagáról tréfálkozott.
- Fánya, a te korodban! - mondta Liberson, és belepirult a szerelembe.
Egymásba kapaszkodva baktattak a szekérúton, nagy élvezettel szívták be a kék hegy barlangjából jövő eső és felhők illatát. Takarót terítettek a vén szőlőtőkék alá, egymás kezét fogva, lassan ereszkedtek le a hosszú fűbe, és evés közben le nem vették egymásról a tekintetüket.
Sehol egy lélek. Márgulisz jó régen telepítette a kis szőlőskertet, kizárólag a méhei számára. Sosem szedte le a gyümölcsöt, mert úgy hitte, ettől borízűbb lesz a méze, és a halála óta gondozatlan szőlőtőkék benőtték a rothadó lugast, mokány, vadul összevissza ágazó szövedékké fejlődtek. Szkinek melegedtek a nyár utolsó sugarainál a friss vakondhányásokon és szeretettel nézték a szerelmespárt.
Liberson lassan, precízen felszeletelt egy pácolt heringet és tejfelt kent a friss zsemlékre.
- Egy kis uborkát? - kínálta huncutul.
- Később - felete Fánya.
Minthogy nem akarta felkelteni az asszony gyanakvását, sem elrontani a meglepetést, Liberson nem erőltette. Egy sziklának dőlve ült, Fánya pedig a hátán feküdt, fejének ragyogó glóriája a férfi combján. Délután volt, és a lágy, őszi napfény, oly sápadt, akár a fagyasztóban tartott tojás sárgája, fürösztötte testüket, behatolt vén ízületeikbe, eltöltötte őket szerelmes jó érzéssel.
- Fénykorában Pinesz - beszédet tartott volna a szerelem hatalmáról, amely arra készteti a hangyakirálynőt, hogy szárnyat növesszen.
- Tőled ma is kitelik- mondta Fánya. Mintha már aludna, gyors, álomszerű sóhaj hagyta el félig nyitott száját. A keze a földre hullt, ősz haja rebbent a szélben. Liberson rápillantott, érezte, ahogy elernyed a teste. Óvatosan, hogy fel ne ébressze, elnyújtózott a hátán, fejét a köre hajtotta, felbámult az égre, a keze pedig egy hajfürttel játszott asszonya nyakán. Az együtt töltött, hosszú évek megtanították, hogy ápolja az élet iránti szenvedélyt, ami egyre erősebben égett benne, ahogy öregedett. Ő ezt "örök lángnak" nevezte. Hálás volt Istennek, hogy hitetlensége ellenére erőt adott neki, hogy táplálja ezt a lángot, és a kibucnak és Mandolin Cirkinnek, hogy ilyen ajándékot adtak neki, ezt a ragyogó pillangót, aki egyedül az övé.
Néhány hangyakirálynő szállt Fánya ruhájára, és Liberson, mielőtt elszunnyadt volna ő is, gyengéden lefújta őket, hogy ne zavarják asszonya álmát. Egy óra múlva a lehűlt levegő hidegétől borzongva ébredt. Mire megértette, hogy nem az ősz hidege az, hanem feleségének halott teste, a hályog teljesen kioltotta a szeme világát, egészen megvakult."
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése