Rendőrségi pályafutásomról elmondható, hogy olyan gazdához szegődtem, akinél három nap egy esztendő. Úgy elsuhant ez az év, hogy szinte észre sem vettük. A mesebeli kanász legalább a fele királyságért, a királylány kezéért, zsák aranyért tette kockára a szerencséjét, én viszont a minimálbérért gürizek napi kilenc-tíz órát. Hiába no, rossz kedvem van.
Mivel az idő - pénz (amivel ugye nem viccelünk), sőt: az idő drágább a pénznél, a fizetett túlórák se tettek maradéktalanul boldoggá. Szeptember óta viszont ingyen próbáljuk megspórolni annak a munkaerőnek a fizetését, akinek a státuszára nincs pénz, én pedig kezdek egyre morcosabbá válni.
(Nem szokta a cigány a szántást...)
(Nem szokta a cigány a szántást...)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése