Mostanában módszeresen nézem egymás után ezt a beszélgetés-sorozatot. A színvonal eléggé változó attól függően, hogy a meghívott vendég okos vagy kevésbé okos. A kevésbé okos vendégekkel készült beszélgetések is tanulságosak, igaz, ők az elrettentő példa kategóriába tartoznak. Megdöbbentő, időnként mennyire öntudatlanok az emberek saját magukat illetően.
Fiala kifejezetten okos, kellemes és tudatos beszélgetőpartner volt, vele kapcsolatban Csernusnak is meg kellett kicsit ráznia magát, mert őt nem lehetett közhelyekkel kifizetni. És Csernus most igazán tudott volna segíteni, illetve lehet, hogy tudott is. Ami elgondolkoztató, hogy 47 év terápiában eltöltött év után valaki nagyjából ezt mondja: a szüleim nagyon szerettek engem. Nem azt mondom, hogy nem volt nekik való a gyereknevelés, de talán jobban tették volna, ha amikor engem elkészítettek, inkább moziba mentek volna. (És továbbra is haragszik a szüleire.)
Szomorú arra gondolni, hogy mident ki lehet belőlünk analizálni, kivéve a szüleinket, az ő hatásukat. A legtöbb, amit el lehet érni, az az, hogy megpróbáljuk megérteni, mit miért csinálhattak és nagyvonalúan lapozunk. Csernusnak egyértelműen gyenge pontja, hog nincs tapasztalata a gyereknevelésről, nem tudja elképzelni azt a permanens bűntudatot, ami azokban a szülőkben él, akik megpróbálták jól felnevelni a gyerekeiket. Ezeket a hiányokat nem lehet pótolni, csak túlélni. De egyébként az se kis eredmény, ha túl tudunk lépni a gyerekkori sérelmeken, hiányokon és a saját gyerekünknek kicsit jobbat tudunk adni. Mindezzel együtt alig van olyan ember, aki felnövekedve elégedett lenne a gyerekkorával. Ennek egyebek mellett az lehet az oka, hogy a gyereknevelést százféle módon el lehet szúrni, de csak egyféleképpen lehet jól csinálni. A gyerekek amúgy rettentően sokat segítenek nekünk ebben, csak mi nem mindig vesszük komolyan, amit mondanak. Én a magam részéről az összes hibámat arra vezetem vissza, hogy nem vettem komolyan, amit mondtak, mikor kellett volna. Minden jószándék ellenére. És a szüleim vétkeit is akkor kezdtem el szívből megbocsátani, mikor láttam a sajátjaimat. Ez ilyen. Remélem, jobban ismerem a gyerekeimet, mint amennyire az én szüleim ismertek engem. Majd kiderül.
1 megjegyzés:
Azokat a segítőket kedvelem, akik el tudják képzelni, hogy esetleg másnak sikerül, ami nekik nem.Igy fejlődött a szakma is: valaki olyat lépett, amit mások addig még nem mertek megtenni.Mert akkora szeretet és bátorság volt benne.Nekem erre mindig példa dédimami, aki megszülte otthon az ikergyerekeit, egyik sem érte el az 1 kg-ot, és életbentartotta őket, sőt mai is élnek viszonylagos egészségben 80 éves kor fölött.Aztán persze ez az energia pont a két első gyerektől lett elvonva, de akkor is hős volt.Meg kellene látni a körülöttünk zajló dolgokat, nem a saját világunkban lenni kizárólag, bazi nagy luxus.Olyan sokrétegű az élet, baromi ízes, színes, illatos.Nem mindig kellemes, de biztos nem unalmas.
Megjegyzés küldése