Salsa

Történelmi jelentőségű esemény zajlott le tegnap a házunktáján, tudniilik résztvettünk életünk első salsaóráján. És nemcsak ott voltunk. Élveztük.

  És ez a történet is egy cukrászdából indult ki, szóval mégsem minden bűnös élvezet melegágya egy ilyen hely. (Ez ráadásul egy vegán cukrászda.) Ott pillantottam meg egy szórólapon, hogy a Napfényes Rendezvényházban latin táncház lesz. Nosza, meg is mutattam Lacinak, ő meg szólt Zsoltéknak, hogy belekóstolhatnánk kicsit a tánctanulásba picit és nem volt senkinek ellenvetése. Kis, beletörődött sóhajok igen, de mivel a fiúk úgyis megígérték, hogy szeptembertől rendszeresen járunk majd táncolni tanulni, nem volt komoly ellenkezés. 

  Sajnos Ági szerdán nem érezte jól magát, így hát kettesben maradtunk Lacival a terep felmérésére. Ez a rendezvényház tulajdonképpen a Napfényes Étterem alagsora. Lent is ki van alakítva egy egyszerű büfé, szóval senkit nem fenyeget az éh-, és szomjhalál. Ott gyülekeztünk. Végül hat nő és két férfi vett bátorságot a tánctanuláshoz, és egy férfi oktató s volt, úgyhogy abban egyeztünk meg, hogy az alaplépések elsajátítása után körbeállunk, és mi csajok felváltva járulunk az urakhoz egy táncra ;) Teljesen jó volt így. (Bár a fiúknak nem sok pihenő jutott. Vagyis semmi.) Szóval nekik két óra kőkemény koncentráció lett a felszabadult táncikálásból. A kora harmincastól az ötvenes-hatvanas korosztályig jelentünk meg,  mi nők. Én örültem neki, hogy ilyen váltásos rendszerben táncoltunk: Lacival mindig jól megörültünk egymásnak: a nyakába ugrottam, mikor összekerültünk, ő megpuszilgatott. Sajnos volt, aki úgy gondolta, hogy ma mindenképpen fel kell szednie valakit, úgyhogy egy farmeroverallos, szemüveges kis szőkeség megpróbálta levenni a lábáról az én páromat. Ez magában véve nem is zavart volna, jót nevettem volna az egészen, hadd legyezgesse kicsit a hiúságát. Mindenkinek jólesik és jót is tesz a dicséret, a pozitív visszajelzés.  De mert én is ott voltam, teljesen felbaszott felháborított ez az arcátlanság. Mit képzelt? Szerencsére ezt már csak utólag tudtam meg, mert biztosan nem hagytam volna szó nélkül. 

De térjünk vissza a tánchoz. Az egyszerűbb lépéseknél még irtó jól megvolt köztünk az összhang, kifejezetten élvezetes volt együtt táncolni, de az első keresztlépésnél beállt a káosz: mindketten félreértettük a feladatot és egyikünk se engedett, úgyhogy amit műveltünk, azt a legkevésbé se lehetett táncnak nevezni, inkább gyerekes lökdösődésnek. Nem adtuk olcsón a bőrünket.... Hozzáteszem, hogy Laci minden nőt magabiztosan tudott vezetni, egyedül tőlem jött zavarba, nyilván az érzelmi érintettség okán és nem azért, mert olyan megsemmisítő lenne az akaratom.

Az a nagy helyzet, hogy ebben a táncban el kell dönteni, ki vezet. Sőt: az alapszabályok értelmében nincs is apelláta: a férfi vezet, szóval neki nagyon kell tudnia, mit akar és finoman, de határozottan ki is kell nyilvánítania. A nőnek meg hagynia kell magát vezetni, különben elromlik az egész. Nem lesz jó együtt táncolni. Ahogy én látom, a táncban fontosabb az összhang, mint a tudás. Nagyobb élmény egyszerűbben, de harmóniában táncolni, mint vetélkedve figurázni. Ez egy ilyen műfaj. Nekem ez szörnyen nehéz, de csak úgy lehet élvezetesen együtt táncolni, ha átengedem magam a másiknak. (Már csak a játék kedvéért is.) Úgyhogy ebben nem árt gyakorolni magam. 

Összességében nagyon jó élmény volt, alig várom, hogy ismét menjünk táncolni.