Szárd ragu

Hozzávalók:


1kg marhahús
jó fél deci olivaolaj
3 nagy fej vöröshagyma
só, bors
0,5 kg paradicsom, meghámozva
2ek sűrített paradicsom
1 ek cukor

A hús minimálisan le kell hártyázni. A hagymát olivaolajon megpirítom, besózom. Fedő alatt picit állni kel hagyni, majd a hús rátenni, átforgatni, borsozni. Ha nagyon puha a hús, akkor jön a nagy darabokra vágott paradicsom és 1 ek cukor.  Összerottyantom és kész.

Mozzarellás polentával az igazi:
Jó fél deci olivaolajon 2 fej hagymát megsütök, 1,5l lobogva forró vízzel nyakon öntöm + 1 tyúkhúsleves-kocka megy bele. 1 szarvasi mozzarellát felkockázok, és 40 dkg kukoricadarát habverővel belekeverek a fűszeres, forró vízbe. Jó erős tejbegríz-állaga lesz. Tűzálló tálba kanalazom, rá a ragut és mehet a sütőbe.

Az egyes szám első személy ellenére még nem főztem ilyet, csak ettem. Részemről ez egy szándéknyilatkozat arról, hogy egyszer én is elkészítem a családnak.

A kukoricagombócról jutott eszembe, amit a hársfateában pácolt , erdeigyümölcs-mártásban úszó jércemellhez ettünk. Az egészet elszúrta, hogy vegetával készült a kukoricagombóc.

Harcosok törzse

"Erdős vidéken, a Kétlábúaktól távol él a harcosok macskanépének négy törzse: a Villám, a Folyó, a Szél és az Árnyak törzse. A Csillag törzs a holt macskák égi klánja, felügyelete alatt és szabályai szerint vívják harcukat a természettel és egymással. 

Tűzmancs tehetséges harcos és kiváló vadász, de kívülálló: kölyökként a Kétlábúakkal élt. Emiatt sok ellensége, mégis ő lesz Tűzszív, harcos, aki nemegyszer menti meg társai, sőt más macskák életét is.

ÍGY SZÓL A JÓSLAT: A VILLÁM TÖRZS CSAK TŰZ ÁLTAL MARAD FENN. VAJON TŰZSZÍV TELJESÍTI BE A PRÓFÉCIÁT?"

Jó kis sorozat, imádtam volna annak idején. Laci vette Dórinak, a szép bizonyítványért. (Magyarul három kötete jelent meg.) link

Mélységek

- Anya, én néha úgy érzem, hogy nem is vagyok, olyan furcsa, hogy én is lélegzem, mozgok. Főleg, mikor sokat nézek másokat, hogy hogyan élnek, akkor van ez. (Dóri.)

Balatoni nyár

Szerencsére ebben az évben el tudtunk menni egy kis családi nyaralásra. A szállásunk Füreden volt, innen mászkáltunk át Tihanyba és végül innen mentünk Veszprémbe, akkor ár csak ketten, Lacival. Az első nap körbeszaglásztunk, mi változott az elmúlt 20 évben, mióta nem jártunk itt. Kiderült, hogy a füredi strand elég drága (800Ft körüli felnőtt belépővel), viszont Tihanyban van szabadstrand, oda érdemes átruccanni.  (Bár végül nem oda mentünk, hanem a fizetősre, mert biztonságosabbnak látszott.
Felfedeztünk egy kis bisztrót (Füred bisztró, a központban, a CIB-bel szemben), ahol első osztályú velős pirítóst ettem (ez nálam olyasmi referenciapont, mint a fagyizók megítélésénél vaníliafagyiban a fekete magocskák), úgyhogy bizalmat szavaztunk és a következő estéken is ott vacsiztunk. (Megérte, a szakácsuk zseniális egyéb kaják tekintetében is.)

Vasárnap este a parkban léptek fel a Miskolci Ütősök, nagyon aranyos, lelkes kis fiatalok, ráadásul muzikálisak is, és -bár a repertoár elég tarkára sikerült- szép kis estét köszönhetünk nekik. Érdekes módon a műsor fénypontja egy (vadember) Lajkó Félix-feldolgozás volt, valószínűleg azért, mert olyan emberek játszották, akik tanultak is zenélni, nem csak szeretnek. (És közben nagyra becsülik L.F.-et)

Másnap este ugyanitt hastáncos bemutatón ámulhatott a tisztelt közönség. Szép volt!! A legképzettebbnek egy 50 év körüli hölgy tűnt: a mozgása olyan szép, gördülékeny és pontos volt, hogy bátran kenterbe verhette bármelyik fiatalabb táncostársát. (Nyilván ő volt az oktató.) Nem rosszmájúságból!: Zolika különszáma azért komoly konkurenciát jelentett, a helyi TV is felvette...

Már megint kezd elszaladni velem a ló, regényelek itt, ahelyett, hogy rövidre fognám.

Szóval táviratilag: a Balcsi tiszta volt és kellemes, én végre úsztam 5 métert és Alma megtanított a hátamon lebegni, ez életre szóló élmény volt. A vízben egy apám korú férfi finoman csapni kezdte nekem a szelet, mire Dóri cseppet sem finoman lepedofilozta.

A Dóri-Zolika páros ismét szétválaszthatatlan volt, mint rendesen. Nekünk másnap a gyülekező viharfelhők ellenére komoly mehetnékünk lett, úgyhogy megegyezetünk, hogy Brigi a kicsikkel a panzióban marad, mert a Dóri-Zolika páros időközben nagyon összehaverkodott a tulaj fiaival és velük akartak játszani. (Dóri a strandra se akart előző nap lejönni, annyira élvezték a nagy kertet, és a társaságot.) Brigi a maga kedves módján összehaverkodott a szállásadónőnkkel, akit én meg se mertem volna szólítani, annyira kimerült, túlterhelt benyomást keltett. (Egy átdolgozott szezon végén ez nem csoda.)

Szerdán Brigi felkísérte a gyerekeket a Keletibe, ahol Anyu átvette őket (gyenge 70 percet késett a vonat, állítólag külföldi késés miatt, hát lehet ez, hogy csak külföldön késnek a vonatok?!).

Mi valamivel hamarabb átbuszoztunk Veszprémbe, annak a három városnak az egyikébe, ahová eddig bármikor első szóra átköltöztünk volna. (Sopron és Eger a másik kettő.) Olyan durcásan, rosszkedvűen érkeztünk meg, hogy egy jó napnak el kellett telnie ahhoz, hogy értékelni tudjuk a sok szépséget, amivel találkoztunk. A szállásunkon kiderült, hogy félreértettük a recepcióst, mikor elmagyarázta, hogyan kell a hotelt megközelíteni, mikor bejelöltük, mit kérünk vacsorára, sőt, hogy eltévedtünk, az is tévedés, mert Veszprémben nem lehet eltévedni, csak csodaszép helyeket felfedezni. Erre én csak nyeltem egy nagyot és nem mondtam, hogy úgy látom, ez a szálloda volt a legnagyobb tévedésünk, de ezt most jóváteszem, pedig ettől lehet, hogy jobb kedvem lett volna.
Egyébként minden hibátlan volt, ízléses és kényelmes, csak a szakácsot cseréltem volna le nagyon hirtelen, mondjuk azonnali hatállyal Tündére. (Mármint tesómra, nem egy olyan erdőlakóra.) A szálloda vezetője, egy kb. velünk egykorú nő, az összes többi recepciós, a pincérek, mindenki előzékeny volt és profi.

A veszprémi állatkert nagyon tetszett. Az állatoknak viszonylag nagy helyük van, olyan vadaskertes jellegű az egész. Nem olyan gondosan tervezett, mint a budapesti, valószínűleg azért, mert az erdőből lett kihasítva ez a kis darab, úgyhogy jobb is ez így. 

Utána átbuszoztunk Zircre, az arborétumba. Olyan szép volt!!! Egy hely az univerzumban, ahová megengedném szétszóratni a hamvaimat. (Mintha nem lenn mindegy, ugye.) További szószátyárkodás helyett  az ide vonatkozó link itt.

Annyi rosszat írtam, hogy most már úgyis mindegy és ez úgyis általános észrevétel: egyedül Lamborghini kávézókban láttuk, hogy használni is tudják azokat a milliós kávéfőzőket, amikkel egyébként felszereli a tulaj az üzletet. Csak ilyen helyeken sikerült normális, a cukrot megtartó cremás, finom kávéval találkozni. Ez persze általánosítás, ami alól van kivétel, csak mi nem találkoztunk vele. A mélypontot az a Valdo cafés borzalom jelentette, ahol sima nescafé-jellegű port szolgáltak fel egy kis forró vízben.  (Az itallapon fel volt tüntetve vagy háromféle kávé, de mivégre?) Mikor rákérdeztem, a pincér nem győzött mentegetőzni, mert hát ő nem főz kávét, csak benyom egy gombot, és lejön a kávé... Most mit mondjak? Tényleg nem az ő hibája, hanem a tulajé.

Az egész nyaralás azért sikerült úgy, ahogy sikerült, mert mi se voltunk valami jó passzban. Eleve ingerülten indultunk, Alma iskolaváltása miatt is idegeskedtünk (csütörtökön volt a meghallgatása), na meg a szokásos szindróma: ha a gyerekekkel utazol, egy kis magányra vágysz, ha nélkülük, hiányoznak. Folyamatosan emlegettük őket. Laci arcáról érdemes lett volna pár fázisfotót készíteni, ahogy leszáll a mozgólépcsőn a kettes metróba. Ízig-vérig fővárosi gyerek.

Most kerti fotók jönnek

Laci tegnap rendezgette át ismét a kertet. Ilyenkor mindig ráeszmélek, mennyi szép növényünk van, úgyhogy lefényképezgettem néhány kedvencemet. Szívem csücskéről, a hangáról (itt fentebb) nem a saját fotómat akartam feltenni, de nem találtam mást. A fények se jók, a környezet se, a háttérben a fekete nejlonnal letakart betonalap... Majd kicserélem, ha találok jobbat.

Itt se rossz...

Ideiglenesen került volna ide, amíg a mandulafa alatt megcsináljuk a helyét, de valószínűleg jövő nyárig ezen a napsütötte oldalon marad kinti vacsikhoz, társasjátékhoz, beszélgetni, stb. (Én ennél az asztalnál szeretek hímezni valamiért.) Gyerekekkel jobban tetszene ez a kép.

Az utolsó sásliliomunk az idén

Két hónapja folyamatosan virágzott valamelyik. Hálás növény.

Sziklakerti, nem tudjuk a nevét

A jobb alsó sarokban meg egy kis gazcsomó.

Sziklakerti, nem tudjuk a nevét

...és a levelei közelről, jópofa.

...és a mamutfenyő levelei

Imádom. Pihe-puha.

Frédi és Béni

...a két kőkorszaki szaki, de ez három: a kínai mamutfenyő, a gingko (igaz, ez törpe változat) és a páfrány képviseli a régmúlt növényvilágát.

Kínai boróka, asszem

Sajnos nem olyan finom a bogyója, mint a közönséges borókának, cserébe szép a színe, a formája, és nem szúr halálra, mert puhák a levelei.

Lángnyelv

Ez a fura alakú növényke nagyon mutatós lesz egyszer.

Júdásfa

Baromi gyorsan nő, gyönyörű, tenyérnyi levelei jó kis intim zuggá teszik ezt a kis hátsó kiülőt.

Majd megkérdezem...

...hogy milyen fenyő is ez. Laci símítgatta le a tüskéit, attól kapott ilyen bonsai-os jelleget.

Zuhé

20 éve talán még dobogós lehettem volna a Blaha Lujza téri össznépi vizespóló-versenyen, de hát sajnos csak ma délután sikerült ott sz...rrá ázni. A bokáig érő kordbársony szoknyám sec perc alatt földig érővé változott, onnan szívta magába mindazt, ami egy ilyen özönvízserű esőzéskor felázhat a nyócker járdáiról. Akkor már nagyon röhögtem az egészen, mert mindez nemigen érdekelt, olyan jó érzés volt az egész napi tikkasztóan fülledt levegő után, ahogy minden és mindenki megmozdult (biztosan nem mindenki számára volt ilyen "felhőtlen" élmény, érthető), együtt bénáztunk a csúszkálós cipőkben, átázott ruháinkban, kifordult esernyőkkel a kézben.

Talán mondanom se kell, hogy mire a Keletibe értünk, már csendesült az eső, Gyömrőn pedig finoman sütött a nap. Így caplattam hazáig a cuppogósra ázott papucsban (amiben egy kényelmi réteg is van a bőr alatt valami szivacsból). A ronggyá ázott szoknyámat (ami már kezdett enyhén megszikkadni és olyasmi hangot adhattam ki benne, mint egy fellobogózott állami autó, mondjuk egy Moszkvics, hogy a méretarányok nagyjából stimmeljenek)  elegánsan felcsippentettem, hogy lépni is tudjak, közben az esernyőt hanyagul lóbáltam a jobb kezemben. Kicsit se nézhettek bolondnak, vagy talán azt hihették az emberek, hogy a Gyömrői tóból másztam ki az imént,  nem tudom. (Vagy ez is, az is.) Hazaérve rögtön a kapunál kiugrottam a fehér papucsomból. Szerettelek!- sóhajtottam és a kukába hajítottam.

Én Istenem

Majd.

Családegyesítési program

Szóval: itt voltak Krisztáék. Kicsit pont úgy néz ki, mint Attila, és ami a legérdekesebb, hogy stílusra is hasonlít. Mintha mellette nőtt volna fel. Egy nagy NEM, ami az anyai elvárásokat illeti, de jó szívvel. Úgyhogy nem mos kezet evés előtt, nem öltözik konzis kislánynak, bicskával vágja ki a kullancsot és nem hajlandó komolyan venni magát, mint zenészt, az egésznek nem tulajdonít semmi jelentőséget. (De valószínűleg nagyon fel lenne háborodva, ha holnaptól megtiltanák neki a brácsázást.) Okos, jó humorú, a gyerekek felé abszolút nyitott, vagány, nagyon jó fej volt.  A fényképeken nem nagyon látszik, de gyönyörű, vörös haja van. 

Azt mondtam neki, hogy örülök, hogy megismertem, ahelyett, hogy azt mondtam volna: Isten hozott! (Kár.)

Zolkó

Ácsi

Egy-két éve még nem gondoltam volna, hogy ilyen forgalom lesz ami állandónak tűnő kis családunkban, de Laci mamájának a betegségével, majd Gábor halálával minden (látszólagos) biztonság kicsúszott a lábunk alól. Mondhatnám, hogy csak az a baj, hogy nem jó sorrendben halnak meg az emberek, de ez így nem igaz, mert akiket már régóta és jól ismerünk, azokat ugyanolyan fájdalmas elveszíteni, mint azokat, akik előtt egy egész élet állt (volna).

Holnap megismerkedünk Attila egy későbbi házasságából született lányával, talán belecsöppen a sorsunkba családostul, ki tudja. Holnapután meg Laci egyik nagybátyját hozzák el anyósomék, aki már súlyos rákos beteg. Szinte semmi kapcsolat nem volt köztünk az elmúlt két évtizedben: anyósomékon keresztül informálódtunk egymásról - minden szimpátia mellett ennyire futotta. Jó lenne megmelegedni egy kicsit ebben a nagy jövés-menésben! Mit mondhat az ember valakinek, aki ekkora útra készül? (És mindannyian oda megyünk előbb-utóbb, ez egészen biztos.)

Aretha Franklin

Ma hallottam a rádióban, ahogy Cserháti Zsuzsa énekelte, magyarul. Nekem tetszik az a dög, amivel Cs.Zs. még a levegőt is veszi, de ahogy Aretha Franklin adja elő ezt a dalt, az maga egy ima. Ilyen csillogó szemekkel, elfogódottan csak egy fiatal, szerelmes nő tud énekelni. (Később már neki se ment, szegénynek.)

Nemidevaló

Tegnap, mikor jöttem fel a gyömrői állomás aluljárójából, nem hittem a szememnek: egy jókora rakás lócitrom gőzölgött az út közepén. Valaki lebaktatott a sínek alatt, a "csomagot" meg elegánsan hátrahagyta a pórnépnek. Hülye az ilyen? Mi lett volna, ha a ló megijed a vonatoktól és megbokrosodik az aluljáróban? Mit mondjak, még reggel is ezt a kis szuvenírt kerülgették az emberek.

N.L.

Néha annyira meglepődök, mikor viszonylag régen írt könyvekben korszerű gondolatokat találok. Mint pl. a Németh László könyvben az elmeorvos-gyakornoki leírások, mikor egy alorvos kollégájának a módszerét így foglalja össze: egynek kell lenni közülük. (Ez persze nem is olyan új gondolat, mióta világ a világ, így lehet segíteni a másikon.) Persze azt tudjuk, hogy N.L. később fogorvos, stb. lett, nem a pszichiátria nagymestere, de a látásmódja szimpatikus, ha később másfelé is kanyarodott az életútja. 

Hála

Hiába nagyok a nagyok, ha nincs itthon felnőtt, valahogy mindenki elfelejti, mi a dolga. Zsófi elfelejt elmenni kenyérért, Alma nem nyírja le a füvet, Ákosnak meg eszébe se jut, hogy bármit is lendíthetne a család szekerén. Rezignáltan megjegyzi, mi nincs éppen az ínyére, eszik egy-két falatot és visszabújik a vackára rajzolni.

Hogy ma mire jöttem haza, azt inkább nem részletezném, de nagyon leszidtam mindenkit. Korra, nemre való tekintet nélkül, igazán senki nem mondhatja, hogy személyválogató lennék. Kipuffogtam magam, aztán Almát kizavartam füvet nyírni, Ákost locsolni, mi Zsófival felporszívóztuk a zsemlemorzsa-, és tollpihe-hegyeket, Dóri pedig a leghasznosabbat tette, amit ebben a pillanatban tehetett: nem volt láb alatt.

Porszívózás közben szép lassan lenyugodtam azért, átgondoltam az életünket. Frusztrál az értelmetlen munka. Nem egyedi eset, a legtöbb ember így van ezzel, csak én még nem szoktam meg. Nem hiszem, hogy csak a nosztalgia ködén látom értelmesebbnek, vagy ha úgy tetszik, az egyetlen értelmes tevékenységemnek az anyaságot. Bármennyire végeérhetetlennek tűnt annak idején az örökös készenlét itthon, abból született valami, elmondhatom, hogy kreatív tevékenység volt  és még jól is éreztük magunkat közben (és még jobb is lehetett volna).

Mire a felmosásig jutottam, már azon törtem a fejem, kitől hogyan kérjek majd bocsánatot ezért a jelenetért, de mikor kimentem a kertbe, semmi nyomát nem láttam neheztelésnek, mindenki szorgosan végezte a dolgát. Sose volt érzékem a tekintély megteremtéséhez, de most mégse kértem bocsánatot, csak megölelgettem, akit lehetett. Ebből gondolom értették, mi újság.