2010. augusztus 28., szombat

Balatoni nyár


Szerencsére ebben az évben el tudtunk menni egy kis családi nyaralásra. A szállásunk Füreden volt, innen mászkáltunk át Tihanyba és végül innen mentünk Veszprémbe, akkor ár csak ketten, Lacival. Az első nap körbeszaglásztunk, mi változott az elmúlt 20 évben, mióta nem jártunk itt. Kiderült, hogy a füredi strand elég drága (800Ft körüli felnőtt belépővel), viszont Tihanyban van szabadstrand, oda érdemes átruccanni.  (Bár végül nem oda mentünk, hanem a fizetősre, mert biztonságosabbnak látszott.
Felfedeztünk egy kis bisztrót (Füred bisztró, a központban, a CIB-bel szemben), ahol első osztályú velős pirítóst ettem (ez nálam olyasmi referenciapont, mint a fagyizók megítélésénél vaníliafagyiban a fekete magocskák), úgyhogy bizalmat szavaztunk és a következő estéken is ott vacsiztunk. (Megérte, a szakácsuk zseniális egyéb kaják tekintetében is.)

Vasárnap este a parkban léptek fel a Miskolci Ütősök, nagyon aranyos, lelkes kis fiatalok, ráadásul muzikálisak is, és -bár a repertoár elég tarkára sikerült- szép kis estét köszönhetünk nekik. Érdekes módon a műsor fénypontja egy (vadember) Lajkó Félix-feldolgozás volt, valószínűleg azért, mert olyan emberek játszották, akik tanultak is zenélni, nem csak szeretnek. (És közben nagyra becsülik L.F.-et)
Másnap este ugyanitt hastáncos bemutatón ámulhatott a tisztelt közönség. Szép volt!! A legképzettebbnek egy 50 év körüli hölgy tűnt: a mozgása olyan szép, gördülékeny és pontos volt, hogy bátran kenterbe verhette bármelyik fiatalabb táncostársát. (Nyilván ő volt az oktató.) Nem rosszmájúságból!: Zolika különszáma azért komoly konkurenciát jelentett, a helyi TV is felvette...
Már megint kezd elszaladni velem a ló, regényelek itt, ahelyett, hogy rövidre fognám.
Szóval táviratilag: a Balcsi tiszta volt és kellemes, én végre úsztam 5 métert és Alma megtanított a hátamon lebegni, ez életre szóló élmény volt. A vízben egy apám korú férfi finoman csapni kezdte nekem a szelet, mire Dóri cseppet sem finoman lepedofilozta.
A Dóri-Zolika páros ismét szétválaszthatatlan volt, mint rendesen. Nekünk másnap a gyülekező viharfelhők ellenére komoly mehetnékünk lett, úgyhogy megegyezetünk, hogy Brigi a kicsikkel a panzióban marad, mert a Dóri-Zolika páros időközben nagyon összehaverkodott a tulaj fiaival és velük akartak játszani. (Dóri a strandra se akart előző nap lejönni, annyira élvezték a nagy kertet, és a társaságot.) Brigi a maga kedves módján összehaverkodott a szállásadónőnkkel, akit én meg se mertem volna szólítani, annyira kimerült, túlterhelt benyomást keltett. (Egy átdolgozott szezon végén ez nem csoda.)
Szerdán Brigi felkísérte a gyerekeket a Keletibe, ahol Anyu átvette őket (gyenge 70 percet késett a vonat, állítólag külföldi késés miatt, hát lehet ez, hogy csak külföldön késnek a vonatok?!).
Mi valamivel hamarabb átbuszoztunk Veszprémbe, annak a három városnak az egyikébe, ahová eddig bármikor első szóra átköltöztünk volna. (Sopron és Eger a másik kettő.) Olyan durcásan, rosszkedvűen érkeztünk meg, hogy egy jó napnak el kellett telnie ahhoz, hogy értékelni tudjuk a sok szépséget, amivel találkoztunk. A szállásunkon kiderült, hogy félreértettük a recepcióst, mikor elmagyarázta, hogyan kell a hotelt megközelíteni, mikor bejelöltük, mit kérünk vacsorára, sőt, hogy eltévedtünk, az is tévedés, mert Veszprémben nem lehet eltévedni, csak csodaszép helyeket felfedezni. Erre én csak nyeltem egy nagyot és nem mondtam, hogy úgy látom, ez a szálloda volt a legnagyobb tévedésünk, de ezt most jóváteszem, pedig ettől lehet, hogy jobb kedvem lett volna.
Egyébként minden hibátlan volt, ízléses és kényelmes, csak a szakácsot cseréltem volna le nagyon hirtelen, mondjuk azonnali hatállyal Tündére. (Mármint tesómra, nem egy olyan erdőlakóra.) A szálloda vezetője, egy kb. velünk egykorú nő, az összes többi recepciós, a pincérek, mindenki előzékeny volt és profi.
A veszprémi állatkert nagyon tetszett. Az állatoknak viszonylag nagy helyük van, olyan vadaskertes jellegű az egész. Nem olyan gondosan tervezett, mint a budapesti, valószínűleg azért, mert az erdőből lett kihasítva ez a kis darab, úgyhogy jobb is ez így. 
Utána átbuszoztunk Zircre, az arborétumba. Olyan szép volt!!! Egy hely az univerzumban, ahová megengedném szétszóratni a hamvaimat. (Mintha nem lenn mindegy, ugye.) További szószátyárkodás helyett  az ide vonatkozó link itt.
Annyi rosszat írtam, hogy most már úgyis mindegy és ez úgyis általános észrevétel: egyedül Lamborghini kávézókban láttuk, hogy használni is tudják azokat a milliós kávéfőzőket, amikkel egyébként felszereli a tulaj az üzletet. Csak ilyen helyeken sikerült normális, a cukrot megtartó cremás, finom kávéval találkozni. Ez persze általánosítás, ami alól van kivétel, csak mi nem találkoztunk vele. A mélypontot az a Valdo cafés borzalom jelentette, ahol sima nescafé-jellegű port szolgáltak fel egy kis forró vízben.  (Az itallapon fel volt tüntetve vagy háromféle kávé, de mivégre?) Mikor rákérdeztem, a pincér nem győzött mentegetőzni, mert hát ő nem főz kávét, csak benyom egy gombot, és lejön a kávé... Most mit mondjak? Tényleg nem az ő hibája, hanem a tulajé.
Az egész nyaralás azért sikerült úgy, ahogy sikerült, mert mi se voltunk valami jó passzban. Eleve ingerülten indultunk, Alma iskolaváltása miatt is idegeskedtünk (csütörtökön volt a meghallgatása), na meg a szokásos szindróma: ha a gyerekekkel utazol, egy kis magányra vágysz, ha nélkülük, hiányoznak. Folyamatosan emlegettük őket. Laci arcáról érdemes lett volna pár fázisfotót készíteni, ahogy leszáll a mozgólépcsőn a kettes metróba. Ízig-vérig fővárosi gyerek.

4 megjegyzés:

Alma írta...

Rendkívül idegesítő volt számomra is az, hogy a bécsi utamon végig a gyerekek jártak az eszemben, pedig elvileg kikapcsolódni mentem.Mindent úgy néztem végig, és fotózgattam, hogy az ő véleményükre gondoltam.Ezt azért nem kéne.

Alma írta...

Jó kis bejegyzés ez, tetszik nagyon.És én lennék a világ legkiállhatatlanabb, undokabb séfje.De azért cuki vagy!:))

ixchel írta...

De azért jókat ennének a vendégek.

ixchel írta...

...és milyen az ember? Élőszóban mindenkinek csak a szép emlékeket tudom elmesélni. Pedig még nem is régen történt az egész. Ennyire ciki lenne, hogy nem volt tökéletes, vagy ez már a nosztalgia?