Az én Hermésem

Most kaptam a szívemhez, mikor megláttam, hogy egy olyan kategóriás Hermés kendő, amit 100Ft-ért turiztam a gyömrői piacon, 260 fontba kerül. (És az enyém sokkal-sokkal szebb is, életfás.) És én még fel akartam rajzszögezni az irodám falára!!! Úgyhogy most szépen hazaviszem.

Tudtam, hogy luxusmárka, de azért meglepett, mondjuk ezzel a kulcstartóval:

Annyi fér bele az életnek nevezett pályafutásunkba, amennyit  vagyunk hajlandóak észrevenni, megélni, megtanulni... Mindig megszégyenít, mikor nehéz helyzetben élő emberek képesek a történtek jó oldalát látni, kihozni belőle annyi jót, amennyit csak lehet. Ez a gazdag élet titka.

A tegnapi kiskunmajsai kirándulásunkról úgy jöttünk haza, mintha egy hetet töltöttünk volna valahol. A gyerekek legeltettek, felfedezték a volt orosz laktanyát, kutyáztunk, megitattuk a lovakat, és este a járdán , a Tejút alatt heverve néztük a csillagos eget, beszélgettünk. Négy hullócsillagot láttunk fél óra alatt.

A tegnapi nap teljesen jellemző volt: mégis milyen költségkímélő programot csinálhatnánk  ebben az uncsi kisvárosban péntek  délután? Gyerünk a tóhoz. Alma kikötötte,  hogy csak nézelődik,  mert nem akar hajat mosni, bár igazából  bánatos volt. Ő volt a fő célpont, tudtam, hogy ha bejön a vízbe, jobban lesz. (És igazam is lett, mert az úszás, na meg a kocsányon lógó szemek megnyugtatták végül.) Dóri igazi halacska, tudtam, hogy őt fogom a végén a legnehezebben kikönyörögni a vízből. Zsófi egy szűk félórára  jött csak ki, mert találtak egy nimfapapagájt, az ő sorsát intézték addig. Mi Dórival nagyon jól  elhülyéskedtünk, aztán gyakoroltam kicsit a mellúszás-"tudományomat". Becsapós ez a vízi mozgás, mert nem érzi az ember,  hogy bármi is történt volna, de Dóri  ma már alig bírt járni az izomláztól. Én a magam részéről azon vagyok, hogy az idén  átússzam a gyömrői tavat. Ha ez sikerül, elégedett leszek. (Ha meg nem , akkor belefulladtam...)

Kontroll

Annyira  bánt, hogy sokszor éppen azok számára nem tudok elég figyelmet, szeretetet adni, akik a legközelebb állnak hozzám.  A fáradtságom, fásultságom, rossz kedvem az övék, miközben a munkahelyemen, vadidegenek között (és elsősorban feléjük) magától értetődik, hogy figyelmes, segítőkész vagyok, mindent tip-topra elintézek.

Lehet, hogy mégiscsak  jógáznom kellene. Megtanulnék rendesen lélegezni, és egy mélyebb testtudatosságot megtapasztalva, az ászanák segítségével úgy áramoltatnám az energiát  fizikai és az energiatestemben , hogy a  mások számára öntudatlanul működő vegetatív funkcióimat is az irányításom alá vonjam. Úgy meditálnék, hogy csuda. Ha már afféle belső vezényszóra működik minden, talán azt is elérhetném, hogy olyan kényes szervek, mint például a szív, a józan ész parancsát követve nyíljanak-csukódjanak.

Szentek

Nem tudom, miért húzódoznak úgy az emberek a mániákusoktól. Engem mindig nagyon érdekelt, meddig  képesek elmenni, hogy szenvedélyük tárgyát megismerhessék, megőrizhessék, tökéletesíthessék.  Mint kiderült: bármeddig. Bár a fizikai-érzelmi határok elasztikusan  már-már a végtelenbe tolása után időről-időre visszarepítik őket a mindennapokba, de csak az újabb nekirugaszkodásig. Valahol sajnálom is, tisztelem is ezeket az embereket  ezért a megszállottságért, hogy valamit ennyire komolyan vesznek. Például egy nagyon kedves hifis ismerősömet, aki kitette a mosógépet az udvarra, hogy legyen hely a legújabb hangfalnak és akit sikítva hagytak el a nők. 

Ma is sikerült összefutnom egyel, könyvet vettem át tőle a Keletinél.  Az egyik oszlopnál guggolt és a könyvet olvasgatta, majd olyan aggódó arccal nyújtotta át, mint aki az édes gyermekét  adja örökbe. Több tízezer  könyvet halmozott fel az évek során, húsz-harminc van az ágya mellett, amit párhuzamosan olvas. (Ez  nekem is megy...) Szó szerint imádja a könyveket, menti a ritkaságokat, hagyatékokat vásárol fel szőröstül-bőröstül ha kell.  Kifejezetten színes egyéniség, kb. egy órán keresztül sztorizgatott nekem és ha nem siettem volna haza, még el tudtam volna hallgatni (így viszont alig lehetett lelőni). 

Mesélte, hogy egyszer egy 1800-as évekbeli könyvritkaságot rendeltek tőle a Vaterán: egy metszetekkel díszített mesekönyvet, amiből annak idején is csak 1000 példányt nyomtattak. Mikor a Deák Ferenc téren megjelent az apuka, átvette a könyvet és a hatéves gyereke kezébe adta, a mi emberünk szépen visszakérte a könyvet : ez nem egy hatéves kezébe való. És szépen hazavitte. Mert az ő hatéves kisfia már tudja, hogy a régi könyveket egy filccel  borított asztalon szabad nézegetni, kesztyűben - van is neki a saját méretében ebből a spéci kesztyűből, azzal nézegeti a régi őslényes könyvét, amit apukájától kapott. Részesültem egy kis okításban a különböző anyagú, vegyhatású papírok és a különféle testnedvek kölcsönhatásairól  és közben azon gondolkoztam némi perverz örömmel: mit szólna, ha tudná, hogy egy igazi könyvgyilkossal beszélget, akinek a kezében szétporladnak a régi könyvek,  és a legstrapabíróbbal sem ússzák meg szamárfül nélkül. Így bazsalyogna Hannibal Lecter Teréz anyára.

Romolj meg

Joló tett fel a Facebookra  egy Európa Kiadó számot, arról jutott eszembe ez

Cseh Tamás dalokat hallgatok a YouTu  be-on. Istenem, ha belegondolok,  hogy kamaszkoromban hidegrázást kaptam tőle bármikor meghallottam, most meg mennyire szeretem. Ezt a dalt különösen.

 Nem ide tartozik, talán csak hangulatilag: úgy megnézném a Simon mágust.

Tündének - Tudjukkiről

"Nyolcat üt az óra   - visznek a bitóra,
Vigyorog a család , mert a család galád!
Ipad mondja: juhaha, becsukják a  dutyiba,
Napad mondja: halihó , várja már a nyaktiló,
Sógor mondja: kuss, akármerre fuss,
Akárhova menekülj, hóhérkézre juss!
Egyedem -  begyedem, tengertánc, sógorasszony, mit kívánsz?

Nem kívánok egyebet, tányéron a fejedet!
Mert a rokon kaján, röhög a rokona baján,
Ha nem röhög, püföli, ha teheti , megöli!
Öcs a bátyját nyomorba  dönti , nagynénéd a mérget önti,
Nagybácsikád kardot ragad, ha nem hiszed ,  nézd meg magad!

Hetet üt az óra, most hallgass a szóra:
Pusztuljon a rokon, akármilyen fokon, akármilyen fokon!
Amíg él a pereputty, addig nyugton ne aludj,
Atyafi egy se ússza meg , mind hóhér nyúzza meg,
Föld alatt a helye, hulljon le a feje!
De aztán se rejtőzzél, mindenhova rejtőzzél,
Mert a rokonok holtig élnek,
Házadban is hozzád  férnek,
Álmodban is utolérnek."

(  Stanislav Lem :
Mese Nagy Böhöm királyról)