Seneca: A haragról

Igazából ezzel akartam kezdeni, csak addig olvasgattam, hogy elcsúszott. De így is jó. Kiírogattam a kedvenc idézeteimet, mert jó visszaolvasgatni, de az eredeti levél gazdag tartalmának ez csak egy vérszegény kivonata. (Nem a Readers Digest válogatása.)

Ami igazán izgalmassá teszi ezeket a leveleket, az a perspektíva, ahonnan Seneca szemléli az emberi lelket. Mármint a végtelen lehetőségek perspektívájából: mi lesz egy jellemhibából, ha nincs, ami kordában tartsa. Persze, mi nem vagyunk teljhatalmú uralkodók, de tény, hogy mindenki addig megy el, ameddig teheti. A kár minden esetben tetemes. Teljhatalmú uralkodók esetében szó szerint is tetemes.

"Hogy tudd, miképpen kezdődnek a szenvedélyek: hogyan fokozódnak és törnek ki: az első felindulás nem szándékos, hanem mintegy előkészítése a szenvedélynek, illetve annak egyfajta fenyegetése; a másik fokozat az, amikor az akarat már nem tiltakozik, mintha meg kellene bosszulni, ha sérelem érte, és bűnhődnie kellene annak, aki a jogtalanságot elkövette, a harmadik már kezelhetetlen indulat, amely nemcsak kötelességérzetből akar bosszút állni, hanem mindenáron, amely már az értelem fölébe kerekedett."

"Semmi olyasmit nem kell szenvedélynek nevezni, ami véletlenszerűen hat a lélekre: ezeket inkább - hogy úgy mondjam- eltűri a lélek, semmint teszi. A szenvedély tehát nem az, hogy a történések láttán felindulunk, hanem hogy átadjuk magunkat ezeknek az indulatoknak, és ezeket a véletlenszerű felindulásokat követjük. Aki tehát az elsápadást, a kibuggyanó könnyeket, a nemi izgalmat, vagy a mély lélegzetvételeket, a hirtelen szúróssá váló tekintetet, vagy valami ehhez hasonlót a szenvedély jelének, a kedélyállapot ismertetőjegyének tartja, téved és nem ismeri fel, hogy ezek a test reakciói.

A haragot nemcsak megindítani kell, hanem hagyni, hogy kitörjön, mert az egyfajta lendület: sohasem lehet azzá az ész beleegyezése nélkül, mert lehetetlen bosszúról és büntetésről dönteni a lélek tudta nélkül. Valaki úgy gondolja: bántották; meg akarja bosszulni, de valamilyen ellentétes értelmű ok miatt mégis lecsillapodik: ezt én nem nevezem haragnak, hanem csak a lélek értelemnek engedelmeskedő felindulásának."

"A harag a lélek szándékos és bosszúra ösztönző törekvésének izgatottsága."

"Na de néha nem nagy lélekről tanúskodnak a haragos ember szavai?" Sőt, inkább hogy fogalmuk sincs az igazi nagyságról, mint amilyenek ezek a szörnyű, utálatos szavak is: "Gyűlöljenek, csak féljenek tőlem!" nem mellékes, hogy Sulla korában íródtak. Nem is tudom, hogy meyikkel kívánt rosszabbat magának: azzal-e, hogy gyűlöljék, vagy hogy féljenek tőle. "Gyűlöljenek!" Amikor ezt mondja, a jövőre gondol: hogy megátkozzák, tőrbe csalják, elpusztítják. S  mit fűz hozzá? Verjék meg az istenek, annyira méltó ellenszert talált a gyűlöletre! "Gyűlöljenek!"- és? Csak engedelmeskedjenek? Nem. Csak helyeseljenek? Nem. Hanem mit? "Csak féljenek tőlem!" Ilyen áron még azt se óhajtanám, hogy szeressenek.

Ez szerinted egy nagy lélek szava? Nem nagyság ez, hanem embertelen elvadultság."

"De hát az ellenséggel szemben- mondják- szükség van a haragra!" Sehol sem kevésbé, mint ott, ahol nem fejetlen, hanem nagyonis higgadt és engedelmes rohamra van szükség! "

"A gladiátorokat védi mesterségbeli tudásuk, de védtelenné teszi az indulat."

"Egyetlen más érzés sem olyan bosszúvágyó, mint a harag, de éppen ezért alkalmatlan az igazságtételre: túlságosan hirtelen, megfontolatlan, mint szinte minden más szenvedély, és saját maga útját akadályozza céljai elérésében.

"A haragtól csak az lesz bátrabb, aki harag nélkül egyáltalán nem volt az: így tehát a harag nem segíti a bátorságot, hanem helyettesíti azt. Ha a harag valamiféle jó volna, nem a legtökéletesebb embereket jellemezné-e? Valójában azonban a legharagosabbak a csecsemők, a vénemberek és a betegek: természetüknél fogva mindig a gyengék a legpanaszosabbak."

"Lagymatag lélek az - mondhatja valaki- akiben nincsen harag." Ez igaz, ha nincsen benne valami, ami a haragnál erősebb. Nem muszáj, hogy az ember rabló legyen vagy áldozat, könyörületes vagy kegyetlen. Az előbbi túlságosan gyenge, az utóbbi túlságosan kemény lélekre vall; a bölcs legyen kiegyensúlyozott és az erélyesen elvégzendő feladatok közben ne a haragot, hanem erélyét használja."

" A legjobb orvosság a harag ellen a haladék. Ezt kérd tőle már a kezdetkor, nem azért, hogy megbocsásson, hanem hogy mérlegeljen: heves ugyanis az első lendülete, de enged magából, ha kivár. Ne is az egészet próbáld megszüntetni: az egésznek vége lesz, ha részekre szabdaljuk. "

"---vagy a dolog szokatlansága tesz bennünket haragossá, vagy a valóság hiányos ismerete. ...Fabius a hadvezérre mondta, hogy a legszánalmasabb mentegetőzése ez lehet: Nem gondoltam volna! - én ezt ugyanilyennek tartom az emberre: mindenre gondolj, mindenre számíts: még a jó jellemben is megvan valami érdesség."

"De a haragban van valami gyönyör, és kellemes dolog viszonozni a nekünk okozott fájdalmat." Egyáltalán nincs így: nem úgy van, mint a jó cselekedetek esetében, hogy illő a jótettet jótettel viszonozni, itt pedig a jogtalanságot jogtalansággal. Ott az a szégyen, ha alulmaradunk, itt, ha győzünk. Emberhez nem méltó és mégis jogosnak elfogadott a bosszú, és a megtorlás nem sokban különbözik tőle, legfeljebb a jogtalanság időrendjében, aki csak viszonozza a fájdalmat, annak csak mentegethetőbb a vétke. "

"Béketűrőbbé tesz bennünket, ha arra gondolunk, régebben miben volt hasznos nekünk az, akire haragszunk, és szolgálatai máris kiegyenlítik a sértést."

"Vajon akar-e valaki is olyan súlyos ütést mérni az ellenségre, hogy a keze is a sebben maradjon, és a csapás miatt ne tudja visszahúzni azt? Márpedig ilyen fegyver a harag: alig lehet visszavonni."

"Szókratész állítólag, mikor egyszer pofon ütötték, csak ennyit mondott: bosszantó, hogy az ember nem tudhatja, mikor kell sisakban elmennie otthonról."

"Ne legyen szabad semmi számodra, amíg haragszol. Miért? Mert akkor azt akarod, hogy minden szabad legyen."

"A nekünk legkedvesebbekre haragszunk meg, mert kevesebbet adott, mint amit elvártunk, és mint amit mások kaptak, holott mindkét dologra van orvosság.
Jobban kedvezett a másiknak: elégedjünk meg azzal, ami nekünk jutott, összehasonlítás nélkül. Sohasem lesz boldog az, akit egy még boldogabb meggyötör. Kevesebbet kaptam, mint reméltem? De talán többet reméltem, mint amennyit kiérdemeltem. Ettől az érzéstől kell a leginkább óvakodnunk, mert ebből keletkeznek a legveszedelmesebb haragok, amelyek még a legszentebb dolgokra is rárontanak."

"Mindannyian megfontolatlanok és meggondolatlanok vagyunk , mindannyian megbízhatatlanok, panaszkodók, sértődősek, becsvágyók - de miért is leplezem ilyen enyhe kifejezésekkel közös nyavalyánkat-, hitványak vagyunk. Bármit is kifogásol valaki a másikban, ugyanazt ki-ki megtalálja saját magában is. Miért teszel megjegyzést ennek a sápadtságára, annak a soványságára? Pestisjárvány van. Legyünk tehát elnézőbbek egymás iránt: rosszakként élünk rosszak közt. Egyetlen dolog hozhatja meg a nyugalmat számunkra: a kölcsönös engedékenységben való megegyezés."