Kibírnám nélkülük, de igazából szeretem ezeket a teljesen értelmetlen, de kedélyes szombati munkanapokat. Alig van ember a buszon, még minden kicsit ködbe és sötétségbe burkolózik, csak a sárgás éjszakai fények világítanak mindenfelé. Amúgy is tart még a gyógyulás eufóriája, most mindent könnyen veszek, a halálfélelem szétnyomkodta a lelki triggerpontjaimat. (Ez eléggé drámaian hangzik, de így van.) Szóval nem zavar, hogy szombaton kora reggel bumlizhatok be a városba.
Egy finom flamanecos dzsesszel indítottam az utat, onnan navigált át a Spotify egy hagyományos flamenco albumra és annyira jólesett hallgatni ebben a nyugiban. Nem mindig van hozzá hangulatom, de szeretem ezt a műfajt, bár a humort, árnyalatokat nélkülözi, nagyon végletes, halálkomoly. Szentimentális is, fekete-fehér. Mégis jó. Nem az egész, hanem egy tömör mag az egész közepén.
2 megjegyzés:
A lánya énekli a Volver címdalát, annyira tetszik ahogy folytatja a hagyományt(flamenco éneklés, táncolás), bár rém fura ahogy kisgyerekként ezeket a dalokat éneklik, táncolják, szenvedélyről, szerelemről.
Csak azt hisszük, hogy nem tudják, mi az. Vagy Talán túlzás ez, mert nem tudják, de érzik. Csak később romlik el ez és jönnek a játszmázások egy-két rossz tapasztalat után. A Volver mindenestül úgy volt jó, ahogy volt, imádom.
Megjegyzés küldése