Az biztos, hogy öregszem. Egyre nehezebben fordulok rá az értelmetlennek tűnő kreatív feladatokra, mint például a gluténmentes kovászos uborka készítése kenyér nélkül, szárított kaporral egy esős héten, a húszfokos lakásban. Mert én úgy szeretem, hogy a kenyér gondosan kiválasztva a legfinomabb legyen, az uborka, friss, illatos kapor majd megszólal a piacon, hogy engem! vigyél haza! És persze harminc fok meleg és szikrázó napsütés.
Csak azért írom mégis ide, hogy legyen nyoma, hogy máshogy is lehetséges. Kicsit hisztiztem, aztán nekiálltam amúgy a semminek. Merthogy annyi volt a feladat, hogy a kiforrázott üvegbe beleöntöttem a zacskóból a kaport, a lesikált uborkákat szépen egymás mellé állítottam szorosan, közéjük félbevágott fokhagymagerezdeket dugdostam, aztán az egészet leöntöttem sós vízzel, de rossz lelkiismerettel, hogy úgyis vacak lesz. Csakhogy kevés lett az uborka, úgyhogy ki kellett ékelni valamivel, hogy ne ússzanak fel a víz tetejére, mert akkor ott szépen elkezdenek rohadni és penészes ubi lesz, nem savanyúság. Volt még otthon két lilahagymám, azzal már majdnem jó volt, de még mindig laza. -dugdostam még közéjük két céklát, ami egész jól kiékelte az ubikat, gyorsan rázártam az üvegre a tetejét és az Úr kegyelmére bíztam azzal együtt, aki majd kinyitja. Kiírtam a konyhában, hogy csak a mosogatóban nyissák ki, mert nem tudjuk,hogy ha beindul a fermentáció, az mivel jár majd. Amúgy nagyon vagányul nézett ki pár napig, ahogy a tiszta, lila lében áztak a zöldségek, akkor még megért volna egy fotót. Jó két hét telt el a kibontásáig és szerencsére a megjósolt katasztrófák egyike sem következett be (Kasszandra leülhetsz, egyes;)), hanem egy kissé bizarr kinézetű, de teljesen vállalható és a hagyományos koviubinál pikánsabb ízű savanyúság lett a végén.
