Változások

Fura, az utóbbi időben teljesen megváltozott a zenei ízlésem. Ahhoz képest, hogy nyáron még teljes mellszélességgel álltam ki az elektronikus zene mellett, manapság már nem tudok ráhangolódni. Ma volt a napja, hogy az MP3 lejátszómat is teljesen újrahúztam. Egyszerűen más harmóniákra vágyom, amazok inkább idegesítenek. Bár inkább beszűkülés ez, mert semmi újat nem hozott, csak egy s más elmaradt a zenei repertoárból. Szóval lehet, hogy jó, de az is lehet, hogy szegényebb lettem.

 Bár ahogy öregszem, egyébként is azt figyelem meg magamon, hogy minden az egyszerűsödés felé halad. Még kiforrázom a csészét kávéfőzés előtt, hogy finomabb legyen a főzet, de már nem ejt kétségbe, ha nem teljesen buborékmentes a crema, így is teljesen finom a kávé, ha jó az alapanyag. Tornázom, mert jólesik a mozgás, és azt, ami jólesik, de nem méricskélek. Csak a könyvek terén nem adom lejjebb, ahhoz túl keveset olvasok, hogy ne tetsszen. Még olvasom a Waharit, de elővettem a Hauff meséket.
Amit mindentudó életvezetési tanácsadóknak nem vagyok hajlandó elhinni, azt rögtön, fenntartás nélkül elhiszem a meséknek. Például itt az Orros mese: ebből évekig merítettem erőt. Épp a minap gondolkodtam azon, hogy a multik mennyire nem szívesen alkalmaznak néhai közalkalmazottakat (merthogy lusták, ugye). Mikor felhagytam a főállású anyasággal, nem igazán tudtam, mit is szeretnék, csak azt, hogy nem a Cégnél akarok megöregedni. Az ötéves munkatársi, tízéves főmunkatársi címtől, ami ugye csak adható, és ami örök frusztráció forrása, mert nem bánnak vele bőkezűen, már akkor is hányingerem volt. Megfogadtam magamban: ha eltelik az öt év, én dobbantok, akárhová. Most tessék, itt van, szeptember 16.-án letelt az öt év.  A Sors furcsa fintora, hogy időközben olyan végzettséget szereztem, amivel a privát szférában is el tudnék helyezkedni, sőt: annyira speciális és ritka, hogy két kézzel kapnának utánam. És nemhogy dobbantani, lépni se merek.