Aggályok

Egészen rászoktam erre a hangoskönyvezésre. Egész nap monitor előtt dolgozom, ezért estére már eléggé fáradt a szemem. Ha nem világít a szemembe, amit olvasok, egyszerűen elalszom. Hiába friss még az agyam, ha a szemem fáradt, kampec az esti olvasásnak. Tegnap este, mikor Laci meccset nézett, a gyerekek meg elvoltak a facebook-világban, meghallgattam Hamvas Béla Babérligetkönyvét. Nagyon szeretem, ahogy a szavakkal bánik: plasztikus, illatos és kívánatos minden sora. Egyetlen bajom vele, ahogy a Nőről beszél. Ő, aki annyira ellenzi a személytelen hozzáállást bármihez, teljesen tárgyiasítva beszél a Nőről. Imádja, de fel sem tételezi, hogy szellemi partnere lehet. Ez annyira zavar. De azért iszom minden szavát: elgondolkodtat, felfrissít, pihentet, gyönyörködtet.   

Lutri

Úgy tűnik, megint válaszút elé érkezik az életem munka terén. Nem komoly krízis, nem arról van szó, hogy az utcára kerülök-e. Talán csak vaklárma, de nagyon meggyőzőek a hírek: a főnökömet áthelyezik egy másik szervezeti egységhez, vissza a jó öreg BRFK-ra. Nem törvényszerű, de szokás a rendőrségnél, hogy ilyenkor a titkárnők is követik a főnöküket. Akár maradhatnék is, persze ilyenkor felmerül a kérdés: aki a főnököm helyére jön, annak van-e titkárnője és ha igen és hozza, mi várható. Ha realizálódik a helyzet (és ez itt gyorsan megy), el kell döntenem, mit lépek. Szeretem a mostani csapatot, imádok velük lenni. Az elmúlt csaknem egy év alatt többé-kevésbé mindenkivel sikerült egy jó munkatársi kapcsolatot kialakítani, megkockáztatom, hogy van olyan, akivel a viszonyunk szinte baráti. Ahová állítólag áthelyezik, egy nagyon forró pont, a 2012-es átszervezés óta tuti bukta, a szerkezete és az agyonhajszolt, kicsontozott állomány állapota miatt kínkeservesen tud némi eredményt produkálni.

Itt lenne ő főosztályvezető, én meg a titkárnője. Helyek, pozíciók, amikre sosem vágytam: közel kétszáz emberrel tartani a kapcsolatot, ez a nagyüzem, nem nekem való. Szerencsére ismerős vagyok ott, akik ismernek, kedvelnek. 

Annyi hülye főnököm volt már és ez a mostani is elég rutintalan vezető, de kedvelem, mert kiáll az embereiért, jól átlátja a helyzeteket. Nekem arany életem van mellette, gyakorlatilag bármit tehetek, kérhetek, persze nem is élek vissza ezzel. Szóval nem csak őt sajnálom, hanem a magam érdekeit is védem valamilyen szinten. Semmiképp nem akarok áldozatot hozni, csak akkor megyek, ha úgy érzem, hogy megéri.

Mivel a szervezeti egység, ahol dolgozom, szintén bármikor széthullhat, igen nehéz racionális döntést hozni. Volt már rá példa, hogy egész osztályokat állítottak válaszút elé: mennek kerületi nyomozónak, vagy elhagyják a céget. Nem lehet kiravaszkodni a választ. Most van szükség intuícióra, ez eddig is bevált. Befelé figyelek. Legyen meg a Te akaratod.

Decemberi menetrend

Itt a december, és nekem még 9 nap szabadságom van. Ideje lassítani! A nyári őrület után ideje visszapumpálni a családi életünkbe azt az energia-tartalékot, amit sajnos muszáj volt elherdálni. Talán még nem késő. 

Minden valóságosan eltöltött nap áldás. Ebből a megfontolásból kiírtam magamnak a karácsony előtti hetet és ráadásképpen most csináltam egy hosszú hétvégét.

Pénteken elmentem végre Vácra. Most tudatosult bennem, hogy évek óta nem láttam az unokaöccseimet. Tulajdonképpen alig van kapcsolatom az egész családommal. Robival akkor beszélek, ha valamit hoz vagy visz, Tündével főleg telefonon érintkezünk. Sárival, Tamival is ritkán találkozunk, de mivel Almával és Ákossal tartják a kapcsolatot, viszonylag érzem. Ők, és Anyu hozzák-viszik többnyire a híreket és ápolgatják a két család között a kapcsolatot. Eddig anyagi okokra hivatkozva mondtam le az utazásról, de most kiderült, hogy ez csak Kingával kapcsolatban áll, Tündét Vácon meglátogatni egyáltalán nem nagy kunszt. 50%-os kedvezményem van a MÁV-on és buszon, olcsóbb, mint a BKV...

Huh...nagyon nehezen oldódom. Barnus szinte végig magázott, de sokkal jobb társalgónak bizonyult, mint én. Cukifalat  volt és milyen tájékozott! Csak néztem. 

Bernát meglátott és első blikkre összetévesztett Emesével. Nem csoda: magas, barna hajú, középkorú nő, én meg szökőévente (se) jelenek meg. Most döbbentem rá, mennyire elszigetelődtem a legközelebbi rokonaimtól. Még nem tudom, pontosan hogyan, de ezt meg kell törni. 

A hétvége villámgyorsan eltelt, advent első vasárnapjával egyetemben. A vallásos tartalmaktól kiüresedve az advent is elveszíti minden jelentőségét, suta próbálkozás a koszorú készítés és egyebek. Engem végtelenül feszélyez az a nyomás, amit mindenfelől érzek, főleg, mert egyébként nem tudom értelemmel megtölteni az üresen kongó formákat. Ami megváltást adhatna a képmutatás alól, az előre kigáncsolja a meghitt adventi időszakot is. Egy kibúvó akad: az ajándék készítése, ami semmiképp nem helyettesíthető az ajándék vásárlásával. Sajnos nem készültem elő megfelelően alapanyagokkal, úgyhogy advent első vasárnapja kuka, de még van három, úgyhogy nincs minden veszve. 

1.) Szombaton jön a mikulás, vagyis veszünk egy rakat csokit. 

2.) 20.-án Almának szülinapja lesz, ráadásul a huszadik :) Kerek évforduló, valami ütőset ki kell találni, aminek lehetőleg örül. Ez teljes egészében rám fog hárulni, mert Laci ilyenkor már olyan, mint egy alvajáró, nem rossz szándékból, hanem egyszerűen annyira lesokkolja a gond, amit a karácsony költségei okoznak, hogy erre már nem marad szabad agytekervénye.

3.) 21.-én házassági évfordulónk lesz. Valami jelképes ajándékot kell addig találnom neki, aminek örül is. Nehéz, mert nekem alig van pénzem, amire szüksége van, megveszi magának, szóval ez jó kis agytorna így karácsony előtt. Csoki lesz a mindent megédesítő megoldás, valami aszalt gyümölccsel, borral.

4.) 24.-e karácsony. Az idén kivettem a karácsony előtti hetet, hogy ne idegbetegen esünk be a fa alá. Ez persze azt jelenti, hogy mindketten itthon leszünk, vagyis a szabadság első pár napjára jellemző összeszokási jeleneteket most érdemes lenne mellőzni, különben légy kerül a levesbe, hogy szépen fejezzem ki magam.

5.) 26.-án hivatalosak vagyunk anyósomékhoz, Budakalászra. Velük szerencsére egész évben ápoltuk a viszonyt, úgyhogy minden esélyünk megvan egy meghitt napra.

Ellenben a másik anyósomékkal, akiknél pünkösdkor voltam utoljára. A nyári őrület után szeptemberben próbáltam egy közeledési kísérletet tenni, de elég rövid úton le lettem állítva. Megsértődtek. Azóta nem volt kedvem újfent próbálkozni, de nagyon sajnálom az egészet.

27-28: szombat, vasárnap

29-30 dolgozom.

31.-e szilveszter, még ki tudja, hogyan, kivel. Anyu a jó ég tudja, hazajön-e Dániából. Aput szerintem meg se tudom látogatni, csak januárban.
Kis lépésekben haladok. Ma kitakarítottam a konyhát, még a falakat is lemostam. Ami nagyon bevált: takarítás közben youtube-on hangoskönyveket hallgatni. Ma: Leslie Lawrence: Sindzsa szemének a második fele, utána: Hamvas Béla: Silentium...nagyon élvezetes és elgondolkodtató!

Nigella

Elnézem Nigella Lawsont, és azon gondolkozom, talán mégis meg kéne növeszteni a hajamat olyan válligérőre és hogy azóta merek megint olyan színesen öltözni és nem félni a testre feszülő pólóktól, mióta őt láttam a tévében mosolygósan és élvezettel főzni, beleszagolva, belenyalva és félig-meddig cseppfolyós fizikai és lelkiállapotban főzni. Hogy így is lehet főzni és élni és élvezni azt a pár évet, ami megadatik a földön. Engem rögtön megfogott ez a senkinek nem ártó, könnyed hedonizmus. 

Felháborít, milyen gyomorforgató képmutatással állította pellengérre a média a néhai drogfogyasztása miatt, miközben alkoholista szakácsok főzőműsorait tolják elénk minden tematikus csatornán. Arról nem is beszélve, kik is törnek pálcát felette, hogy zár össze a férfitársadalom és az erősek világa. Egyébként semmi bajom az alkesz séfekkel, festőkkel, szobrászokkal, divatdiktátorokkal, de ne legyünk már képmutatóak...! Meg volt egy ilyen vonal is, emlékszem: a tévécsatornák kifogásolták a kalóriadús recepteket. Komolyan: mintha nem felnőtt emberek ülnének a főzőműsorok előtt, akik el tudják dönteni, mit sütnek-főznek meg és mit nem...és egyébként ugyanúgy fosztogatják éjszaka a hűtőszekrényt, mint bárki más. Ugyan már.

Reiki-ábrándok

Koncentrikus körökben magamból kifelé haladva hadd írjam meg, elvégeztem a thai masszázs tanfolyamot, amit már tervezek egy ideje. Nagyon hasznos volt: pont azokkal a kimozgatásokkal toldotta meg a repertoáromat, amiket annyira hiányoltam. Közben elindított az európai hagyományokkal (mármint a materializmussal, ha-ha) teljesen ellentétes úton, ami az anyag és az energia kapcsolatát illeti. Paradoxon és mégis igaz: ismerkedésem a keleti kultúrákkal lassan istenhívővé, majdhogynem kereszténnyé tesz.

Nagyon érdekes, hogy mióta thai masszázsolok, megint elkezdtem intenzíven álmodni. Nem lidércnyomásos, de nem is kellemes álmokat, csupa számonkérés. Elsunnyogott, szőnyeg alá söpört problémák, ilyesmik. Lehet, hogy azért, mert a meridiánokban turkálok, és a hatás-kölcsönhatás elvén engem is megbolygat, nem tudom. János azt mondta: az energiaszintek kiegyenlítik egymást.  Kivettem a könyvtárból pár könyvet, most ezeket bújom. Nagyon gondolkozom rajta, hogy belevágok a reikibe. (Nem, és nem megy a sorkizárás, hiába szenvedek vele.) 

A fenti sorokat egy hete írtam. Azóta letisztult bennem a kép, ami a reikit illeti. Csábított a lehetőség, hogy az Univerzum energiacsatornájává váljak, de ennél is kecsegtetőbb volt a II.szint, ami már félig-meddig a mágia eszköztárába nyúlik...sőt... a távgyógyítással és a jövő machinálásával erősen benne is van. Ez inkább kíváncsibbá tett, mint óvatossá. Elolvastam a könyvet, megrágcsáltam és rájöttem, hogy nem nekem való. Egyelőre. Amennyi vendégem mostanában adódik, ahhoz igazán nem szükséges az Univerzum energiája, bőven el tudom látni abból az energia-áramlásból, ami kettőnk között keletkezik. Az első szolgáltatásként adott (és engem teljesen lelombozó) masszázsom óta nem fordult elő, hogy ne feltöltődve hagytuk volna el  a tetthelyet. Szóval: egyelőre nem tapasztalom, hogy kettőnk energiái egyszerűen kiegyenlítené, inkább megtöbbszörözik egymást az áramlásban. mint a krisztusi példázatban az öt hal és a két kenyér ötezer ember megvendégelésére. (Ez persze túlzó, mint minden példabeszéd) 

Nem tudom, mi a naivabb elképzelés: hinni az isteni gondviselésben, vagy hinni abban, hogy az Univerzum energiáival szabadon játszhatunk. Még nem döntöttem el. Makacs reményem a gondoskodó Istenben arra sarkall, hogy az előbbit fogadjam el és ne nyúljak  nagyok játékába. Kíváncsiságom és minden korláton átugráló, átbúvó természetem bátran kacérkodik az utóbbival.

Ami még az utóbbi ellen szól: a játékosság hiánya. A mindent machinálás illúziója elkerülhetetlenül merevvé tesz és megfoszt a meglepetés örömétől. Ez a jövőkép annyira szürke és unalmas, amit még a legcélratörőbb és legeredményesebb manipuláció sem tud ellensúlyozni.

Virtuális történések-október

Jó régen nem írtam már. Mindenféle technikai akadályok tornyosultak elém holmi meghibásodott számítógépek, monitorok és egyebek formájában. Telefonon böngészgettem többnyire, ami blogírásra alkalmatlan.

Ez a hónap is tartogatott néhány eseményt mind virtuális, mind valóságos síkon. Mert a kettőt azért nem szeretném összekeverni.

Most, hogy a blog nem nyilvános többé, sokkal kevésbé kell korlátoznom, mit írok le, ez felszabadító érzés.

A húgom pasijának ismét sikerült aranybetűkkel beírni a nevét a családi históriába. Én tudom, hogy kamaszokat nevelni nehéz, sok esetben az ember végső energiatartalékát azok az emlékek képezik, mikor az ördögfajzat még egy kedves, bájos emberke volt, gügyögött és lepkéket kergetett. Ilyen emlékek és szeretet híján ez az egyébként se egyszerű időszak igazán kínkeserves tud lenni. Egy-egy kivételes esettől eltekintve bizony a legtöbb kamasz szobája maga a novoszibirszki pusztulat és ez a többi helyiségbe is átgyűrűzik. Ennek ellenére nem értem, hogy Vanda születésnapján, (mikor az ember facebookos üzenőfalán rég nem látott ismerősök is megfordulnak) mi szükség volt lefényképezgetni a gyermek közvetlen magánszféráját és kitenni ország-világ színe elé. Mint utólag kiderült, viccnek szánta a jóember. Eddig nem írtam róla, de ez már nem az első nemhogy megkérdőjelezhető, de kifejezetten gázos húzása a csávónak. Mikor (szintén a facebookon, mert ugye más érintkezési felület nem adódik, mivel nem találkozhatunk vele) kérdőre lett vonva Vanda védelmében a maga tahó stílusában röfögött a gyerek üzenőfalán. Ezt az arcot Kinga vallásos körökben szedte fel (majd engedte be az otthonába a három lánya mellé). Ahogy telnek az évek, úgy leszek egyre távolságtartóbb a vallásos emberekkel szemben. Annyira kedvezőtlen az öntelt faszok és a jófejek aránya, hogy a tapasztalatok alapján gyanakvásomat megalapozottnak érzem. Bár a jófejek cserébe igazi világ csodái, emberek, akiktől tényleg hiszem, hogy jobb lesz a világ.

A másik virtuális esemény: egy volt általános iskolai osztálytársammal (aki mellesleg jó haverom is volt hetedik-nyolcadikban)élénk levelezésbe kezdtünk. Ő talált meg. Még gondolkozom rajta, hogy vetít, parafenomén vagy valódi elmebeteg. Stílusra és szívmelegre olyasminak tűnik, mint a kis rablóleány a Hókirálynőben. Sokat nevetgélünk a hülyeségeinken. Kiskorától fogva angyalokkal társalog és meggyőződése, hogy ő maga is valami végső inkarnációban leledzik, de már nem kéne itt lennie, csak valamit hibázott. Ez az utolsó élet, amit a Földön él meg, jobb híján segít, akinek tud. Az nem derült ki, hogy miben, mindenfélével fordulnak hozzá az emberek gondolom. Gondozza a rákbeteg barátját például: megeteti, megfürdeti, kórházba cipeli, ha kell, tűri és kezeli az állandó hangulatingadozásait. Na, hangulatingadozásai neki is vannak: csak lesek, hogy csapong ide-oda. Nagyon intuitív, hiperérzékeny (nem sértődős, ahogy általában ezt értik, tényleg érez), máskor meg tajparaszt. És örökké éber! Állítólag a francia idegenlégiónál nyugdíjazták 16 év szolgálat után, megjárt ezt-azt, ezek az emlékekek néha dölyfösen ki vannak kiabálva, néha meg szégyenlősen lopakodnak elő. Mikor megláttam a fényképeit, komolyan megijedtem tőle. Azt hittem, börtönben ült valamiért és sokat. Oscar Wilde vagy Poe írta annak idején: olyan élmény a matrózokkal mulatni a kikötőben, mint tigrisekkel vacsorázni. Mindig ez jut eszembe, ha rám ír.  Meg a volt szomszédasszonyom egykori pasija, a Bádog nevezetű, zakkantságában is izgalmas figura, csak sajnos szívmelegség nélkül. Sose tudtuk, hogy tényleg az idegenlégiónál szolgált, vagy csak kamu az egész, hogy legyen mi mögé rejtenie a torz szocializációját. Cudarul bánt a gyerekekkel, a szomszédasszonyom összes késztetését lenullázta az önálló életre, vagyis szinte bármilyen életre...állandó ivászatok, buli hetente többször, el se tudom képzelni, miből élt. Talán mégis nyugdíjat kapott az idengenlégiótól? Félelmetes volt. Hatalmas károkat okozott erkölcsi, anyagi szinten egyaránt azalatt az egy évben, amíg ott lakott. 

Fekete-fehér

Ez anyai örökség nálam, tudom, hogy mások életében látom, érzem és tiszteletben tartom a színeket, csak a magaméban nem. Állandóan méricskélek, mérlegek: mi ez igazán, hol tartunk, mi mennyit ér. Geometrikus formákba rendezgetem a mérhetetlent.

Elmondhatom én ezt? Nem igaz, hogy mindig, de harmincéves korom óta a gyakori szex életminőségem meghatározó pontjai közé tartozott, ez 37 éves koromtól napjainkig volt a legsúlyosabb. Ha összejött, minden probléma könnyen leküzdhetővé vált, ha nem, az egész életem labilissá vált. 

Talán lecsendesedőben van ez a hormonális túlpörgés és jöhet a klimax a hisztériával és a hőhullámokkal? Vagy lehet, hogy pont a a békés klimax vár rám, mert megtaláltam, mi lenne jó nekem, nekünk és nem leszek reménytelenül kiszolgáltatva a rendszernek, monoton munkába beleszürkülni, míg eljön a várva-várt, minden alól feloldozó nyugdíj? 

Persze az is lehet, hogy túl sok libidót öltem a munkába, és most is azon agyalok folyton, hogy kitaláljam és megvalósítsam valahogy, hogy a hobbimból élhessek. 

Általában elmondható, hogy mindenből a minőségit keresem és ha nincs jó, inkább semmi sem kell. Ez a szemlélet érdekes módon nem teszi drágábbá az életet, inkább levegősebbé, könnyűbbé. Nem megyek a kínaiba meg a törökhöz, vagy a kifőzdébe a többiekkel, hanem itthonról viszek ebédet, amiről tudom, milyen gondosan lett elkészítve. Ha a reggeli rohanásban otthon hagyom, elmegyek a boltba és veszek egy avokádót ebédre, vagy egy nagy kefírt, joghurtot. Nagyon ritkán iszom bent kávét mert vacak, de van holland kakaóm és készítek magamnak forró csokit vízzel és egy kis tejszínnel a reggeli pletykálkodáshoz. Az egyetlen gyenge pontom gasztronómiai szempontból a roppanós virsli (sőt ha nagyon fáradt vagyok, a nem roppanós is), efelett bármikor hajlandó vagyok szemet hunyni, de egy jó rántotta még mindig kiüti a nyeregből.

Ez a hozzáállás arra késztet, hogy újra és újra meghúzzam az életem határait, örökösen meghatározzam, kivel hogy is állok éppen, milyen színű, szagú, állagú a kapcsolatunk. Ez persze okoz némi feszültséget, mert mindez nem hallgatólagosan és apró korrekciókkal jelenik meg, mint másoknál, hanem kissé sarkosan, nagy hátraarcokkal tarkítva és a legszarabbul időzítve. Azt akartam írni: nem a legpompásabban időzítve, de ez színtiszta eufémizmus lett volna.

Pilinszky János
Vázlat

"Üss le. A bajuszod tovább nő,
nekem viszont van egy-két olyan emlékem,
hogy pontosan tudom a különbséget
a természetes testmeleg
és a szerelem melege között."

Ezért nem engedhetünk a rutinnak hosszú távon.