Lazacos bagett

"Izraelbe mennék ki, ha tehetném. Persze nem most, hanem amúgy. Az tetszett nagyon, ahogy a különféle nemzetiségűek, meg vallásúak viselkedtek ott egymással. A kisemberek persze. Betlehemben is teljesen normális, barátságos volt a hangulat. 

A nyugdíj előtt külügyben dolgoztam, ahol eléggé sok volt a zsidó. Ami nekem nagyon tetszett, és ez a mai napig hiányzik, az az összetartás. Négyszemközt, meg úgy általában egymás között aztán úgy lehordták, aki hibázott, hogy nem állt meg a lábán, de  a külvilág felé megvédték egymást.

Fiatalabb koromban egyszer három hetet kint töltöttem Kanadában a nagynénémnél. A nagynéném úgy tért be a zsidó vallásba. Zsidó családba is házasodott be, és rengeteg energiát ölt bele abba, hogy elfogadják őt, és rajta keresztül a fiát. A női ágú öröklés miatt ez nem volt egyszerű. Minden kóser volt abban a háztartásban az utolsó szalvétáig. Két hűtő, két tűzhely, mindenből kettő. Egyszer aztán el is rontottam ezt a szép zsidó konyhát, mert amíg ők odavoltak valami ügyet intézni, gondoltam, hogy meglepem őket és főztem egy igazi, finom, magyaros, tejfölös... csirkepaprikást. Aztán hazajöttek, a nagynéném elsápadt és lehetett takarítani, meg hívni a rabbit, hogy megint használni lehessen a konyhát.

Nem olyan könnyű ám áttérni a kóser konyhára, ha valaki a magyar házikoszton nőtt fel. Szerencsére két utcával odébb lakott a nagybátyám, aki nem dédelgetett ilyen betérési terveket és rendes konyhát vitt. Úgyhogy ha valami olyat szerettünk volna enni, akkor hozzá mentünk át vacsorázni. De jókat ettünk ott! 

Aztán volt még valami, amit azért otthon is meg lehetett oldani. Mert amit nagyon imádtak, és azt én is ott tanultam meg kint, hogy milyen jó, az a krémsajtos bagett fülstölt lazaccal. Elmondom, hogy ettük abban a kóser konyhában: Újságpapírt terítettünk az asztalra, aztán azokra a papírokra, amikben hazavittük a krémsajtot, meg a lazacot, felvágtuk szépen a bagetteket, megkentük sima krémsajttal, arra ment a füstölt lazac és egy kis citromlé. Ezt próbáld ki, isteni!" 

Mikor ilyen történeteket hallok, mindig úgy átmelegszik a szívem, mert arra gondolok, hogy az olyan lélektelen konstrukciók, mint pl. egy vallás, vagy ideológia, mégiscsak érintetlenül hagyhatnak bizonyos részeket a lélekben.