Ábrándok

Örökké visszatérő kérdés, hogy kellene élnem ahhoz, hogy tényleg jól érezzem magam. Nem élünk ám olyan sokáig, nem fér bele minden, létfontosságú lenne időben szelektálni a vágyak között. Ezt mindenki tudja, de kevesen élik meg. 

Az a baj, hogy a születésünktől kezdve a családunk, a környezetünk, a média, stb. egy csomó álmot próbál ránktukmálni és egyébként többnyire eléggé gagyi álmokat. Pl. egy rózsaszín műanyag több elemből összerakható Barbie kastély, vagy a szivárványszínű, selymes sörényű póni biztos, hogy nem önmagától lesz csodás, hanem attól a képzelőerőtől, amivel a kislányok színültig töltik. Fiúoldalon is sok hasonló van, és ezekben is az a klassz, amit egy kisfiú belepakol. Bár őket kicsit kevésbé hülyíti a játékipar, nem a cukormáz a meghatározó. Aztán persze mindenki megkapja a magáét. Az még hagyján, hogy vetít a világ, de milyen ócskán. Karib-szigeti álomvilág (ami aztán odaérve cseppet sem mesés), méregdrága ruhák, cipők, táskák, órák, autók, internetre csatlakoztató hűtőszekrény, szex több partnerrel, barátság extrákkal, nagy partik híres emberekkel, ragyogás. De ide tartozik egyébként a munkamánia is, kivéve ha valaki élete álmát valósítja meg, akkor bocsánatos. Csak ne vállaljon az ember családot, amíg tart a nagy buzgalom. Vagy az örök élet, ezt senki ne akarja rámtukmálni.  Nem kell, köszönöm. Hadd éljek úgy, ahogy nekem jólesik, aztán majd meglátjuk.

Mire elérjük az ivarérett kort, de legkésőbb harmincéves korunkra tuti, hogy zsibog a fejünk a sok béna álomtól és mi ezek után megyünk, igazából meg sem kérdezve magunkat arról, hogy kik is vagyunk, mit is szeretnénk igazán. Nem csoda, ha valaki hirtelen meggazdagodik és sokindenre lehetősgée lesz, irtó gyorsan kiég, mert ezeket a talmi elképzeléseket váltja valóra. Az a baj, hogy ezek nem okoznak igazi, tartós örömet, sőt: sok esetben pont ezeknek a megvalósulása szakít el minket az igazi boldogságtól. Körülnézek a saját korosztályomban és elcseszett életeket látok, boldogtalan, fásult embereket. Meg lehet nézni, ki rohan haza munka után, hogy a saját életét élhesse. Nem sokan...

Én most próbálom kitalálni, hogy mire van szükségem, hogyan is szeretnék élni. Nagyon nehéz kiválogatni az ocsút a búzától, de muszáj, sőt: életbevágóan fontos. Mi a saját vágy és mi az, amit csak bekajáltam az évek során? Olyan jó lenne most elvonulni egy kicsit és átgondolni ezt az egész katyvaszt. Ezt legkésőbb a következő szülinapomig ki kell gondolnom.