Ez a valami

A cicával kezdődött, de véletlenül kitöröltem, így került az elejére. Lusta voltam újra feltölteni az egészet. Kár, hogy nincs türelmem beszkennelni az összes rajzot, olyan viccesek és eredetiek.

Micsoda mázli, hogy nincs komoly ellenlábasom az életben. Minden fontos ember segít nekem.

Kötelékek

- Fent van a blogom a neten,a Lacié meg az Edité is, nyugodtan megnézheted.

- Hogy jut ilyesmi egyáltalán az eszedbe, hogy a legbensőbb magánéletedet a nyilvánosság elé tárd, ahol bárki belenézhet?

- Ugyan Mama, nem azt írom bele, hogy ezzel meg azzal izéltem, hanem mondjuk, hogy itt ez a sárga bögre, ebből k...jó inni, de abból a zöldből már nem annyira.

- Az meg kit érdekel?

Van ebben azért valami, valljuk be. De mivel nem irodalmi tevékenységet folytatunk, csak a mindennapok valamiféle vázlatát hordjuk a kis blogunkba, amiről aztán eszünkbe jut egy csomó nem publikus gondolat, mégse haszontalan ez az egész.

Úgy örültem, hogy Laci anyukájáék elhozták a Mamát, aki a gyerekeknek már Dédi. Vagány volt, szorzókártyázott, beszélgetett, viccelődött a gyerekekkel. Azonnal magához ragadta a gyerekek figyelmét, összefogta a társaságot. Ahogy elnéztem őket, belémvillant, milyen lehet az, ha egy ilyen körülrajongott személy nem szeret eléggé viszont. Észreveszi-e egyáltalán?
Dórinak annyira jót tett, hogy itt volt Zolika. Teljesen felszabadult a gondolattól, hogy nem ő a legkisebb: minden kisbabás allűr egycsapásra lefoszlott róla, nagylányként kísérgette az unokaöccsét. Fejtől lábig aludtak, állítólag kényelmesen. Nagyon jót tenne neki egy kistesó, de erre már nem lenne erőm. (Az anyagi vonatkozásokat meg már ne is említsük. ) Jó lenne valahogy összehozni, hogy gyakrabban találkozzanak. Teljesen elszigetelődtünk mindenkitől.

Nexus

Manótól lopva

Bornai blogjában olvastam egy kommentet:

"Akit fáraszt a sok e-mail-je,
küldjön levelet, a postást ne kemailje."

Manó

Nyüszögés

Rendőrségi pályafutásomról elmondható, hogy olyan gazdához szegődtem, akinél három nap egy esztendő. Úgy elsuhant ez az év, hogy szinte észre sem vettük. A mesebeli kanász legalább a fele királyságért, a királylány kezéért, zsák aranyért tette kockára a szerencséjét, én viszont a minimálbérért gürizek napi kilenc-tíz órát. Hiába no, rossz kedvem van.

Mivel az idő - pénz (amivel ugye nem viccelünk), sőt: az idő drágább a pénznél, a fizetett túlórák se tettek maradéktalanul boldoggá. Szeptember óta viszont ingyen próbáljuk megspórolni annak a munkaerőnek a fizetését, akinek a státuszára nincs pénz, én pedig kezdek egyre morcosabbá válni.
(Nem szokta a cigány a szántást...)

Vadkacsa

A múltkori előadás miatt némi fenntartással indultam neki a tegnap esténknek. Nem szép tőlem, de bevallom, megsértődtem a Barbárok semmilyenségén. Én díszbe öltöztetem a szívem és tessék...
Két tényező töltött el bizakodással a mai programunk felől: a darab és Haumann Péter jelenléte. Tudom, hogy nem mindenki szereti, de engem lenyűgöz az az intenzív játék, amivel ő részt vesz az előadásokban. Mindennek súlya van, amit mond vagy tesz, öregemberként is úgy képes azon az ütött-kopott kanapén ücsörögni, a színpadon átcsoszogni, hogy nem válik jelentéktelenné. Biztosan a kannibál beszél belőlem, mikor azt mondom: nem fukarkodik magával, velünk, ennyi év után is hajlandó a maximumot nyújtani a színpadon. Imádom.
Ez a Fekete Ernő is egyre szimpatikusabb: nagyon pontosan játszik, ez már a múltkor is feltűnt. Most már szívesen megnézném valami más szerepkörben is. Rajkai Zoltán is nagyon ügyesen játsza ezeket a lepukkant alakokat (bár nekem egy kicsit sok volt), remélem, csak a véletlen műve, hogy kétszer egymás után annyira hasonló karakterben láttuk, biztosan többre is képes. Látszik, hogy nem vagyok rutinos színház-látogató, de ezen még segíthetünk. Örökös szívfájdalmam, hogy rohannunk kell a vonathoz és nincs idő az ünneplésre.

Barbárok

Tegnap megnéztük Lacival a Katonában a Barbárokat. Nem voltam elájulva az előadástól, se a darabtól, mégis örülök, hogy ott voltunk. Nem élveztem, de tanulságos volt.
Nem fogom elfelejteni Anna alakját. Remélem.
Nem olyan nehéz valakin imádattal csüngeni, alig kíván valami energiát.