Teljes búcsú

Tegnap olvastam egy blogban a teljes búcsúról, ahol úgy írták le: a gyónás, mikor törölsz egy fájlt a számítógépedről, a teljes búcsú pedig, amikor a lomtárat is kiüríted. Sokat gondolkozom azon, hogy milyen feltételek szükségesek ember és ember közötti teljes búcsúhoz. Jobb a bosszú ördögi köréből kivonódni, egyrészt azért, hogy élhessük az életünket és ne ragadjunk a múltban, másrészt mert az ember ezt nem tudja jól csinálni: vagy túlkapások, vagy ami még rosszabb: valami ócska, kicsinyes bosszú lesz belőle. Ezért, és mert nagy szükségem van a nyugalomra, meg kicsit gyáva is vagyok, nem vagyok bosszúálló, de a neheztelés sokszor bennem is nehezen oldódik fel. Az a baj, hogy még ez is mérgezi a lelket. A teljes búcsú, az igazán segítene. 

   Ma a véletlen egy fura bácsi mellé sodort a vonaton. Rögtön udvarolni kezdett, csak hogy beszélgessünk. Ezt ismerem. Valaha jólöltözött és házas ember lehetett: tweedzakó, pecsétes ing, gyapjúszövet nadrág, a kasmírsáljáról félig lelógott a cimke. Vonalzó fölött egyenesre nyisszantott bajusza fölé durcásan biggyesztette a viseltes maszkot. Keresztrejtvényt fejtett és félhangosan motyogva a kérdést rámpillantgatott, mint aki tőlem várja a megfejtést. A telefonomba temetkeztem, mert éreztem, hogy baj lesz. A beszélgetésünk akkor kezdődött, mikor kiderült, hogy rossz vonatra szálltam, a szobi zónázóra, ami éppen akkor indult, mint az enyém, csak teljesen máshová. Azonnal lecsapott és elkezdett mesélni nekem a könyvről, amit ő írt és jelentetett meg. Az ilyen sorsszerű egymás mellé sodródások mindig kíváncsivá tesznek, úgyhogy kicsit hallgattam a rögtönzött kiselőadását.

    Azt mondta: A vallás is ugyanúgy axiómákra épül, mint a matematika. A vallás esetében ilyen axióma, hogy szeresd ellenségedet. És innen egy hosszú és cizellált elődás következett arról, hogy miért nem kell ezt szó szerint venni és miért nagy könnyebbség ez a számára. Csak szórta, szórta a lábam elé a gyöngyeit, és ezek nem voltak ám butaságok: mesteri kifogásai voltak egy művelt embernek, akit bánt, hogy nem tudja szeretni az ellenségeit. Az egész eszmei felépítmény nagyon érdekes volt, és idézett egy jó mondatott egy francia írótól, amit a Google sem ismer, ez különösen üdítő volt. Valami ilyesmi: a világ olyan gyorsan változik, hogy minden reggel nosztalgiával emlékszünk vissza tegnapi ellenségeikre. 

Érdekes volt.