A közösségi érzés egyik legtapintatosabb megnyilvánulásának tartom, hogy az emberek gyümölcsfákat ültetnek az utcára. Akkor is, ha esetleg nem abból a célból teszik, hogy az utcán jövő-menő gyerekek lelegelésszék (mint a fenti képen látható, feketenyelvű leánkák), hanem mert esetleg már nincs hely a kertben, az utcafront pedig elvileg a háztulajdonosé, de félig-meddig azért mégis közös tér. Olyasmi, mint a búzaföld széle, amit nem arattak le a gazdák, hogy legyen egy marék búzája a vándoroknak, nincsteleneknek is.
Itt főleg meggy és szilva terem, de Kisteleken körte-, alma-, és barackfák is vannak, ettől az egész falu illata egy erős gyümölcskoktélra emlékeztet, főleg a forró, nyári napokon. Azóta se éreztem sehol ezt a szinte mézesen édes, nektártól nehéz illatot. Néha nehéz ezt hátrahagyni.
Másrészt: ma bent jártam Budapesten, és újból elérzékenyültem a tudattól, hogy ott lehetek. Egész más a magasság-mélység, jóság-rosszaság, emberi különbözőség mértéke, mint itt, faluhelyen. És mi ez a Budapest mondjuk Berlinhez képest?
Valahogy úgy is vagyok ezzel a Pestre költözéssel, mint egy állat, aki mindenfélét meg akar ismertetni a kölykeivel, azt akarom, hogy megismerjék és birtokukba vegyék a nagyvárost. Azt akarom, hogy vadásszák le. Közben érzem, hogy akár rosszul is elsülhet ez az egész. Csak abban reménykedhetem, hogy sikerül olyan családi hátteret biztosítani a gyerekeknek, hogy ne kívánkozzanak rossz társaságba.
4 megjegyzés:
Azért Pestlőrinc nem Budapest. Vagy csak kis részben az. A II. V.H. után csatolták Budapesthez, addig Pestszentlőrinc volt.
Én egyébként azt gondolom, hogy szerencsére ilyen, de ha valaki azzal az illúzióval jön, hogy ez már a nagyváros, akkor talán csalódni fog. A színház, a mozi, a koncerttermek szinte olyan messze vannak innen is, mint az agglomerációtól. Persze nem biztos, hogy mindenkinek ugyan azok a fogalmai a nagyvárosról.
A magam részéről, mint bennszülött lőrinci, egyébként örülök a "szomszédságnak". :)
Nagyon nem akartunk a XVIII.kerületbe költözni, de a házba azonnal beleszerettünk. Mikor a lőrinci ház mellett szóló érveket latolgattuk, az én párom mintegy végső érvként vetette fel: "és ott van a Zsolt is"!
Nekem sincs Budapest-érzésem, ha ott járok, de a közlekedés nem tűnik halálosnak. A tudat, hogy a gyerekem 10 perc alatt a Kökin, avagy a Nyugatiban van, onnan meg gyakorlatilag bárhol, egyszerre nyugtat meg (a nagyok miatt) és rémiszt halálra (a kicsik miatt).
Egy ideje vallom, hogy teljesen soha nem tudja az ember levetkőzni azokat a gyökereket, ahonnan jött, azt a honvágy szerű vonzódást. Én így vagyok mostanában már az alföldi mezőgazdasági kultúrtájjal, és azzal a fülledt, erotikus meleggel, ami errefelé körbeveszi az embert.
Nagyon szerencsésnek tartom magam, hogy az Alföldön élhettem a gyerekkorom legfontosabb éveit, de már nem tudnék visszaköltözni oda. Ha gazdag lennék, biztosan megvenném nagyanyámék tanyáját, hogy néha ott tölthessek pár napot, hetet, de nem tudnék hosszasabban ott időzni. Egyelőre.
Megjegyzés küldése